Berta Sándor

Olcsóbb Windows 8.1 a Microsofttól

A Microsoft megerősítette, hogy érkezik az operációs rendszer új változata.

Brandon LeBlanc menedzser a Windows Experience blogban nyilvánosságra hozott bejegyzésében megerősítette, hogy valóban piacra dobják a Windows 8.1 with Bing nevű operációs rendszert, ami számítógépek mellé, azaz un. OEM-verzióként lesz elérhető. Az új kiadás elsősorban abban különbözik a többi Windows 8.1-változattól, hogy az Internet Explorer fő keresője a Bing lesz. Természetesen a Binget bárki bármikor kiválthatja majd más keresővel, a Microsoft ugyanakkor azzal számol, hogy sokan nem fognak változtatni ezen.

Az új verzió sokkal olcsóbb lesz, így a gyártóknak kevesebbet kell fizetniük a licencdíjakért, ezáltal pedig lehetővé válik a 250 dollárnál alacsonyabb árú Windows operációs rendszert futtató termékek piacra dobása. Néhány eszközre - például táblagépekre - a Windows 8.1 with Bing mellett felkerül majd az Office vagy az Office 365 irodai programcsomag is. Az utóbbihoz egy éven keresztül használható licenc jár.

Az ötlet egyébként nem új, ugyanis Craig Mundie, a Microsoft akkori kutatási vezetője már 2008 szeptemberében a következőket nyilatkozta: "Be akarunk lépni a Google piacára és a szoftverterjesztést is át akarjuk alakítani. A programokat meg lehet vásárolni, lehet fizetni átalánydíjat a használatukért vagy reklámokat lehet elhelyezni bennük. Az alapítás óta mi az első két úton jártunk, azonban ha a harmadik utat választjuk, akkor az alkalmazások olcsóbbak lesznek a felhasználók számára. Ez számunkra egy új üzleti modell lehet."

Februárban kiderült, hogy a konszern az olcsóbb Windows 8.1 operációs rendszerrel venné fel a harcot a Chromebookok ellen. Azoknak a gyártóknak, amelyek 250 dollárnál olcsóbban kínálják a készülékeiket az eddigi 50 dollár helyett csak 15 dollárt kell fizetniük a Windows 8.1 licencért. Majd márciusban kiszivárgott, hogy valóban jöhet az ingyenes Windows 8.1. A cég így próbál reagálni a csökkenő licencbevételekre, továbbá egy ilyen verzió segíthetne abban, hogy növekedjen a OneDrive, az Office és a Skype felhasználói tábora.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #3
    Az, hogy most nem lehet kiszedni, és a Google le lesz tiltva ^_^
  • sascha #2
    Nem értem, eddig is minden windows-ban a bing az alapértelmezett/fő kereső.
    Akkor mi lesz a különbség?
  • cateran #1
    "Majd márciusban kiszivárgott, hogy valóban jöhet az ingyenes Windows 8.1. A cég így próbál reagálni a csökkenő licencbevételekre, továbbá egy ilyen verzió segíthetne abban, hogy növekedjen a OneDrive, az Office és a Skype felhasználói tábora."

    Ingyen megeri mindenkinek:D Mindazonaltal en magam vernem agyon aki beintegralta a OneDriveot, ugy, hogy a beallitasai lofaszt nem ernek (be van allitva, hogy ne csinaljon semmit, kovetkezetesen orrba-szajba szinkronizal...) valamint a Skype nem er 1 kalap szart sem mar...(ezt nem csak en, de a szamitastechnikai analfabeta hugom is megallipitotta, aki mintapeldanya az atlag felhasznalonak..azota Vibert hasznalunk)