Balázs Richárd

Pár év és napjaink része lesz a kvantum­technika

A laboratóriumokban töltött évtizedek után a kvantumtudomány a mindennapi életünk részévé válhat. Ha az ambiciózus tervek sikerülnek, 2020-ban az Egyesült Királyság ad otthont a világ legnagyobb teljesítményű kvantumszámítógépének, az országot pedig biztonságos kvantumhálózat fedheti le, számos más kvantum-iparágat hozva létre.

A 2013-ban George Osborne kancellár által bejelentett tervezet 270 millió angol font befektetéséről szólt a kvantumtechnológiákba. Jelenleg a különböző területekre, számítástechnikára, kommunikációra, észlelésre és képalkotásra fókuszáló központok létesítése zajlik azzal a célkitűzéssel, hogy öt éven belül használható kvantumeszközökkel lássák el az embereket.

A csapatok szeptemberben tartották első találkozójukat az Oxford Egyetemen, megvitatva az ötéves ütemtervet és a leküzdendő akadályokat, köztük a kvantumvilág furcsaságaival kapcsolatos előítéletekkel. "Amikor nagy nyilvánosság előtt beszélünk a kvantumfizikáról, az első, ami az embereknek eszükbe jut, a kísérteties filozófiai vonal" - hangoztatta Peter Knight, a londoni Imperial College kutatója az ülésen, hozzátéve, hogy ezen változtatni kell. "A fő üzenetünk: jelenleg ez már egy fejlődő technológia"

Ian Walmsley, aki a kvantumszámítási központot igazgatja Oxfordban, úgy véli az alapvető tudomány már elég fejlett ahhoz, hogy ezt a víziót a realitások talajára helyezze. "Most már valóban szükségünk volt egy műszaki lökésre, hogy újabb szintre jussunk" - tette hozzá.


A hagyományos bittel ellentétben a kvantum bit, vagy kubit egyszerre lehet 0 és 1. Ez a képesség hatalmas sebességnövekedést ígér, jelentős előrelépést jelentve az adatbázisok és a gépi tanulás terén. Azonban míg a bináris bitek a jól bevált szilícium tranzisztorokon alapulnak, a kvantumszámítógépeknél még nem egyértelmű az irány. Walmsley csapata foglyul ejtett ionokon alapuló rendszeren dolgozik, melyeket elektromágneses mezők tartanak a helyükön, és lézerrel írható, olvasható az információ. A rendszer a Q20:20 nevet viseli, ami egy 20-kubites eszközre utal. 2020-ra szeretnének 20 ilyen eszköz összekapcsolásával 400 kubites processzorral előállni. "Az már elég nagy, hogy olyan dolgokat is megoldjon, amire a szuperszámítógépek ma nem képesek" - mondta Walmsley.

Ez a moduláris kivitel a legfrissebb laboratóriumi eredményeket kamatoztatná, melyek kis méreteken már bizonyították a törékeny kvantumállapotok sikeresen manipulálhatóságát. Az oxfordiak kidolgoztak egy módszert a kubit-sejtek hálózatba foglalására, melyek így nagyobb processzorokként funkcionálhatnak. "A laboratóriumban elértük a megfelelő teljesítményt. Ha sikerül bebizonyítanunk, hogy ezek a kicsinyített megoldások működnek, onnan már nincs akadály a felnagyításuk előtt" - taglalta Walmsley.

Mivel a számítógép valójában egy hálózat, a kubit-sejtek elhelyezhetők az ország különböző pontjain, széles körben hozzáférhető kvantumfelhőt hozva létre. Könnyen lehet, hogy nem is kell 2020-ig várni, mivel már fejlesztés alatt áll egy másik kvantumhálózat típus, ami elvileg két éven belül rendelkezésre fog állni, ugyancsak Angliában.

Tim Spiller, a York Egyetemen helyet kapott kvantumkommunikációs központ vezetője optikai szálakon futó kvantum kulcs disztribúciós (QKD) hálózatot épít, ami Bristol és Cambridge számára nyújtana egy megoldást, 2020-ra pedig Londont is bekötnék a hálózatba. A QKD a fotonok különböző kvantumállapotait használja fel kriptográfiai kulcsok előállítására és átvitelére, melyeket adatok titkosítására használhatnak. A jelenlegi, matematikai problémákon alapuló, nagy teljesítményű számítógépekkel megfejthető kriptográfiával szemben a QKD-t a fizikai törvényei védik, bármilyen beavatkozás esetén azonnali riasztást eredményezve.

