SG.hu

200 millió forinttal ösztönzik a szabad szoftvereket

Az e-közigazgatás fejlesztésének keretében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) által létrehozott Szabad Szoftver Kompetencia Központ koordinálásban 2013-ban több mint 200 millió forintos projekt valósul meg, amellyel - az Európai Unió ösztönzésére és támogatásával - nyílt forráskódú alkalmazások használatát segítik elő a közigazgatásban.

A kezdeményezéséhez az országban elsőként a XI. kerületi önkormányzat csatlakozott. A KIM szerint a szabad szoftverek alkalmazásával hosszútávon jelentős költségmegtakarításokat lehet elérni. A központ több hazai intézménnyel és számos potenciális külföldi partnerrel is felvette a kapcsolatot, így hamarosan Újbuda után egyre több önkormányzatnál, illetve közigazgatási szervnél indulhat hasonló program. Az együttműködés keretében a KIM e-közigazgatásért felelős helyettes államtitkárságának keretei között működő kompetencia központ közreműködésével a főváros XI. kerületében több száz dolgozó szabad szoftverekkel kapcsolatos oktatására kerül sor. A központ az irodai alkalmazások szabad szoftveres átállását is támogatja.

"Bár természetesen a nyílt forráskódú rendszerek sincsenek ingyen, a nyílt forráskódú szoftverek használata a nemzetközi tapasztalatok szerint jelentős költség-megtakarítást eredményez mind az önkormányzatoknál, mind a közigazgatás más területein” – jelentette ki dr. Biró Marcell, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára. Mint elmondta, az E-Közigazgatási Szabad Szoftver Kompetencia Központ létrehozására 200 millió forint uniós forrásból, az Elektronikus Közigazgatási Operatív Program (EKOP) keretében került sor a közelmúltban. Az EKOP-1.2.15 kódjelű projekt célja a nyílt forráskódú alkalmazások és a nyílt szabványok elterjedésének elősegítése a hazai és nemzetközi tapasztalatok, illetve a szükséges szaktudás biztosításával. További fontos cél, hogy az informatikai fejlesztések során növekedjen a rendszerek egymás közötti együttműködési képessége, az úgynevezett interoperabilitás, mivel jelentős megtakarítást eredményezhet, ha nem kell óriási összegeket elkölteni az utólagos rendszer-integrációra.

Dr. Hoffmann Tamás polgármester véleménye szerint mindez fokozottan érvényes az önkormányzatokra, amelyeknek összetett és folyamatosan változó szabályozási környezetben kell megteremteniük működésük megfelelő informatikai hátterét. Véleménye szerint azért is eshetett a kompetencia központ választása elsőként Újbuda Önkormányzatára, mert az ország egyik legnagyobb önkormányzataként a főváros XI. kerületében megvalósuló projektek a közigazgatási informatika területén mintaértékűek lehetnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AgentKis #7
    Na most ez hogy ment 2x? A második a kész...
  • AgentKis #6
    Azabaj ezzel, hogy a többi államigazgatási szerv átállása, de legalábbis informatikai szokásaik megváltoztatása (Hogy ne .doc és .xls legyen a szöveges dokumentum és a táblázat "formátuma") nélkül ez nem fog menni.
    Ez így olyasmi, mint egy sebességváltó egyetlen fogaskerekét kicserélni egy másmilyenre hogy a váltó jobban működjön (még ha jobb minőségű is az "új" fogaskerék, ha méretben nem passzol 100%-osan, akkor nem fog menni. Lehet, hogy már az összeszerelés sem...)

    Az lesz majd a jóvilág, amikor majd fészbúk űrlapokon megy az ügyintézés, dokumentum kezelés. Akkor viszont sem OO/LO sem M$Office nem fog kelleni...
  • AgentKis #5
    Azabaj ezzel, hogy a többi államigazgatási szerv átállása, de legalábbis informatikai szokásaik megváltoztatása (Hogy ne .doc és .xls legyen a szöveges dokumentum és a táblázat "formátuma") nélkül ez nem fog menni.
    Ez így olyasmi, mint egy sebességváltó egyetlen fogaskerekét kicserélni egy másmilyenre hogy a váltó jobban működjön (még ha jobb minőségű is az "új" fogaskerék, ha méretben nem passzol 100%-osan, akkor nem fog menni. Lehet, hogy már az összeszerelés sem...)
  • Komolytalan #4
    200 millió az kb 1 rokongyerek, akit mostanra rugdostak keresztül a GDF-en, és mániákus ópenszorszer. Jó lesz ez neki fizuként 1-2-3 évre, utána rájönnek hogy sz.ság, és mennek mindenhová vissza az M$ Office-ok.
  • ppista #3
    Ez jó kezdeményezésnek tűnik, csak attól tartok, hogy jó magyar szokás szerint a lóvé eltünik valaki bő gyatyájának zsebébe, és utána megint az Ms számlájára paszírozzák a pénzt.
  • evetke007 #2
    Már a németekben sem lehet megbízni...
    4 milliót spóroltak
  • Komolytalan #1
    "Bár természetesen a nyílt forráskódú rendszerek sincsenek ingyen, a nyílt forráskódú szoftverek használata a nemzetközi tapasztalatok szerint jelentős költség-megtakarítást eredményez mind az önkormányzatoknál, mind a közigazgatás más területein"
    Ja Freiburgban éppen most kukázzák őket

    "Véleménye szerint azért is eshetett a kompetencia központ választása elsőként Újbuda Önkormányzatára, mert az ország egyik legnagyobb önkormányzataként a főváros XI. kerületében megvalósuló projektek a közigazgatási informatika területén mintaértékűek lehetnek."
    Logikus, hogy 100ezer emberen kísérletezzenek, és jó eséllyel szopassák meg őket, ne pedig 2000-en valami faluban.