Berta Sándor

Könnyebben megtalálhatók lesznek a taxisok

Egy új alkalmazás segíthet az utasok elosztásában és a torlódások, illetve a várakozások megszüntetésében.

A Smartaxi nevű alkalmazás segítségével elkerülhető lesz, hogy az utasoknak sokat kelljen várniuk a taxira. A szoftvert egy az Európai Unió által finanszírozott eszköz, a FIWARE segítségével készítették el. A Smartaxi lehetővé teszi, hogy a taxisok információkat kapjanak azokról a helyekről, ahol különösen sok utas vár taxira. Az új alkalmazást jelenleg körülbelül 400 taxis használja Barcelonában és Moszkvában, hamarosan pedig Madridban fogják tesztelni. Az első tapasztalatok alapján az új technika használt az üzletnek és jelentős mértékben javított a szolgáltatáson. Minél több taxis alkalmazza a programot, az annál jobban működik.

"Az alkalmazás a kollektív intelligencián alapul. A Smartaxi rögzíti az információkat és intelligenciája segítségével képes előrejelezni, hogy melyik környéken van a legnagyobb kereslet" - nyilatkozta Federico López, a Smartaxi vezérigazgatója. Marco, egy barcelonai taxis szerint a program statisztikai funkciói is nagyon hasznosak. Nem kell többet megállnia azért, hogy mindent feljegyezzen a jegyzetfüzetébe. A Smartaxi használata az első hónapban ingyenes, utána havi 30 euróba kerül a taxisoknak. Az előfizetést átvállalhatják azok a települések is, amelyek csökkenteni akarják a dugók számát és a káros anyagok kibocsátását.


A Smartaxi megalkotói a FIWARE nevű nyílt cloud-infrastruktúrát használták fel. A rendszert kifejezetten az új alkalmazások és szolgáltatások kifejlesztésére alkották meg. Neelie Kroes, az Európai Unió digitális menetrendért felelős biztosa közölte, hogy a FIWARE eszközeinek segítségével már eddig is számos alkalmazást tudtak a szakemberek létrehozni és büszke arra, hogy ezek közé tartozik a Smartaxi is. Európának nyitottnak kell lennie az innovációkra és az új szolgáltatásokra, mert azok mind a taxisok, mind az utasok életét könnyebbé tehetik. További innovatív szolgáltatások és szoftverek megjelenésére lehet számítani, ugyanis jelenleg körülbelül 1300 kis cég és webes vállalkozás használja a FIWARE eszközeit, s ezeknek a vállalatoknak összesen 80 millió eurót biztosítanak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #2
    Annyit tudok, h par honapja haborogtak a taxisok, h nem szeretik az uj rendszert, mert igy nem ismerik az altalanos forgalmat, hogy hova erdemes parkolniuk.
  • kvp #1
    Erdekes, de tekintve, hogy pl. Budapesten mar van egy online feladatkiosztasi rendszer, ezert lehet arra lenne erdemes megirni kiegesziteskent. Gyakorlatilag csak a hivasok es utcai leintesek helye alapjan jeloli be egy terkepen hogy eppen hol nott meg az igeny a taxikra, igy a kihasznalatlan taxisok oda tudnak menni (ezaltal leroviditve a varakozasi idot es novelve az utcai kinalatot), de csak annyian ahanyra varhatoan szukseg is lesz, elkerulve ezzel a folosleges mozgasokat. Ha van gps, akkor nem tul bonyolult a feladat es ez a tudas pont passzolna az uj taxis rendszerhez.

    ps: Nem tudja valaki, aki pesten taxizik, hogy az uj szoftver kozponti modulja tudja-e ezt a forgalombecslesi modszert vagy valami hasonlot?