SG.hu·

Az egyházak is követik az okostelefonok és a táblák terjedését

Egyre fontosabb az egyházak számára, hogy az üzenetek, a misék eljussanak digitális formában is a hívőkhöz. Folyamatosan nő az okostelefonon, asztali számítógépen vagy egy táblagépen Bibliát olvasó emberek száma.

A trendre már az alkalmazásfejlesztők is felfigyeltek és igyekeznek a hívőknek plusz funkciókat kínálni. Az egyik legsikeresebb egyházi szoftver a YouVersion, ami ingyenesen és 400 nyelven - köztük magyarul - tesz elérhetővé több száz Biblia fordítást. Az alkalmazást a LifeChurch.tv kínálja, a kínálatban megtalálhatók a kifejezetten gyerekeknek szóló Bibliák és imavideók is.


A YouVersion már 100 millió letöltésnél jár. A fejlesztési költségekhez az egyház 60 millió dollárt gyűjtött össze, ebből az év végéig 20 millió dollárt fognak kifizetni. A fejlesztési munkáért a jövőben Bobby Gruenewald felel majd, egy olyan lelkipásztor, aki az innovációval és a technikával foglalkozik. Korábban már létrehozott egy virtuális templomot a Second Life világában és többek között a digitalizálási témával is foglalkozott.

2008-ban a YouVersion volt az első digitális Biblia az Apple AppStore kínálatában. Jelenleg már szinte az összes platformra (iPhone, iPad, Android, BlackBerry, Windows Phone, webOS, Java, Windows 8) elérhető. Bár a program ingyenes, az extra funkciókért, például a különleges fordításokért már fizetniük kell a felhasználóknak. A Szilícium-völgyben úgy tekintenek a YouVersion csapatára, mint teljes értékű vállalkozásra és ajánlatra, s részben a Pinterest vagy a Path szolgáltatásokhoz hasonlítják. A jövőben az okostelefonokon és a táblagépeken elérhető egyházi ajánlatok még fontosabbá válhatnak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© AgentKis2013. 07. 31.. 11:19||#4
Bibliát olvasni úgy jó, hogy valami egzotikus nyelvrõl a guggli fordító magyarra fordítja! <#nyes><#nyes><#nyes> Esetleg több "lépésben", több nyelven keresztül!
© teddybear2013. 07. 30.. 09:34||#3
Amíg nem kezdenek mindenkinek vaktában vallásos üzeneteket küldeni tõlem azt csinálnak, amit akarnak. Ettõl még nem lesz több valódi hívõ, bár talán a templom teli lesz.
© Jozsó2013. 07. 30.. 09:01||#2
Ha valaki Bibliát szeretne olvasni az androidos telefonján én inkább a MySword-ot ajánlom (https://play.google.com/store/apps/details?id=com.riversoft.android.mysword) Ugyan a felület egy picit old school-os, de az elérhetõ tartalom szélesebb. (pl. itt: http://baranyilaszlozsolt.blogspot.hu/)
© Amergin2013. 07. 29.. 23:10||#1
Remélhetõleg házasodni is lehet majd táblagépen, meg okostelefonon is. Én már alig várom azt az idõt, hogy a temetést is otthonról, kényelmesen a fotelbõl nézhessem majd online és ne kelljen esõben, tülekedve caplatni az elhunyt nagymamánk temetési menetében. Csak egy gombnyomás és máris élvezhetem ezt a szép új világot<#worship>
Virtuális temetõ, virtuális templom, virtuális kúrvaanyád! Ájped ájfón ájfed ájpod ájmánle! Anyádat meg hívd fel a virtuális ravatalán az okostelefonodról!<#vigyor1>