Berta Sándor

Iráni támadások érhettek amerikai bankokat

Alig kezdődött el az új esztendő, máris DDoS-támadásokról számoltak be amerikai lapok. Az akciók célpontjai helyi pénzintézetek voltak, a feltételezett elkövető pedig Irán.

A támadásokról a The New York Times és a The Verge közölt részleteket. Az amerikai bankok eddig is a sok internetes akció célpontjai voltak, de az elmúlt hónapokban valami megváltozott, biztonsági kutatók ugyanis arra figyeltek fel, hogy ezek a támadások eltérnek a korábbiaktól. Azokat egyes számítógépek bevonásával hajtották végre, míg az újabbakban már teljes szerverközpontok vettek részt.

"Nincs kétség a kormányon belül abban, hogy az elkövetők irániak" - jelentette ki James Lewis, a Center for Strategic and International Studies (CSIS) biztonsági szakértője, ugyanakkor egyelőre semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a bűnözők valóban irániak lennének. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a DDoS-akciók egyre profibb módon vannak végrehajtva és azokban egyre gyakrabban vesznek részt szerverközpontok. Az amerikai pénzintézetek honlapjait elárasztó adatmennyiség a többszöröse a 2007-ben az észt szervereket megfektető forgalomnak.

"A támadások kiterjedése és hatékonysága példátlan, még sosem volt ennyi bank célkeresztben" - mutatott rá Carl Herberger, a Radware cég biztonsági megoldásokkal foglalkozó részlegének alelnöke. Tavaly szeptember óta DDoS-támadás érte többek között a Bank of America, a Citigroup, a Wells Fargo, a U.S. Bancorp, a PNC, a Capital One, a Fifth Third Bank, a BB&T és a HSBC számítógépes rendszereit. Az elkövetők az akciók idejére saját hálózatokat hoznak létre vagy rosszul védett felhőrendszerek felett szerzik meg az irányítást és igyekeznek titkosítani a támadásaikat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jakuza001 #294
    Gyerek benyogi ne jarasd le magad, aki nevtelen blogokkal peldalozik es ilyenekkel traktalja a nagyerdemut. :D
  • Papichulo #293
    Azert Szaniszlo-t barmiben is forraskent kezelni, az hatalmas FAIL :)

    Ez az ember mondta, hogy Heiderrel egy Predator UAV vegzett raketaval... http://www.youtube.com/watch?v=NlkK9GdCNJQ

    Szerintem ennyire ne jarasd le magad!
  • Tetsuo #292
    http://www.youtube.com/watch?v=ryC_BJHgoaY

    (Csak igy szurom be, mert videokent berak vmi mast.)

    Az aktualis meszarlasrol, mar megint egy osszeskuves :), amit viszont USA-ban uton-utfelen hangzotatnak. Szegeny Drabik sokszor nem talalja a szavakat, olyan gyorsan akar beszelni, de a lenyeg, hogy bizonyos dolgok nem stimmelnek a kozreadott hivatalos informaciokkal, mint oly sok esetben...
  • Jakuza001 #291
    Az a baj ,hogy engem nem lehet ezzel arra kesztetni, hogy olyan ocsmanyul kocsogozzek,pocsoljek,vegbelnyilasozzak, ahogy te teszed.
    Az irasaim a trolleledel, es te cuppogsz rajta minden egyes vulgaris szavaddal.
  • Vol Jin #290
    Troll etetés felfüggesztve. Pápá...
  • Jakuza001 #289
    Tagmondat ? Meg mindig nem latom az USArol elhangzottak , azok hol es milyen mondatban irjak le azt, hogy en azt allitom te partolod a fegyvertartast ?
    Valami baj van nalad odabent ? Vizionalsz ? Tul eros az anyag ?
  • Vol Jin #288
    Simán járna neked is egy kitiltás te.
  • Vol Jin #287
    Felesleges szavakon lovagolnod te , egyértelmű, hogy kiragadtál egy tagmondatot és úgy reagáltál nekem, mintha elhangzott volna olyan, ami nem hangzott el.
  • Jakuza001 #286
    Nem mindegy miert tiltottak ki, megint kell szolni a modiknak azt ezt is kirugjak. Nincs azzal semmi gond, ha jelzed, hogy egy felhasznalo ordenare bunko. Minek kellene buntodatot erezni ? Minnel tobben mondjak, annal hamarab megszabadulsz az ilyen degeneraltaktol.
  • Vol Jin #285
    Ja, igen, bárkit bármiért nem. Vagy parasztkodónak kell lennie az illetőnek, tehát kötekedik, sérteget másokat (amilyen a fogadjisten) vagy hamisítania kell a reagjaimat. Másra példát nem találsz.