Szekeres Viktor

Készül a Mad Max 5 és a Mad Max 6

George Millerék már a Mad Max: A harag útja folytatásain dolgoznak.

Rossz hírünk van azok számára, akik nem szeretik a folytatásokat és rókabőröknek nevezik azokat, a Mad Max-sorozat rebootja, A harag útja igen sikeres volt, és az újraindítást követően a készítők már a két folytatáson dolgoznak. George Miller a Top Gearnek adott interjújában megerősítette, hogy jelen pillanatban is folyik az ötödik, valamint a hatodik epizód forgatókönyvének fejlesztése. Az valószínűsíthető, hogy a szkriptek elfogadását követően a stúdió zöld utat fog adni a produkció számára, a kérdés csak az, hogy milyen premierdátumot fognak célba venni, ugyanis Miller következő filmjének olyat szeretne választani, mely nem igényel különösebb különleges effekteket, valamint kaszkadőrök által végrehajtott kunsztokat.

A tavasz végén bemutatott Mad Max: A harag útja világszerte 370 millió dolláros bevételt termelt, ami önmagában is kellemes meglepetés, de az igazi port azzal kavarta, hogy a kritikusok szinte kivétel nélkül dicsérték a filmet. A bevételezett pénzből egyébként 154 millió dollár Amerikában vándorolt a mozik kasszáiba, míg 221 millió a világ többi részén. Nemzetközileg a legnagyobb piacnak érdekes módon nem Ausztrália számított, hanem Dél-Korea és az Egyesült Királyság.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jawarider #2
    Várható volt. Amúgy jó lett az új rész, jöhet belőle még pár darab .
  • Whysper #1
    cool