Szekeres Viktor

Elhunyt Paul Walker

40 éves korában autóbalesetben meghalt minden idők egyik legsikeresebb filmes franchise-ának, a Halálos irambannak egyik főszereplője, Paul Walker. A színész halálát a stúdió is megerősítette. Arról nem tudni, hogy mindez hogy érinti a Halálos iramban 7 munkálatait.

Amerikában az esti órákban autóbalesetben életét vesztette Paul Walker, a Halálos iramban-sorozat egyik sztárja. A balesetről elsőként hírt adó TMZ arról számolt be, hogy az esetnek nincs köze a film forgatási munkálataihoz, a színész egy jótékonysági rendezvényen vett részt Santa Claritában, ahol is egy, a barátja által vezetett Porsche GT-ben ült, s ez az autó vált irányíthatatlanná, s hajtott neki egy fának. (Az első híradások még arról számoltak be, hogy Walker kocsijáról volt szó.) Az alábbi kép a jótékonysági eseményen készült egy rajongójával.


A 40 éves színész egyértelműen a Halálos iramban-sorozattal vált igazán ismertté, de játszott a Koponyákban, az Idővonalban, a Kéjutazásban és A tenger vadjaiban is. Idén, a Halálos iramban hatodik része mellett láthattuk a kvázi egyszereplős Pokoli futam című filmben is, Amerikában pedig nemsokára kerül bemutatásra az Hours című filmje. A jelenleg is forgatás alatt lévő Halálos iramban 7 mellett az utolsó munkája a Brick Mansions című krimi volt.

Arról nincs információ, hogy Walker halála mennyiben érinti a Halálos iramban 7 forgatását. De minden bizonnyal a forgatókönyv átírására lesz szükség, ha még nem forgatta le jeleneteinek zömét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #6
    Mindenki egyből erre asszociál a hír hallatán, holott még nem is tudni, mi történt. Az, hogy valaki autós filmben játszik, versenyez, nem jelenti, hogy közúton is 250-el megy, még ha egy Porsche GT-ről is van szó.
    Sorozatgyilkosokat is eljátszanak színészek, de általában nem szokták ritkítani a környezetüket. Rodas meg autóversenyző, tagja a Porsche csapatnak, meg Mustang Boss 302-őt vezet, szerintem ő sincs rászorulva az utcai virgonckodásra. Amíg az ellenkezője nem bizonyosodik be, bármi igaz lehet. Ha a Dzsudzsák Balázs csavarodik fel egy olyan Lamborghinivel, amit nemrég lezúzott, azt jobban elhiszem, hogy nem a képességeinek, útnak, autónak, szabályoknak megfelelően ment.
    Nyugodjon békében!
  • bmw #5
    Kedves baratjaval biztos eljatszottak a filmet a kozuton csak hat nem jott be....

    Sajnalom mert birtam a szineszt!
  • dartois83 #4
    Egyik kedvenc színészem volt, béke poraira!
  • zalrobto #3
    Nagy kedvencem volt NYUGODJÉK BÉKÉBEN :(
  • Ender Wiggin #2
    Roger Rodas vezette az autót, aki a Pirelli World Challenge-ben volt pilóta a Walkerrel közösen működtetett Porsche csapatban és második lett tavaly idén pedig a GTS kategóriában vezetett egy Ford Mustang Boss 302-essel.
  • gulyasandras #1
    Nyugodjon békében...

    (Nem tartozott a kedvenceim közé, de megsirattam.)