SG.hu·

Ilyen előzetest forgattak a Jurassic Park 4-hez

Egy kamerás felvételnek köszönhetően felkerült a netre az a koncepciós előzetes, melyet a Jurassic Park 4 eladását elősegítendő készítettek.

Tegnap jelentette be a Universal stúdió, hogy a Jurassic Park tervezett negyedik részének címe Jurassic World lesz, valamint, hogy a premierre 2015. június 12-én kerül sor. Nem sokkal a bejelentés után pedig felkerült a netre az az előzetes, melyet a készítők azért forgattak, hogy elősegítsék filmtervük eladását. Ezt az előzetest lehet látni lejjebb - természetesen a jelenet nem lesz benne a végső verzióban és érthető módon a vizuális effektek sem csúcsminőségűek, hiszen a koncepció bemutatása volt a trailer célja.


A videót egyébként egy német Star Wars-találkozón vetítették le a közönségnek Iain McCaig prezentációjának részeként - McCaigi többek között a Star Warsos Darth Maul figurájának megalkotásáért felelt. A videó feltöltőjének elmondása alapján ez a videó keltette fel ismét Steven Spielberg érdeklődését a dinoszauruszok iránt. Később egyébként Frank Marshall, a Jurassic World producere sem cáfolta, hogy valóban az új epizódhoz készült a videó, de ő is leszögezte, hogy a jelenet nem lesz benne a tervezett filmben.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© TéOeM2013. 09. 13.. 14:42||#3
Ez csak egy jelenet volt egy törölt JÁTÉKBÓL.
© madox0072013. 09. 13.. 02:59||#2
elég sz@r valami lett.. és itt nem a technikai dolgokra gondolok mert az nyilván javulni fog, de ennek kõkemény "Asylum films" feelingje volt szörföstõl, óceánostul.. :S
© bmw2013. 09. 12.. 22:54||#1
Varom.....