Berta Sándor

A rádió nem tűnik el egyik napról a másikra

A közeljövő egyértelműen a streaming-szolgáltatásokról szólhat és mindez azt jelenti, hogy leáldozhat az olyan online zeneboltoknak, mint az iTunes. Drew Larner, az Rdio első embere ugyanakkor úgy vélte: a rádió nem hirtelen fog eltűnni.

A streaming-szolgáltatások piacán jelenleg a Spotify a meghatározó szereplő. A svéd vállalkozás egyik legfontosabb kihívója az Rdio, amit Janus Friis, a Skype társalapítója hozott létre és amelynek katalógusában már 18 millió zeneszám található meg. Miután ez utóbbi kiderült, felbukkantak olyan hírek, amelyek alapján a Microsoft máris felvásárlási tárgyalásokat kezdeményezett a céggel. Az üzlet abszolút érthető lenne a szoftverkonszern szempontjából, hiszen egy globálisan elérhető és sikeres zenei szolgáltatást kínálhatna a felhasználóknak és az Rdio integrálásával vonzóbbá tehetné a programjait. Drew Larner nem reagált ezekre a felvetésekre.

"Minden ajánlat más. Mi a kezdetektől az úgynevezett Social Discovery jelenségre, vagyis a zenék közös felfedezésére összpontosítottunk. Az előfizetőink hasonló zenei ízléssel rendelkező embereket követhetnek a világhálón és ezáltal olyan nótákat ismerhetnek meg, amiket aligha fedezhettek volna fel maguktól. Bár ezt más szolgáltatások, például a Facebook is hosszú ideje lehetővé teszik, azonban engem például nem érdekel, hogy milyen zenét szeret az édesanyám, a nagymamám, esetleg a kollégáim. Viszont szívesebben követek ilyen szempontból egy Rio de Janeiróban élő tervezőt és egy montreali DJ-t."


"Mi egyaránt ellenfelünknek tekintjük a klasszikus rádiókat és az iTunes zeneboltot. A rádiót azonban aligha fogjuk egyik napról a másikra kiűzni erről a piacról. Ilyen szempontból a klasszikus rádiók kiegészítőjeként tekintünk magunkra. Éppen ezért kötöttünk együttműködési megállapodást egy ausztrál rádióadóval, amely Rupert Murdoch legidősebb fiának a tulajdonában van. Ennek az útnak még az elején járunk. A streaming-szolgáltatásokat világszerte összesen talán tízmillióan használják" - jelentette ki az Rdio vezetője.

Az üzletember hangsúlyozta: meggyőződése, hogy a jövőben a felhasználók többsége már nem a zeneboltok előfizetője lesz, hanem streaming-szolgáltatásokat fog használni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az emberek többségének a legfontosabb az, hogy akár utazás közben is hozzáférhessenek a kedvenc zenéikhez, és hogy azok legálisak legyenek. A kalózkodás ugyan komoly károkat okozott, de a digitális alternatív zeneterjesztési modellek segítettek a károk mérséklésében. Ezeknek a segítségével nem csak a rajongók jutnak nagyobb választékhoz, hanem a kiadók és a művészek is folyamatos bevételre tehetnek szert.

"Világszerte 100 munkatársunk van. Jelenleg azért nem kínálunk reklámok által finanszírozott ingyenes szolgáltatást, mert a hirdetések zavarják a zenei élményt. Ugyanakkor nem mondom azt, hogy soha nem lesz ilyen ajánlatunk. A kínálatban jelenleg nincsenek olyan előadók, mint a The Beatles vagy a Led Zeppelin, de reméljük, hogy ez hamarosan megváltozik. Megjelenhetnek a klasszikus művek, valamint a dzsessz zeneszámok és a népzenei dallamok" - szögezte le végül Drew Larner.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Rapid81 #1
    Akkor fogja a streaming leváltani a hagyományos rádiót, amikor ingyen lesz az Internet és a kocsiban is mindenféle művészkedés nélkül csak beütöm a kedvenc netes rádióm vagy streaming szolgáltatóm adatait és szól a zene anélkül, hogy fél percenként pufferelne, mert nincs vagy nem elég gyors az elérhető Internet sebessége.