SG.hu·

Hírfelolvasó magyar alkalmazás készült

Egy új magyar szolgáltatás lehetővé teszi, hogy naponta frissülő hangos cikkeket kapjunk okostelefonon keresztül.

Az Infonear annak a piacnak a szegmensében kíván új helyet foglalni, amely jelenleg csak a szerkesztett programkínálatú rádiózás számára érhető el. A szolgáltatás lehetővé teszi, hogy akár autóban ülve egyetlen gombnyomással hangos formában hallgathassunk cikkeket a gazdasági események hátteréről, a tudomány, a kultúra vagy a sport világából. Okostelefon és mobilinternet segítségével bárki ingyen hallgathatja, megoszthatja, értékelheti a hangos cikkeket. A cég közleménye szerint a cikkeket profi hírolvasók mondják fel naponta kétszer. „Az innováció célja az volt, hogy hasznossá vagy szórakoztatóvá tegyük az eddig például utazással elveszett perceket. Bár szeretnénk többet tudni a világról, többek közt az utazás miatt, egyre kevesebb az időnk” – mondta Lesku Gergely az Infonear csapat alapítója.


A rendszer azokat is igyekszik kiszolgálni, akik nem akarják keresni a több ezer cikk közül az érdekeseket, mivel az Infonear megjegyzi, hogy milyen tartalmú cikkeket hallgattunk, s később olyanokat ajánl, amelyekre érdeklődést mutattunk. Beállíthatjuk saját profilunkat és kiválaszthatjuk, hogy melyek azok a témák (gazdaság, politika, közélet, kultúra, tudomány-technika, sport), amelyeket szívesen hallgatunk.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Blacktom2013. 02. 13.. 17:54||#3
Még egy se volt. Ha majd jönnek és zavaróak lesznek, nem használom tovább, és más se - õ bajuk 😊
Egyébként elvileg algoritmus találja ki mi érdekelhet téged, ha ugyanez lesz reklámokkal is, hátha elfogadhatóak lesznek azok is. Nyilván az a jó, ha érdekes a reklám, és lehet akár informatív is.
© Cat2013. 02. 13.. 17:46||#2
és szerinted mibõl fizetik majd a hírfelolvasó embereket? Nyilván reklámokat kell majd hallgatnod, és át se tekerheted, mint a weben.
© Blacktom2013. 02. 13.. 17:34||#1
Hiánypótló, az tény, majd meglátjuk hogy válik be. Remélem nem véletlenül van róla cikk az sg-n, mindent meg lehet majd hallgatni mobilon és senki se fog már ide járni reklámokra kattintgatni 😄