Szekeres Viktor
Rendes fickók - Kőkemény és veszett szórakoztató
Az év első felének egyik legjobb filmélménye nem valami effektpornó lett, hanem egy marha szórakoztató és kemény komédia Az utolsó cserkész írójától.
Hogy tetszett a Rendes fickók?
Valamiért tartja magát az az ostoba vélekedés a hazai fiatalok, és főképp a netezők körében, hogy moziban csak látványfilmet érdemes nézni, minden más másodlagos. És valóban, ha ránézünk a toplistákra, akkor láthatjuk, hogy azokon az effektekkel teletolt filmek uralkodnak, azonban kivételek mindig vannak, amik jelzik, hogy nem ennyire kiszámítható a nézői gondolkodás. És ezek a kivételek általában komédiák - az idei amerikai bevételi toplistán a sok számítógépes segítséggel készített film után a 8. helyen a Pofázunk és végünk 2 áll, A főnök a 11., a Bazi nagy görög lagzi 2 a 15, míg a Birkanyírás 3 a 16. helyezett. Eléjük csak egy vallásos film, valamint a Cloverfield Lane 10 fért be, a többi csupa látványfilm.
Azonban bármennyire is van esélye a komédiáknak a befutásra, a Rendes fickóknak ez nem jött össze - főleg nem Amerikában. Ami nagyon szomorú, hiszen a fent említett négy sikerkomédia közül csak kettő lett elfogadható, ezekkel szemben a Rendes fickók pazarul sikerült. Más kérdés, hogy hiába lehengerlően szórakoztató a végeredmény, valamiért pont a fent említett, rajongóinak tekinthető réteget nem tudták a készítők, illetve a forgalmazók mobilizálni - pedig a felmérések alapján a film legjobban a 18 éven aluliaknak jött be. Vajon a hetvenes évek taszította a fiatalokat, vagy az, hogy rendőrök a főszereplők? (Ráadásul ez az a film, ahol még a marketinget sem érheti szó, hiszen a gyártó telenyomta zseniális poénokkal az előzetest - belegondolni is rossz, hogy mi lett volna, ha a film legjobb pillanatai kimaradnak a trailerekből.)
A Rendes fickók tehát a hetvenes években játszódik, két nyomozóról szól (nem rendőrökről!), akik..., nos, nyomoznak. Egyikük kemény, mint a vídia, a másikuk némiképp idióta, s mindketten a korra jellemző elveket vallják, vagyis beszólnak, odacsapnak (ha köll), csajoznak, isznak és próbálják kideríteni az igazságot. És mindezt kegyetlenül szórakoztatóan teszik, hiszen mind Russell Crowe, mind pedig Ryan Gosling jócskán elemében van. Ők már magukban képesek lennének felhúzni itteni produkciójukkal egy gyenge forgatókönyvet, de szerencsére itt megkapják a háttértámogatást.
Ezt a haverzsarus, és elsősorban a felnőtt közönséget megcélzó filmet ugyanis az a Shane Black írta és rendezte, akinek eddigi saját munkáit (a Vasember 3-at most felejtsük el) általában hozsánna kísérte: elég a Halálos fegyverre vagy az Utolsó cserkészre gondolni, de ő jegyezte Az utolsó akcióhős forgatókönyvét is, mely a film, a bukása ellenére, zseniális metaélmény volt. Ez még saját első rendezése, a Durr, durr és csókra is elmondható, ami után a Rendes fickókkal sem volt képes mellényúlni.
Annak ellenére ugyanis, hogy mind a hetvenes évek időszaka, mind a zsaruzsáner adta volna magát egy tipikus film elkészítéséhez, Blacknek volt merészsége, hogy eltérjen a normáktól. A Rendes fickók nem az a film, ami bármilyen szinten kiszámítható lenne. A karakterek nem mindig úgy cselekednek, ahogy azt várnánk, a történet másképp alakul, mint azt a Klisék Nagykönyvében megírták, a humor pedig végképp nem ismer sem istent, sem embert. Lehet, hogy személyfüggő a poénok élvezete, de a kifejezetten erőszakos sztorival nagyon jól harmonizál a szemét vicceket szállító kegyetlen humor, ami több, évek múltán is felidézhető emlékezetes jelenetet szállít.
A bevezetésnek némiképp ellentmondva, szerintünk kár azon búslakodni, hogy a Rendes fickók nem jutott el olyan sok emberhez - aki arra érdemes és volt rá lehetősége, az biztosan látta már, vagy meg fogja nézni az elkövetkező napokban. Ez úgysem az a stílus, amire franchise-t lehet építeni, így egy második részt sem fogunk hiányolni. A lényeg pedig mindig is az lesz, hogy mi, a többi nézővel egyetemben láttuk a filmet, és piszok jól szórakoztunk, egy cseppet sem bántuk sem a jegyre költött pénzt, sem pedig a mozizásba feccölt időt. A többieknek meg majd ott lesz A függetlenség napja második része, amit remélhetőleg legalább ennyire élvezni fognak.
