Berta Sándor

Okosóra-technológiát vett a Google

A webes konszern a jövőben kiemelten akar figyelni az okosórákra.

A Google 40 millió dollárért vásárolta meg a Fossil nevű gyártótól annak - közelebbről meg nem nevezett - okosóra-technológiáját, illetve jelezte, hogy átveszi a cég fejlesztőrészlegének egy részét is. A részleg jelentős része, több mint 200 szakember ugyanakkor a Fossilnál marad és az innovációra, valamint a termékfejlesztésre fog összpontosítani. Mindezt megerősítette Greg McKelvey, a Fossil alelnöke, egyben stratégiai és digitális vezetője. A tranzakció a hónap végéig lezárul.

A texasi vállalat a divatórák piacán igazi nagyágyúnak számít, összesen 14 márka van a tulajdonában, például a Marc Jacobs, a Michael Kors, a Diesel, a Skagen, a DKNY és az Emporio Armani. A társaság az elmúlt években a számítógépes és a hibridórák felé is nyitott. A két fél között korábban már volt kapcsolat, hiszen a Fossil márkájú órákon a Google által fejlesztett Wear OS nevű operációs rendszer fut.

Az ágazatban egy ideje már spekuláltak azon, hogy a Google az okostelefonjait használóknak kínálhatja majd a saját okosóráit. Az androidos okostelefon-gyártók közül elsősorban a Samsung van jelen a szegmensben, más partnerek inkább kivonultak erről a területről, mert az általuk piacra dobott modellek nem voltak kellően sikeresek.

McKelvey jelezte azt is, hogy azt tervezik, hogy a jövőben új technológiák alapján számos új eszközt dobnak piacra a márkaneveik alatt. Stacey Burr, a Google WearOS menedzseléséért felelős alelnöke pedig kiemelte, hogy az új technológiák az összes meglévő és jövőbeli partnereik számára elérhetők lesznek. Nagyon optimisták az intelligens órák jövőjével és a saját, a Wear OS és partnereik szerepével kapcsolatban. Ez számukra egy nagyon fontos kategória, amelybe a jövőben továbbra is befektetnek majd és részesei lesznek ennek a dinamikus ökoszisztémának.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • muerte2 #1
    Mondanam, hogy milyen meglepö egy ilyen jellegü bevasarlas a google - tol, de nem.