Szekeres Viktor
Tele van szívvel A dzsungel könyve
Ritka az olyan klasszikus hollywoodi kalandfilm, mely révén a nézők és a kritikusok ennyire egymásra találnak.
Hogy tetszett A dzsungel könyve?
Nem kis fába vágta Jon Favreau a fejszéjét, amikor Tim Burton és Sam Raimi után ő is beállt a sorba, hogy élőszereplős Disney-adaptációt rendezzen majdnem 200 millió dollárból. Főleg azt követően, hogy idővel kiderült a projektről, hogy még kevésbé lesz élő szereplős, mint az említettek, hiszen nem elég, hogy a díszleteket rajzolni, illetve renderelni fogják, de egy kivételével az összes szereplőt is. Az az egy, pedig természetesen Maugli, akinek alakítóját ugyan nem fogjuk piedesztálra emelni (egy kisgyerek kisgyereket játszik, olykor önfeledten, olykor talán erőltetetten), viszont az tőle mindenképp bravúr, hogy egy stúdióban, kvázi a semmivel, illetve bábpartnerekkel játszva bőven hihető teljesítményt nyújtott.
Nem valószínű, hogy A dzsungel könyve egy mondatos alapsztorija sokak számára ismeretlen lenne, de úgy korrekt, hogy ha leírjuk, hogy a film főhőse egy kisfiú, akit az őserdőben farkasok nevelnek fel, s felcseperedve megismerkedik környezetével, a dzsungel lakóival, s természetesen amellett, hogy barátokra tesz szert, nagy nemezise is lesz, akivel idővel összecsapni kényszerül. Ez az az ismerkedési folyamat, ami A dzsungel könyve velejét adja, egyszerűen lenyűgöző látni azt, ahogy egy gyerek felfedezi sajátmagának ezt a csodálatos világot, valamint a benne élő (vele beszélő) állatokat. És, ami legfontosabb, felfedezi önmagát is.
A film látványa nagyon, nagyon <és ide most mindenki képzeljen egy igencsak pozitív jelzőt, ami olvastán ő a leginkább meggyőzhető arról, hogy A dzsungel könyvét látni kell, lehetőleg moziban>, s a külsőségek ezúttal nem elfedik a tényleges tartalmat, hanem elősegítik azt, hogy a néző megmerítkezzen ebben a világban, hogy jobban befogadja azt, hogy átjárja őt a dzsungel-életérzés.
Az az érzés, amit egyrészt a megvalósításukban és személyiségükben is nagyon élethű állatok közelsége vált ki, valamint az olykor sötét és félelmetes környezeté - szerencsére a gyerekek számára ijesztő jeleneteket elképesztő pozitivizmussal oldják. A dzsungel könyve természetesen jól működik 3D-ben is, hiszen az Avatarhoz hasonlóan nem kellett sok speciális kamerára hagyatkozni, hiszen az animált háttereknek köszönhetően csak megfelelő mennyiségű és teljesítményű processzor kellett a konvertáláshoz.
Aki A dzsungel könyvének megnézésre adja a fejét, annak érdemes tudnia, hogy a filmben szinte minden animált hasonlóan az Avatarhoz, csak utóbbiban több élő szereplő volt, itt viszont be kell érnünk egy szál Mauglival. És nem is baj, mert természetesen jobban is működik a film. Ugyan ez is egy Disney-klasszikust dolgoz fel (még véletlenül sem az eredeti Kipling-könyv az alap, de... talán nem is baj), de sokkal megkapóbban teszi, és az ismert állatok bámulatos megvalósítása esetében még jobban is leesik az állunk, mint kék színű földönkívülieket látva.
Persze a technika mit sem érne, ha nem lenne tartalom a cím mögött. E téren persze könnyű dolga volt a készítőknek, hiszen a jó alap adott volt, még akkor is, ha a történettől nem fogunk elalélni - vagy azért, mert ismert, vagy egyszerűen csak azért, mert nagyvonalakban semmi extrát nem tartalmaz. De nem is szorul rá.
Azonban azzal sem mentek volna sokra a készítők, ha valami rideg techdemóvá válik A dzsungel könyve. Szerencsére erről szó sincs, remek elkapott pillanatai vannak a filmnek, tele van szívvel, és bármennyire is irritál egyeseket, de tanulsággal is, ami azt jelenti, hogy felnőtt fejjel teljesen más miatt lehet élvezni, mint gyerekként. És, ami a legnagyobb szó, annak ellenére, hogy a film leereszkedik a fiatalabbakhoz és útmutatást ad nekik a történethez, illetve a főhős viselkedéséhez, mindezt nem gügyögve teszi, hanem majdhogynem egyenrangú partnerként. Ritka az ilyen hollywoodi produkció, na! A dzsungel könyve egy újabb remek példa arra, hogy a filmekkel kapcsolatos prekoncepcióknak nem szabad mindig hinni.