Azonban bármennyire is van esélye a komédiáknak a befutásra, a Rendes fickóknak ez nem jött össze - főleg nem Amerikában. Ami nagyon szomorú, hiszen a fent említett négy sikerkomédia közül csak kettő lett elfogadható, ezekkel szemben a Rendes fickók pazarul sikerült. Más kérdés, hogy hiába lehengerlően szórakoztató a végeredmény, valamiért pont a fent említett, rajongóinak tekinthető réteget nem tudták a készítők, illetve a forgalmazók mobilizálni - pedig a felmérések alapján a film legjobban a 18 éven aluliaknak jött be. Vajon a hetvenes évek taszította a fiatalokat, vagy az, hogy rendőrök a főszereplők? (Ráadásul ez az a film, ahol még a marketinget sem érheti szó, hiszen a gyártó telenyomta zseniális poénokkal az előzetest - belegondolni is rossz, hogy mi lett volna, ha a film legjobb pillanatai kimaradnak a trailerekből.)
A Rendes fickók tehát a hetvenes években játszódik, két nyomozóról szól (nem rendőrökről!), akik..., nos, nyomoznak. Egyikük kemény, mint a vídia, a másikuk némiképp idióta, s mindketten a korra jellemző elveket vallják, vagyis beszólnak, odacsapnak (ha köll), csajoznak, isznak és próbálják kideríteni az igazságot. És mindezt kegyetlenül szórakoztatóan teszik, hiszen mind Russell Crowe, mind pedig Ryan Gosling jócskán elemében van. Ők már magukban képesek lennének felhúzni itteni produkciójukkal egy gyenge forgatókönyvet, de szerencsére itt megkapják a háttértámogatást.
Ezt a haverzsarus, és elsősorban a felnőtt közönséget megcélzó filmet ugyanis az a Shane Black írta és rendezte, akinek eddigi saját munkáit (a Vasember 3-at most felejtsük el) általában hozsánna kísérte: elég a Halálos fegyverre vagy az Utolsó cserkészre gondolni, de ő jegyezte Az utolsó akcióhős forgatókönyvét is, mely a film, a bukása ellenére, zseniális metaélmény volt. Ez még saját első rendezése, a Durr, durr és csókra is elmondható, ami után a Rendes fickókkal sem volt képes mellényúlni.
Annak ellenére ugyanis, hogy mind a hetvenes évek időszaka, mind a zsaruzsáner adta volna magát egy tipikus film elkészítéséhez, Blacknek volt merészsége, hogy eltérjen a normáktól. A Rendes fickók nem az a film, ami bármilyen szinten kiszámítható lenne. A karakterek nem mindig úgy cselekednek, ahogy azt várnánk, a történet másképp alakul, mint azt a Klisék Nagykönyvében megírták, a humor pedig végképp nem ismer sem istent, sem embert. Lehet, hogy személyfüggő a poénok élvezete, de a kifejezetten erőszakos sztorival nagyon jól harmonizál a szemét vicceket szállító kegyetlen humor, ami több, évek múltán is felidézhető emlékezetes jelenetet szállít.
A bevezetésnek némiképp ellentmondva, szerintünk kár azon búslakodni, hogy a Rendes fickók nem jutott el olyan sok emberhez - aki arra érdemes és volt rá lehetősége, az biztosan látta már, vagy meg fogja nézni az elkövetkező napokban. Ez úgysem az a stílus, amire franchise-t lehet építeni, így egy második részt sem fogunk hiányolni. A lényeg pedig mindig is az lesz, hogy mi, a többi nézővel egyetemben láttuk a filmet, és piszok jól szórakoztunk, egy cseppet sem bántuk sem a jegyre költött pénzt, sem pedig a mozizásba feccölt időt. A többieknek meg majd ott lesz A függetlenség napja második része, amit remélhetőleg legalább ennyire élvezni fognak.
|
Rendes fickók (The Nice Guys)
színes, magyarul beszélő, amerikai krimikomédia, 116 perc, 2016 16 éven aluliak számára nem ajánlott rendező: Shane Black forgatókönyvíró: Shane Black, Anthony Bagarozzi operatőr: Philippe Rousselot zene: David Buckley, John Ottman producer: Joel Silver szereplők: Ryan Gosling (Holland March) Russell Crowe (Jackson Healy) Angourie Rice (Holly March) Margaret Qualley (Amelia) Kim Basinger (Judith Kuttner) Matt Bomer (John Boy) Yaya DaCosta (Tally) |
