MTI

A legmagasabb szintű szmogriadót rendeltek el Pekingben

Először jelentették be Pekingben a szmogriadó legmagasabb szintű, vörös riasztását hétfőn, helyi idő szerint az esti órákban, ami többek között azt jelenti, hogy kedden megfeleződik majd a forgalomban lévő autók száma a kínai fővárosban - jelentette a Hszinhua állami hírügynökség.

A hivatalos indoklás szerint az illetékesek azért döntöttek így, mert az országos meteorológiai központ három egymást követő napon át nem szűnő füstködöt jósolt, átlagosan 300-as érték feletti levegőminőségi mutatóval. A pekingi önkormányzat két éve hagyta jóvá és vezette be a légszennyezés mértékével arányos rendkívüli intézkedések rendszerét, amelyet négyfokozatú skálához (kék, sárga, narancs és vörös) rendelt.

A legmagasabb szintű riasztás esetén az autókat felváltva, a páros, illetve páratlan végződésű rendszámok alapján engedik csak az utakra, a kormányzati szolgálati autóknak mindössze 30 százaléka vehet részt a forgalomban, a nehéz gépjárművek közlekedését megtiltják, a bölcsődék, óvodák és iskolák számára ajánlott a foglalkozások szüneteltetése, egyes gyáraknak, illetve üzemeknek le kell állítaniuk a termelésüket, az építkezéseket pedig felfüggesztik.


Pekingben és Észak-Kína jelentős területein a múlt héten már rendkívül súlyos volt a légszennyezés; egyes térségekben a 600-at, másutt a 900-at is meghaladta a PM2,5 mutató, amely az egy köbméter levegőben található, a tüdőből nem vagy csak nehezen kiürülő apró porszemcsék koncentrációját mutatja. Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása az egészségügyi határértékre 25. Ezekben a napokban, amikor a szálló portól és más légszennyező anyagoktól Peking nappal is esti sötétségbe borult, de a korábbi hasonló helyzetekben is a médiában és a közösségi portálokon, mikroblogokban sok bírálat érte már a városvezetést, amiért nem volt hajlandó a vörös figyelmeztetést kiadni, csupán legfeljebb az egy fokozattal gyengébbet: a narancssárgát.

A hétfői újságokban a környezetvédelmi minisztert idézték, aki azt ígérte, hogy mindazokat a cégeket és felelős személyeket, amelyek és akik az éppen érvényes kárelhárításban nem hajtják végre a rájuk háruló feladatokat, nem tartják be az intézkedéseket, súlyosan meg fogják büntetni. Csen Csin-ing a helyi környezetvédelmi hivatalokat a leginkább érintett Pekingben, Tiencsinben, Hopejben, Santungban, Honanban és Sanhsziban arra sürgette, hogy lépjenek fel a hiányosságok ellen. A szaktárca ellenőrző csoportokat küld a helyszínre, hogy többek közt felügyeljék a szénfűtés korlátozására vonatkozó szabályok betartását.


A pekingi vörös riasztás kedd reggel 7 órától csütörtökön éjfélig lesz hatályban, a meteorológusok arra számítanak, hogy - csakúgy, mint a múlt héten történt - csütörtök délután egy újabb hidegfront kiviszi a szmogot a városból. Egy sokat idézett tanulmány szerint mintegy félmilliárd észak-kínainak átlagosan öt és fél évvel rövidül meg az élete a rossz levegő miatt. A kínai Hszinmin magazinban közölt 2013-as felmérés szerint egy szabad levegőn töltött nap Pekingben 21 szál, magas kátránytartalmú cigaretta elszívásával egyenértékű.

Egy amerikai nonprofit szervezet, a Berkeley Earth országos adatok nemrég közreadott elemzéséből arra következtetetett, hogy a kínaiak 80 százaléka rendszeresen ki van téve a szmog ártalmainak; a légszennyezés körülbelül napi 4 ezer kínai halálesetért felelős.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #5
    Sürgősen át kellene állniuk gázfűtésre szénről (bár azt is mi szívnánk meg)
  • kissssss #4
    kit érdekel, fulladjanak meg a saját szarjukban ha eddig képtelenek voltak felfogni a lényeget...
  • ostoros #3
    Látom minden intézkedést meghoznak, ami lényegtelen, és nem foglalkoznak a kiváltó okkal. Több millió széntüzelésű háztartás.
  • Ragnaar #2
    A kínaiak már tudnak klónozni, úgyhogy rossztüdő ki, jótüdő be, azt hadd menjen.
    Utoljára szerkesztette: Ragnaar, 2015.12.08. 17:23:23
  • CairoJack #1
    Vicces lesz, mikor 10 év múlva az egész város meghal tüdőrákban.