Hasonló hálózatok már léteznek az Egyesült Államokban és Kínában a nagy cégek és a kormányzat számára, a brit hálózat azonban gyakorlatilag bárkinek elérhető lesz. "Elképzelésünk szerint, amint működik, az emberek felfedezhetik és kipróbálhatják, mihez tudnak kezdeni vele" - mondta Spiller. "Bristolban az új technológiákat kereső fogyasztókra összpontosítunk, míg Cambridge-ben a hálózatot kisebb, magas műszaki színvonalú üzletek fogják használni"

A jelenlegi titkosítási technikák még nincsenek veszélyben, azonban Spiller rámutat, a QKD idővel tovább erősítheti a biztonságot. A kvantumkulcsokat számos szolgáltatáshoz alkalmazhatják, vegyük csak a leggyakoribbakat, a banki és telekommunikációs alkalmazásokat. "Többé nem kell jelszavakat és PIN-eket észben tartani, a QKD mindent megold" - mondta John Rarity, a Bristol Egyetem kutatója, aki munkatársaival egy hitelkártya méretű kulcson dolgozik.


A számítások és a titkosítás koránt sem jelentik a kvantum technikákban rejlő lehetőségek teljes kiaknázását. A brit központokban számos más érdekes alkalmazást is fejlesztenek, ilyenek a láthatatlan gázokat látni képes kamerák és a rendkívüli érzékenységű gravitáció detektorok, melyekkel könnyen feltérképezhetők a földalatti csőhálózatok, amik az építőiparban jelenthetnek kisebb forradalmasítást, a szivárgásokkor rossz helyen felbontott utak több millió font kidobott pénzt jelentenek évente az adófizetőknek. A britek nem véletlenül költenek ennyit a kvantum technikára, szeretnének vezető szerephez jutni, egy új iparágat létrehozni.

Nem ők azonban az egyetlenek, akik ezen az úton járnak. Júliusban a holland kormány 135 millió eurót irányzott elő a kvantum technikák fejlesztésére az elkövetkező 10 évre, míg szeptemberben az Intel jelentett be 50 millió dolláros együttműködést a hollandiai Delft Műszaki Egyetemmel a kvantum processzorok hagyományos számítógépekbe történő átültetésére.

Természetesen a nagy amerikai szervezetek a Google-lel kezdve az IARPA (Fejlett Intelligencia Kutatási Projektek) ügynökségig bezárólag, mind jelentős összegeket fektetnek kvantumhardverbe. "Elképesztő látni az átmenetet a laboratóriumi kutatások és a piaci megjelenések között, különösen annak fényében, hogy csak az 1980-as években merült fel először az alkalmazások ötlete" - mondta Rarity, utalva Richard Feynman 1981-es publikációjára, melyben felvetette a kvantumszámítógép ötletét. "Most jött el az idő, hogy elkezdjen kifizetődni az eddigi munka"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • philcsy #9
    A QKD már működik 10 éve, nem kell hozzá különösen extra környezet se.
  • Venator #8
    A népmesékben már rég megoldották ezeket a kérdéseket a "hoztam is meg nem is" témájú történetekkel.
  • TomecK #7
    Kvantum Mechanika nélkül élet sincs ! :) (A szó-szoros értelmében)
  • A1274815 #6
    "Viszont maga a kvantummechanika (tudom, most itt másról van szó, a logikai műveletekre való alkalmazhatóságról) már régóta jelen van, hiszen mikrochipeket nem lehetne építeni félvezetők nélkül, kvantummechanika nélkül meg nincsenek félvezetők."

    Ez így igaz.Tovább mennék kvantum mechanika nélkül sugár tetróda sincs.
  • A1274815 #5
    Előszőr is van pár dolog, amit ezen kutatók elfelejtetenek a nyílvánosságnak modani:

    1., Működése: kvantum-összefonodás elve alapján kapcsolatokat biztosítanak az egyes bitek között, valamint a méréssel befolyásolják az alakulásukat. Ha összeomlanak a hullám függvények megmérik a kimeneti oldalt és valószínűleg (ezen van a hangsúly) a helyes eredményt adja. Na már most, mivel valószínűleg adja csak a helyes eredményt, ezért többször kell számításokat végezni, egészen addig, míg a kapott eredmény visszaellenőrizve nem lett helyes. (Pl.: Kialakítunk egy mini szorzó áramkört, beadunk egy feltehetően két prímszámból álló számot azzal hogy a bemeneteket úgy mérjük, megy, hogy qubitek hullámfüggvénye a kért értéknek megfelelően omoljon össze 0 vagy 1 bineáris formának megfelelően, majd lemérjük a két kimenetet, remélhetőleg a kimeneteken a két prímszámunk lesz, a gyakorlatban sokadik próbálkozásra igaz is a dolog. Egy 512bites RSA kód töréséhez, kb 384 qubites kvantum számítógép kell!)