Nem valószínű, hogy A dzsungel könyve egy mondatos alapsztorija sokak számára ismeretlen lenne, de úgy korrekt, hogy ha leírjuk, hogy a film főhőse egy kisfiú, akit az őserdőben farkasok nevelnek fel, s felcseperedve megismerkedik környezetével, a dzsungel lakóival, s természetesen amellett, hogy barátokra tesz szert, nagy nemezise is lesz, akivel idővel összecsapni kényszerül. Ez az az ismerkedési folyamat, ami A dzsungel könyve velejét adja, egyszerűen lenyűgöző látni azt, ahogy egy gyerek felfedezi sajátmagának ezt a csodálatos világot, valamint a benne élő (vele beszélő) állatokat. És, ami legfontosabb, felfedezi önmagát is.
A film látványa nagyon, nagyon <és ide most mindenki képzeljen egy igencsak pozitív jelzőt, ami olvastán ő a leginkább meggyőzhető arról, hogy A dzsungel könyvét látni kell, lehetőleg moziban>, s a külsőségek ezúttal nem elfedik a tényleges tartalmat, hanem elősegítik azt, hogy a néző megmerítkezzen ebben a világban, hogy jobban befogadja azt, hogy átjárja őt a dzsungel-életérzés.
Az az érzés, amit egyrészt a megvalósításukban és személyiségükben is nagyon élethű állatok közelsége vált ki, valamint az olykor sötét és félelmetes környezeté - szerencsére a gyerekek számára ijesztő jeleneteket elképesztő pozitivizmussal oldják. A dzsungel könyve természetesen jól működik 3D-ben is, hiszen az Avatarhoz hasonlóan nem kellett sok speciális kamerára hagyatkozni, hiszen az animált háttereknek köszönhetően csak megfelelő mennyiségű és teljesítményű processzor kellett a konvertáláshoz.
Aki A dzsungel könyvének megnézésre adja a fejét, annak érdemes tudnia, hogy a filmben szinte minden animált hasonlóan az Avatarhoz, csak utóbbiban több élő szereplő volt, itt viszont be kell érnünk egy szál Mauglival. És nem is baj, mert természetesen jobban is működik a film. Ugyan ez is egy Disney-klasszikust dolgoz fel (még véletlenül sem az eredeti Kipling-könyv az alap, de... talán nem is baj), de sokkal megkapóbban teszi, és az ismert állatok bámulatos megvalósítása esetében még jobban is leesik az állunk, mint kék színű földönkívülieket látva.
Persze a technika mit sem érne, ha nem lenne tartalom a cím mögött. E téren persze könnyű dolga volt a készítőknek, hiszen a jó alap adott volt, még akkor is, ha a történettől nem fogunk elalélni - vagy azért, mert ismert, vagy egyszerűen csak azért, mert nagyvonalakban semmi extrát nem tartalmaz. De nem is szorul rá.
Azonban azzal sem mentek volna sokra a készítők, ha valami rideg techdemóvá válik A dzsungel könyve. Szerencsére erről szó sincs, remek elkapott pillanatai vannak a filmnek, tele van szívvel, és bármennyire is irritál egyeseket, de tanulsággal is, ami azt jelenti, hogy felnőtt fejjel teljesen más miatt lehet élvezni, mint gyerekként. És, ami a legnagyobb szó, annak ellenére, hogy a film leereszkedik a fiatalabbakhoz és útmutatást ad nekik a történethez, illetve a főhős viselkedéséhez, mindezt nem gügyögve teszi, hanem majdhogynem egyenrangú partnerként. Ritka az ilyen hollywoodi produkció, na! A dzsungel könyve egy újabb remek példa arra, hogy a filmekkel kapcsolatos prekoncepcióknak nem szabad mindig hinni.
|
A dzsungel könyve (The Jungle Book)
színes, magyarul beszélő, amerikai animációs film, 105 perc, 2016 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott rendező: Jon Favreau forgatókönyvíró: Justin Marks operatőr: Bill Pope producer: Brigham Taylor szereplő: Neel Sethi (Maugli) |
