MTI

Digitális légiforgalmi térképekre állt át a Magyar Honvédség

A Magyar Honvédség is átáll a digitális légiforgalmi térképekre - közölte a Honvédelmi Minisztérium.

Harminchárom év után ez az első nagy jelentőségű fejlesztés a légiforgalmi térképek tekintetében. Ezáltal most a Magyar Honvédség az egész Földet lefedő, polgári és katonai repülőtereket is egyaránt tartalmazó navigációs térképekhez jutott - hangsúlyozta a HM a közleményében. Az elmúlt két hónapban tesztelték az új rendszert, s ez alapján úgy vélik: "a digitális térképek használatával könnyebb, pontosabb, ezáltal biztonságosabb a repülési feladat végrehajtása". Ennek révén naprakész információk állnak majd rendelkezésre az "útvonal-navigációs", a "közelkörzeti" és a "guruló térképek" számára, valamint állandóan frissülni fog az összes egyéb tervezési információ, ahogy az adott országra és repülőtérre vonatkozó egyedi szabályok is - tették hozzá.

A Magyar Honvédség alakulatai 1980-től a Jeppesen vállalat által forgalmazott nyomtatott, papír alapú kiadványt használják. Ezek közül is a Kelet- és Nyugat-Európa, valamint a Közel-Kelet polgári (légitársasági) változatát, amelyek a célállomások nagy részét lefedik ugyan, de a katonai repülőtereket tekintve csak a kettős rendeltetésűeket (a polgári és katonai rendeltetésűeket) tartalmazzák. Ezek frissítései nagy mennyiségű papír felhasználásával járnak. Egy-egy készlet súlya eléri akár a 20-25 kilogrammot is, de az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis Szállítórepülő századánál például - a feladatainak számát figyelembe véve - egy évben 2000-2500 kilogramm plusz rakományt jelent - írta a HM.

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság és a HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal - a kecskeméti, pápai és szolnoki alakulatokkal együttműködve - egy hatékony és költségcsökkentő tervet készített elő az elmúlt évben azzal a céllal, hogy nagyobb lefedettséget, gyorsabb elérhetőséget, hibátlan adatbázist és nem utolsósorban környezetkímélőbb alkalmazást tegyen lehetővé. A lehetőségeket figyelembe véve a Jeppesen által forgalmazott digitális változat mellett döntöttek, de a biztonság érdekében ezt két papírkészlettel is kiegészítik - olvasható a HM közleményében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    akkor ez most új szezon vagy a régi most kerül először magyar képernyőre? mert nem mindegy. ez a titanic-os epizód októberi.