SG.hu·

Elveszíti főszereplőjét a Mad Max: A harag útja folytatása

Elveszíti fõszereplõjét a Mad Max: A harag útja folytatása
Charlize Theron nem szerepel a Mad Max 5-ben.

Sokan emlegetik az év legjobb filmjei között George Miller új Mad Maxét, A harag útját, mely nem csak anyagi siker lett, de még a kritikusokat is meghódította. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy máris tervezik a folytatást, illetve a folytatásokat, azonban ezek részleteiről eddig nem nagyon volt információnk. Egészen mostanáig, ugyanis a Digital Spy-nak adott interjújában Milller elmondta, hogy A harag útja valódi főszereplője, a Furiosát alakító Charlize Theron nincs benne a közvetlen folytatás forgatókönyvében.

Persze Miller ezt követően sietett azt is hozzátenni, hogy nem feledkezett meg a karakterről, hiszen az egyik soron következő történetben van interakció a Tom Hardy által alakított Max és Furiosa karaktere között, de erre nem a közvetlen folytatásban kerülne sor, ráadásul konkrétabban nem is beszélhet még róla. A rendező azt is elmondta, hogy még egyáltalán nem érdemes mérget venni arra, hogy az ötödik Mad Max-film címe Mad Max: The Wasteland lesz, hiszen a kiszivárgott elnevezés mindössze egy munkacíme a szkriptnek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Lópikula2015. 11. 02.. 15:24||#4
hagyjuk ezt a nőt, nem tett jót a filmnek, örülök ha eltűnik
© Svlad Cjelli2015. 10. 15.. 11:09||#3
Haha 😄
© kissssss2015. 10. 14.. 20:21||#2
😄DD
© Dewri2015. 10. 14.. 19:46||#1
Így esetleg előfordulhat, hogy a Mad Max című film Maxról fog szólni...