Gyurkity Péter

Drágán rajtolnak el az Intel 12. generációs chipjei

Elérkezett a hivatalos debütálás napja, a kereskedelmi árak azonban felfelé mozognak.

Az Intel vadonatúj fejlesztései kapcsán több alkalommal olvashattunk azok főbb jellemzőiről, illetve a cég jelenlegi helyzetéről, amelyen többek között éppen ez a rajt hivatott javítani. Most végre elérkezett a nagy nap, ezt megelőzően azonban már elérhetővé tettek egyes típusokat, amelyek többnyire magasabb árakon bukkantak fel.

Az új generáció tagjai a korábbi beszámolók alapján vegyes képet mutatnak, miközben ugyanis a gyártó a teljesítmény növelését és a valóban új, ezúttal már hibrid kialakítást emeli ki, egyéb írásokban arról olvashattunk, hogy az AMD előnyét nem sikerült teljes mértékben ledolgozni. A hivatalos bejelentés természetesen felsorolja az Alder Lake főbb jellemzőit, számunkra azonban talán fontosabb, hogy tulajdonképpen két eltérő sorozat jelenik meg, a K-jelöléssel ellátott példányok ugyanis integrált grafikus vezérlővel érkeznek, míg a KF-család tagjai nélkülözni kénytelenek ezen beépített egységet. Az árakkal kapcsolatban szintén befutottak az első információk, a hónap első napjaiban az Amazon oldalán például a Core i7-12700K csaknem 500 dolláros áron volt elérhető, ez azonban az induló ár volt, a tulajdonképpeni példányok még nem voltak beszerezhetők.

Fontos megjegyezni ezzel kapcsolatban, hogy az új chipek csak csütörtökön, azaz november 4-én váltak hivatalosan elérhetővé a piacon, nem véletlen, hogy a különböző internetes oldalakon többnyire az ajánlottnál magasabb árakat láthattunk – arról nem beszélve, hogy az Intel saját listáján az 1000 darabos megrendeléseknél alkalmazott árakat sorolják fel, ezek pedig nyilván alacsonyabbak a retail-szinteknél. Közvetlenül a hivatalos megjelenés előtti napokban az abszolút zászlóshajóként számon tartott Core i9-12900K például egyetlen eladón keresztül volt csak megrendelhető az Amazon oldalán, ennek ára azonban 1500 dollár volt, ami jóval az ajánlott szint felett helyezkedik el. Néhány napot (hetet) kell még várnunk ahhoz, hogy némileg tisztább képet kapjunk az aktuális helyzetről, ezen időszak alatt derül majd ki, hogy az Intel mennyiben tudja kielégíteni az igényeket.

Jó eséllyel az új processzorokkal kompatibilis alaplapok is drágák lesznek, legalábbis a kezdeti időszakban, a mostani készlethiány fokozatos visszaszorulása is szükséges lesz a normalizálódáshoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Balu777 #1
    AZ egy dolog hogy a procik mennyibe kerülnek, de a hozzájuk való alaplapok is csillagászati árakon mennek és az új ddr5 memóriák ára sem lesz kutya. Ha ehhez hozzá vesszük hogy rendkívül sok hőt termelnek, azaz vizes hűtés ajánlott és persze kapásból erősebb tápegység, az további költségekkel jár. Valahogy nem úgy tűnik hogy "best buy" lenne.