MTI

Ismeretlen orosz űrfegyver a világűrben

Amerikai katonai szakértők és tudósok aggodalmát váltotta ki egy, a világűrben keringő ismeretlen rendeltetésű tárgy, amelyről azt feltételezik, hogy orosz űrfegyver lehet - írta a The Financial Times.

A brit lap szerint amerikai csillagászok és katonai szolgálatok feszült figyelemmel követik az objektumot, amelyet a 2014-28E kódjellel láttak el. Azt feltételezik róla, hogy Oroszországé lehet, és attól tartanak, annak lehet bizonyítéka, hogy Moszkva felújította a még a szovjet időkben elindított, majd befagyasztott kísérleti "műholdölő" (isztrebityel szputnyikov) programját.

Oroszország a vasfüggöny lehullása után leállította, de nem vette le a napirendről ezt a programot. Orosz katonai szakértők a múltban nyilvánosan beszéltek arról, hogy újraindíthatják az űrfegyverkezést, ha az amerikai rakétavédelmi rendszer kiépítése miatt megromlanának a kapcsolatok az Egyesült Államokkal. 2010-ben Oleg Osztapenko, az orosz kozmikus fegyveres erők parancsnoka, az orosz űrhivatal jelenlegi elnöke kijelentette, hogy Oroszország ismét fejleszti "megfigyelő" és "csapásmérő" műholdjait.

Az ismeretlen eszközt nyugati szakértők először "űrszemétnek" vélték, amely az Oroszország által idén májusban felbocsátott három Rodnyik távközlési műholddal kerülhetett a világűrbe. Később arra a meggyőződésre jutottak, hogy nem űrszemétről van szó, de az eszköz rendeltetése ismeretlen. Különösen azért keltett figyelmet, mert fellövését az oroszok nem jelentették be. "Bármi legyen is, úgy látszik, hogy kísérleti tárgy. Egy sor funkciója lehet, polgáriak és katonaiak egyaránt" - mondta a brit lapnak Patricia Lewis, a londoni Királyi Külügyi Intézet (Chatham House) elemzőműhely kutatási igazgatója.

Nem lehet bizonyossággal állítani, hogy Oroszország felújította műholdak megsemmisítésére alkalmas űrfegyverek telepítésének programját, de figyelembe kell venni, hogy 2007-ben és 2008-ban Kína és az Egyesült Államok kísérletekkel bizonyították, megvannak a képességeik műholdak rakétákkal történő megsemmisítésére - írta a The Financial Times.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • emberz #5
    Már aggódni sem lehet? Már az is baj, ha az ember észre vesz valami titkosat? Akkor már rögtön acsarogni kell, ti sok hülye, ruszkibérenc, orbánista, bolsevik fasz?!
    Utoljára szerkesztette: emberz, 2014.12.08. 12:49:07
  • zsgaby #4
    Már megint bagoly mondja verébnek hogy titkolózik...
  • superxepi #3
    A SUPER TITKOS X-37-es NEM VOLT PROBLÉMA. A MAI SEMMILYEN INFORMÁCIÓ NINCS MIT CSINÁLT ODA FENT??
  • xyl #2
    Az amerikai katonai szakértők számára nyilván nem.
  • DontKillMe #1
    "Amerikai katonai szakértők és tudósok aggodalmát váltotta ki egy, a világűrben keringő ismeretlen rendeltetésű tárgy,"
    -Aham. Persze az X-37 az nem probléma. Ugye.