Gyurkity Péter

Bemutatkozott a Galaxy S21 FE

Az olcsóbb változat szintén jó teljesítményt kínál, prémium jellemzőkkel. Szinte ugyanannyiba kerül, mint a nagytestvér S21, így kevés értelme van megvenni.

A Samsung legutóbb saját legolcsóbb 5G-telefonját mutatta be a felhasználóknak, eközben azonban talán még többen várták a Galaxy S21 olcsóbb, szerényebb változatát. Ez most szintén elrajtol, így minden fontosabb részletet megismerhettünk.

A dél-koreai gyártó hivatalos bejelentése szerint a Galaxy S21 FE kifejezetten prémium jellemzőket vonultat fel, ugyanis az illetékesek a némileg vékonyabb pénztárcával rendelkező felhasználóknak is nagyjából ugyanazon élményt szeretnék biztosítani. A telefon egy 6,4 hüvelykes FHD+ AMOLED-kijelzőt kapott, amely a 120 Hz-es frissítési rátát kínálja, optikai ujjlenyomat-olvasóval, egy 5 nanométeren készült nyolcmagos chippel, 6 vagy 8 GB memóriával, valamint egy 128 vagy 256 GB-os belső tárolóval. Az akkumulátor ezúttal 4500 mAh-s, ehhez 25 wattos vezetékes és 15 wattos vezetéknélküli gyorstöltés társul a nagyobb kényelem érdekében, míg a szoftveres oldalon az Android 12 fut, a szokásos érzékelőkre támaszkodva.

A cég jól látható módon a képkészítés terén igyekszik kiemelkedőt nyújtani, erre jól példa, hogy az előlapi szelfikamera már 32 megapixeles, ez pedig az AI Face Restoration, a javított Night Mode, valamint a Dual Recording funkciók révén nyújt jobb minőséget. A hátoldalon egy tripla-modult helyeztek el, sorrendben 12, 12 és 8 megapixeles érzékelőkkel, de azt is érdemes megemlíteni, hogy a burkolat az IP68-minősítést érdemelte ki, a listán pedig az NFC támogatása is megtalálható. Az 5G kezelése szintén megoldott, a készülék 4 eltérő színben jelenik meg, mégpedig január 11-én.

A Galaxy S21 FE ára itthon 275 ezer forinttól indul, egyelőre az előrendelés lehetősége él a hivatalos oldalon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!