Berta Sándor

Felelősek a fájlcserélő platformok a szerzői jogsértésekért

Fontos ügyben születhet döntés hamarosan. Az alperes a The Pirate Bay.

Az Európai Unió főtanácsnoka elkészítette az állásfoglalását azzal kapcsolatban, hogy vajon a fájlcserélő hálózatok felelősségre vonhatók-e a szerzői jogsértésekért. Nos, Maciej Szpunar úgy véli, hogy ezek a platformok igenis felelősek azért, ha a felhasználók szerzői jog által védett zeneszámokat vagy filmeket tesznek elérhetővé a segítségükkel. Az állásfoglalás a The Pirate Bay ügyével kapcsolatos, amelyben az Európai Unió Bírósága márciusban hirdetheti ki az ítéletét.

A Stichting Brein nevű holland alapítvány azt akarja elérni, hogy az európai uniós tagállamban két internetszolgáltató blokkolja a népszerű fájlcserélő platformhoz való hozzáféréseket. Az ügy a holland bíróságok elé került, majd az ottani fellebbviteli testületek végül úgy döntöttek, hogy az Európai Unió Bíróságától kérnek segítséget.

A Szpunar által megválaszolt kérdés azért rendkívül fontos, mert a The Pirate Bay nem tárolja központilag a tartalmakat, hanem azok számos különböző számítógépen vannak elhelyezve. A holland bírók emiatt akarták tudni, hogy a The Pirate Bay felelősségre vonható-e vagy sem. A főtanácsnok azzal indokolta az igen válaszát, hogy az oldal üzemeltetői pontosan tudtak a szerzői jogsértésekről és ennek ellenére nem tettek semmit. A tartalmak 90-95 százaléka volt olyan, amelyek terjesztéséhez a jogtulajdonosok előzetesen nem járultak hozzá.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fonak #10
    Na persze, azért választották a The Pirate Bay nevet, mert nem tudják, mire használják. :)
    A szerzői jog koncepciója elavult, csak hát túl sokan húznak "ingyen" pénzt akár évtizedekkel ezelőtti művek után is beszedett szerzői jogdíjakból ahhoz, hogy ezt beismerjék a jogalkotásban.
  • Elmin #9
    "Az igaz, hogy a The Pirate Bay illegális fájlcserére épül, de ezért nem a fájlcserét kell elítélni."
    Rosszul tudod, mert nem arra épül. Nem vizsgálja, hogy valakinek van-e engedélye ezért nem is tudja. Csak fájl cserére van kitalálva.
    .
    "A tulajdonosok tudnak róla, hogy illegális dolgokra használják és ennek ellenére tovább működtetik, sőt, egyáltalán nem tesznek ellene semmit."
    Ez sem igaz. Csak akkor tudnának róla, ha valaki bizonyítaná, hogy azt a fájlt engedély nélkül "rakták" fel.
    Amíg nem kötelezik rá, addig nem köteles ellenőrizni, addig nem is tudhatja, hogy van -e illegális tartalom.
    .
    "Ez elítélendő, de ezért egy teljes technológiát illegálisnak minősíteni hatalmas hiba és egyértelműen jelzi, hogy az érintett személyek inkompetensek a témában."
    Elítélendő lenne, ha bizonyíthatóan tudna róla, de nem tudod bizonyítani, csak feltételezed.
  • morguldae #8
    Már mér lenne felelős egy platform azért, mert egyesek "törvénytelenül" használják? Beírom valahová egy hirdetés oldalra, hogy fegyver eladó, és akkor az oldal felelős azért mert én fegyverrel kereskedek? Na nehogy már!
  • AcsMarci #7
    De ezt ezek az emberek nem tudják. Ezek jogászok, akiknek az informatikai tudása az office csomag használatáig terjed maximum. De mégis mindig mindent jobban tudnak mit az adott terület szakértői.
  • ugh #6
    Jogallam mi, b@zmeg?
  • wraithLord #5
    De gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a bittorrent protokoll-t fogják blokkolni. Máshogy nem tudom elképzelni, mivel a neten a TPB anyagok elérése annyira kesze-kusza hálózat, hogy gyakorlatilag több millió helyről el lehet érni TPB-s tartalmakat. Egyrészt maga a bittorrent kliens program kapcsolódik TBP-s kiszolgálóhoz a torrent fájl/magnet link stb. alapján, másrészt a számtalan honlapon többszörösen össze-vissza másolgatott TPB-s anyagok vannak, aminek a kimenetele megint csak az, hogy a kliens a TPB-nél is keresgél...

    Van egy olyan érzésem, hogy ahogy Kim Dzsong-un nem tud mit kezdeni a világgal, úgy a drágalátos "felvilágosult" EU és szerzői jogvédők sem tudnak mit kezdeni máig az internettel és digitális világgal, pedig már "pár" éve van olyan.

    A bittorrent pedig csak egy technológia, valóban mint az email meg a cloud, tiltsuk be azokat is.
  • Ender Wiggin #4
    Maximáljuk a színészfizetéseket, a filmek előállítására költhető összeget és a mozijegyeket. Minden olcsóbb lesz, a Zemberek egyből nem töltenek le és sállálá.
  • csulok0000 #3
    Itt sajnos megint összekeverik, az eszközt és a bűnelkövetőt.
    Az igaz, hogy a The Pirate Bay illegális fájlcserére épül, de ezért nem a fájlcserét kell elítélni. A tulajdonosok tudnak róla, hogy illegális dolgokra használják és ennek ellenére tovább működtetik, sőt, egyáltalán nem tesznek ellene semmit. Ez elítélendő, de ezért egy teljes technológiát illegálisnak minősíteni hatalmas hiba és egyértelműen jelzi, hogy az érintett személyek inkompetensek a témában.
  • molnibalage83 #2
    Sőt, az összes email szolgáltatót is. Bármit át lehet küldeni mail-en is. Sőt, ezzel az erővel a posta és a csomagküldők is zárjanak be, mert azzal is továbbíthatok másol és illegális anyagokat...
  • TokraFan #1
    Nem támogatom a jogsértő fájlcserét, de ez az indoklás meglehetősen f*szság.
    Ha ugyanis az elvet elfogadjuk érvként -pedig nélkülözi a szakmai és jogi alapt is-, akkor minden létező host szolgáltatást azonnal be kell zárni, beleértve a cloud szolgáltatókat is! Miután, egészen egyszerűen, technikai és humán erőforrást tekintve is lehetetlen ellenőzini a feltöltött tartalmak szerzői jogi státuszát. Erre semmilyen szolgáltató nem képes. Egy GoogleDocs-ra, pinterest-re, vagy akárhova pont úgy feltölthetők jogvédett anyagok, mint máshová, ennél fogva be kell zárni, hiszen ezek a cégek is pontosan tudják, hogy a szerzői jogi státuszt ellenőrizni nem tudják, vagyis tisztában vannak azzal, hogy a szolgáltatásaikat nagy valószínűséggel illegális anyagok tárolására IS használhatják.
    Megint egy olyan politikus faszkalap mond véleményt, akinek fogalma nincs semmiről. Arról nem is beszélve, hogy jogállamban senkit nem kéne érdekeljen, hogy jóskapista főtanácsnok mit pofázik, a döntést a bíróságokon, szakértők és jogászok bevonásával kell meghozni.