    2., A működési módjából következően, nagyon nem tűnik általános célra használhatónak. Valószínűleg egy kvantum számítógépre agyon optimalizált linux is borzasztó instabil lenne rajta, már ha egyáltalán kivitelezhető lenne, előbb valószínű, hogy célfeladatok végre hajtására lesz csak alkalmas. Azt is csak valószínűségi alapon.

    3., Szígoruan csak 0K (abszolút nulla) kicsiny környezetében működik. A D-Wave gépe csepholyós hélium hűtésű és nem teljes kvantum számítógép csak jól közelíti a működését, de az emelkedett hőmérséklete miatt sokkal zajosabb eredményt is ad. Aminek köszönhetően a D-Wave emulátort futtató alsó kategóriás x86-os gép megtudta verni sebességben.

    "Ha viszont megvalósul, akkor a világ (majdnem) összes kódolását, titkosítását dobhatjuk ki a francba, mert jelenleg ezek arra játszanak, hogy a "kíváncsiaknak" nincs elegendő idejük és számítási kapacitásuk arra, hogy feltörjék."

    Ez max. az RSA-t érinti (amire, az internetes titkosítás épűl, de már egy röhelyesen egyszerűen mai számítógéppel törhető DES titkosítás műveleteinek az összetettsége kifogna rajta). Egyébként a prímtényezős felbontás nem bizonyítottan N.P. teljes algoritmus, ami azt jelenti, hogy bármely pillanatban kopogtathat egy matematikus valamelyik titkos szolgálat ajtaján, hogy tessék itt a polinomiális prímtényezős felbontás. Igazából ez már akár évekkel ezelőtt is megtörténhetett.
  • vision5 #4
    "QKD-t a fizikai törvényei védik, bármilyen beavatkozás esetén azonnali riasztást eredményezve"

    ...egy olyan fizika, aminek jelenleg nem ismerjük a kiskapuit
  • cylonflatus #3
    Úgy tudom szorozni is tudnak, de szintén csak egyjegyű számokkal. Amikor utoljára utánanéztem a témának akkor a 3x5 volt a legbonyolultabb művelet. Viszont maga a kvantummechanika (tudom, most itt másról van szó, a logikai műveletekre való alkalmazhatóságról) már régóta jelen van, hiszen mikrochipeket nem lehetne építeni félvezetők nélkül, kvantummechanika nélkül meg nincsenek félvezetők.
  • ostoros #2
    Jönnek majd a titkos nyelvek, meg az egyéb, előre lebeszélt, számolással nem törhető titkosítások.
  • Amergin #1
    Jó ideje molyolnak már vele, de eddig a legbonyolultabb művelet, amit elvégeztek vele az két egyjegyű szám összeadása volt. Ezzel nem mondom, hogy a jövőben ne fejlődhetne jelentősen, azonban ahhoz képest, hogy milyen régóta ismert a működési elve, hogy milyen potenciál van benne elméletileg és hogy mennyien foglalkoznak vele, ahhoz képest elég kevés eredményt értek el.
    Ha viszont megvalósul, akkor a világ (majdnem) összes kódolását, titkosítását dobhatjuk ki a francba, mert jelenleg ezek arra játszanak, hogy a "kíváncsiaknak" nincs elegendő idejük és számítási kapacitásuk arra, hogy feltörjék.
    Ha megvalósul, akkor viszont majd lesz és aki először birtolkolja, az bármit fel tud törni, amit a jelenlegi kriptográfiával titkosítottak...
    Olyan ez, mint amikor megépítették az első vas hajót (ironclad), ami az összes fából épített vitorlás hadihajót egy csapásra elavulttá tette és minden haditengerészeti erőfölényt azonnal lenullázott. Új lapokkal indult minden nagyhatalom. Ezzel is így lesz.