Berta Sándor

Megjelentek a személyre szabott reklámok Londonban

A Renew cég olyan szemeteseket alkalmaz London belvárosában, amelyek figyelik a mellettük elhaladó személyek okostelefonjait és tábláit, majd a beépített kijelzőkön személyre szabott reklámokat jelentetnek meg.

A brit fővárosban eddig 200 ilyen konténert helyeztek el, de a módosított szeméttárolók felbukkantak már New Yorkban és Szingapúrban is. Mindegyik berendezést felszerelték egy olyan modullal, amely felismeri a járókelőknél lévő WLAN-képes eszközöket, például az okostelefonokat vagy a tábla PC-ket. A beépített technika azonosítani tudja a MAC-címet, így könnyen kiderül, hogy például egy iPhone-tulajdonos többször is elmegy-e az egyik szemetes mellett. Mindez azért hasznos, mert ha mondjuk valaki minden reggel 8-kor halad el az egyik tároló mellett, akkor például egy közeli üzlet tulajdonosa elhelyezheti a személyre szabott hirdetését, melyben reggeli kávéra hívja az adott embert.


A Renew már a londoni olimpia alatt kihelyezte a berendezéseket. A beépített kijelzőkön nem csupán reklámok jelennek meg, hanem a hirdetési idő egyharmadát karitatív célokra használják fel. A brit cég szerint a technika tovább bővíthető és az azonosított ügyfelek később akár a saját üzeneteiket is elmondhatnák. A bolttulajdonosok láthatják, hogy mennyien térnek be az üzleteikbe és mennyi időt töltenek ott. Mindezt figyelembe vehetik az egyes árucikkek reklámjainál is.


Egy különleges szeméttároló 30 000 fontba kerül. A Renew számára a működtetési és a karbantartási költségek eddig kereken félmillió fontot tettek ki. Adatvédelmi okokból számos támadás érte a rendszert, mert egyetlen hét alatt több mint négymillió okostelefont és táblagépet ismert fel. Kaveh Memari, a Renew vezetője úgy reagált az adatvédelmi aggodalmakra, hogy ugyan a technika hozzáfér a MAC-címekhez, de személyes adatokat nem tárol, és őket egyedül az emberek érdeklik. Az, hogy ebből a halmazból miként lesznek értékes információk az a hirdetéseket feladó vállalatokon múlik. A megoldás egyébként nem új, az amerikai bevásárlóközpontokban már alkalmazzák egy ideje.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gater #13
    Eddig utáltam a rongálókat de mondjuk nagyon örülnék ha buszmegállók helyett ezeket zúznák szét....
  • Macropus Rufus #12
    még pár év és itt a Különvéleményben látható reklámok... szép új világ.
  • MuchACHO79 #11
    10 millió egy ilyenért? B*z*meg annyiból házat lehet épiteni okostévével...
  • Sir Quno Jedi #10
    molotov koktélt bele és nem lesz többet gondja vele...
  • Mekong Delta #9
    ha részegen rongálni támadna kedvem az utcán, akkor valószínűleg ezt rúgnám szét először..
  • Sir Quno Jedi #8
    Igen ez konkrétan állandó megfigyelés. Amihez az államnak is vajmi kevés joga van, de ha megteszik, nem sokat tehetünk ellene. Azonban egy magáncég a kukáival ne ellenőrizgesse már az embereket. Ha ugyanis ez minden sarkon ott ádigál és szépen gyűjti az arra járók mac-át, akkor a központjukban pontosan meg tudják mondani bármikorra visszamenőleg, hoyg ki-mikor és hol járt éppen, mennyi időre állt meg (a jelerősség változásaiból még be is tudnak háromszögelni, mint a mobiltornyok). Méghozzá névreszólóan ám, hiába szabadkoznak, hogy hákérem ez csak mac.

    A vicces az, hogy a telefontornyok miatt a mobilszolgáltatók is mindent tudnak rólunk, de rájuk kőkemény telekommunikációs törvények vonatkoznak és "elviekben" csak megfelelő szerveknek adhatják ki az adatokat (+NSA bárhol :D). EZEK meg eladják a "sarki boltosnak" (ami már náluk sem lehetne tárolva). Vérlázító.
  • Papichulo #7
    Azota mar betiltotta a londoni onkormanyzat a tovabbi hasznalatot es feljelentest is tettek az ICO-nal.
  • KopaszIsten #6
    Igen, de nagyon sok okos telefonnak buta gazdája van, és fingja nincs arról, amiről mi itt beszélgetünk. :(
  • shaddam #5
    Ugye az ájfón júzereknek ezért be kell mászni a menübe. Folyton fennhangon hirdetik hogy hülyeség is ki-be kapcsolgatni a wifit
  • Vaszilij Artyom #4
    Tévedésben élsz, azért rugdalták meg őket mert azt tárolták, hogy hol érhető el nyitott wifi hálózat, és közben az összes zártat is térképezték