Berta Sándor

Leáll Spanyol­országban a Google News

Spanyolországban a keresőket üzemeltető cégek kötelesek a különböző művekből közölt részletek után jogdíjat fizetni. Az amerikai konszern levonta a konzekvenciákat.

Richard Gingras, a Google News vezetője blogbejegyzésében azt írta, hogy a díjfizetési kötelezettség 2015. január elsejétől lép hatályba, így ők december 16-i hatállyal bezárják a szolgáltatásuk spanyolországi változatát. Az oldal nem rendelkezik önálló bevételekkel és nincsenek rajta reklámok sem, így azok nem hoznak bevételt, a kifizetendő összeg pedig terhet jelentene a társaság számára. A konszern egyik képviselője kijelentette, hogy a fejlemények ellenére együtt fognak működni a spanyol kiadókkal, azért, hogy segítsenek kiépíteni nekik a felhasználói táborukat és a bevételei forrásaikat.



A jogszabályt október végén fogadták el Spanyolországban és kimondja: minden keresőcég köteles egy meghatározott díjat fizetni a kiadóknak és a szerzőknek, ha a szövegeikből idéz. Gingras közölte, hogy nagyon szomorúak amiatt, mert meg kellett hozniuk ezt a döntést.

A kiadók hangsúlyozták, hogy a Google News nagyon fontos nekik, mert a segítségével tudják a honlapjaikra csalogatni a felhasználókat, ugyanakkor a piaci erejével való visszaéléssel vádolták meg a vállalatot. A spanyol jogszabály alapján egyébként akár 600 000 eurós pénzbírsággal is sújtható az, aki megszegi az előírásokat és lehetővé teszi az illegális letöltéseket. A Google News 2002-ben indult el és jelenleg 70 országban, valamint 35 nyelven érhető el. Az európai uniós tagállam kapcsán februárban szivárgott ki, hogy Google-adót tervez. Az új szabályozás indoka az volt, hogy a spanyol kormány az eddiginél jobban védené a szellemi tulajdont.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!