SG.hu·

Viccesnek szánt előzetest kapott Adam Sandler új komédiája

Adam Sander előző bukásait feledtetendő egyik legsikeresebb komédiájának folytatásában tér vissza nyáron. S mellette a Nagyfiúk legtöbb főszereplője is látható lesz a második részben, kivéve Rob Schneidert.

Mi a véleményed a Nagyfiúk 2 előzeteséről?

A Columbia Pictures bemutatta a Nagyfiúk (Grown Ups) második részének első előzetesét, mely a film történetéből ugyancsak a legfőbb szálat villantja fel (Lenny visszaköltözik családjával szülővárosába), viszont 2-3 jelenet poénjait, illetve poénosnak szánt próbálkozásait felvonultatják benne. Az efféle komédiák teaser videó egyébként roppant hasznosak, hiszen így nagyjából mindenki belőheti, hogy a bemutatott humor mennyire való neki.


Az Adam Sandler, Kevin James, Chris Rock, David Spade, Salma Hayek, Maya Rudolph, Maria Bello és Nick Swardson főszereplésével készült film Amerikában július 12-én kerül bemutatásra, a magyar bemutató dátuma egyelőre még nem ismert. A film célja egyértelműen Adam Sandler karrierjének feltámasztása, hiszen a színész két hatalmas bukáson (Jack és Jill, Apa ég!) van túl. A Nagyfiúk pedig pályafutásának egyik legsikeresebb filmje volt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© RAZOR272013. 04. 07.. 14:33||#6
Miéééért?? Miérttt?? aki ezt megnézi moziban annak zéró humorérzéke és menthetetlen... az eddigi filmjei se értek többet egy kalap salakanyagnál, de hogy még folytatásos is legyen... neeee

Az elsõ részt bevallom megnéztem, mert exbarátnõm aztmondta nagyon vicces, meg sokszor röhögtek rajta a hasonló kaliberû -ergo agyhalott- barátnõivel. Tudtam hogy szar lesz, mivel a neszórakozz zohannal is nagy kedvence volt (amit végig se tudtam nézni, olyan igénytelen förmedvény) na de ennyire... komolyan??

#3: nem akarok vallási vitát kezdeményezni, szóval nem írok többet, de ebbõl is szerintem érted 😄
© DontKillMe2013. 04. 04.. 14:17||#5
Jogos. Viszont van alapja. Elõítéletnek nem nevezném. Próbálkoztam a filmjeivel, de egy idõ és néhány film után feladtam. Az utóbbi két filmjét én a magam részérõl valóban nem néztem meg. Baráti körömbõl vannak, akiknek kedvence volt és ha már õk is azt mondják, hogy nulla a faszi, akkor valóban komoly gond van. Egyik kollégámnak kellett az apaég, hát "megszereztem" neki. Belekukkanthattam volna, de nem éreztem késztetést. Kolléga az elsõ 20 perc után feladta. Ez van.
© kalapos012013. 04. 04.. 14:03||#4
Az egyik éned kerüli a filmjeit, a másik éned meg tudja, hogy rossz?
© DontKillMe2013. 04. 04.. 13:57||#3
Milyen színû két bukás? Az összes filmje egy határ szar. Akkora gáz ez a faszi, hogy ha benne van a neve a stáblistában, messze kerülöm a filmet. Komolyan nem tudom, ki pénzeli. Vagy szimpla pénzmosás a fedett filmkészítésük? 😄.
© AZTA2013. 04. 04.. 11:56||#2
Shaq is benne lesz ám. 😄
© AZUL2013. 04. 03.. 16:29||#1
kizárt hoyg a haverja nincs benne, minden filmjeikben szerepelnek kölcsönösen...