Berta Sándor

Mesterséges intelligencia startupba fektet be a Microsoft

A redmondi konszern az egyik exkluzív partnerének számító vállalkozásba invesztál komoly összeget.

A Microsoft bejelentette, hogy egymilliárd dollárt fektet be az OpenAI nevű cégbe. A lépés célja hosszú távon a mesterséges intelligencián alapuló szuperszámítógép-technológiák kifejlesztése az Azure nevű felhőplatformhoz. Az OpenAI egy általános mesterséges intelligenciát (AGI) is meg akar alkotni. A startup képviselői egy olyan rendszernek írták le az AGI-t, amely képes egy kutatási területet szakértői szinten uralni. Az OpenAI vállalta, hogy a szolgáltatásait elérhetővé teszi az Azure számára és az új mesterséges intelligencia technológiákat a Microsoft segítségével szeretné a kereskedelmi forgalomban elérhetővé tenni.

Az OpenAI-t 2015 decemberében alapították, a székhelye San Franciscóban van és kereken 100 embert foglalkoztat. A vállalat a munkájával biztosítani akarja, hogy az egész emberiség profitáljon az általános mesterséges intelligenciából. Az OpenAI termékei között van az OpenAI Gym kutatási és a Universe szoftverplatform. Az utóbbi a játékokhoz, a honlapokhoz és a különböző alkalmazásokhoz megalkotott mesterséges intelligenciák edzésére szolgál. Egy további projekt a MuseNet neurális hálózat, amely zenei kompozíciókat készít.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!