SG.hu·

Többet is tehetne a YouTube a hongkongi filmipar szerint

A hongkongi filmipari jogvédő szervezet szerint tagjainak több száz filmje érhető el a YouTube videómegosztó portálon engedély nélkül. A stúdiók szerint a filmek eltávolíttatása nehézkes és lassú.

A Hong Kong Motion Picture Industry Association (MPIA) vizsgálata szerint tagjainak mintegy 200 filmje érhető el a szerzői jogi jogosultak engedélye nélkül a videómegosztó portálon. A filmek fele teljes hosszában közzé van téve, a többi alkotás pedig hosszabb-rövidebb klippekre bontva van feltöltve a weboldalra. Az MPIA szerint a kalózvideók között klasszikus hongkongi filmek is elérhetők, de két olyan produkció is szerepel, amelyeket jelenleg is játszanak a helyi mozik. A jogvédők kalkulációja szerint az illegálisan megosztott videókat mintegy 40 millió alkalommal nézték meg, amely több száz millió dolláros kárt jelent a gyártónak.

A The Wall Street Journal oldalán olvasható riport szerint a hongkongi filmesek azt várják a YouTube-tól, hogy hatékonyabban kezelje a jogsértésekre vonatkozó bejelentéseket. Az egyik stúdió, a Media Asia Films szerint ez a folyamat ugyanis jelenleg nehézkes és lassú. A stúdió, amelynek egyik, mozikban játszott filmje került ki a YouTube-ra, többször is jelentette a jogsértést, de mire az üzemeltetők eltávolították a vitatott anyagot, addigra a videót már több mint 180 ezren megnézték.

A Media Asia Films szerint a videómegosztó rossz logikával működteti rendszerét: a feltöltők gyakorlatilag bármit közzétehetnek, de a panaszosok csak részletes dokumentáció bemutatása mellett kérhetik az eltávolítást jogsértés esetén. Ennek kapcsán a stúdió üdvözölte, hogy a közelmúltban egy német bírósági ítélet hatékonyabb ellenőrzési rendszer kiépítésére kötelezte a YouTube üzemeltetőit, valamint kimondta, a portál köteles segíteni a szerzői jogosultakat a jogsértések akadályozásában.

Az MPIA vádjaira a YouTube üzemeltetői közleményben úgy reagáltak, a videómeosztó a szerzői jogokat komolyan veszi, és elvárja felhasználóitól azok tiszteletben tartását. A portál emellett úgy látja, eltávolítási rendszerük hatékony, és minden esetben a lehető leghamarabb reagálnak a jogosulti panaszokra..

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© bakvarnyu2012. 05. 06.. 16:20||#8
Fenébe, már bánom, hogy kiirtam pár éve DVD-re<#vigyor1>
© IMYke2.0.0.02012. 05. 06.. 09:39||#7
Hát, lassan tényleg lesz gondolatrendõrség... ne adja isten!
© IMYke2.0.0.02012. 05. 06.. 09:39||#6
Így van - én hogyan másképp jussak egy dél-koreai, kínai filmhez, ha nem t****nt segítségével?!
Lehetne, biztos, legálisan is, a kismillió bizonytalan eredeti online boltjukból, csak ugye horror áron juttatva el magyarisztánba.
© asgh2012. 05. 05.. 17:50||#5
Akasztják a hóhért. <#mf1> A kínai oldalakon gyakorlatilag minden nyugati jogvédett tartalom megtalálható, még csak torrentezni sem kell. A honkongi stúdiók tehát nem azon paráznak, hogy a nyugatiak ingyen juthatnak a filmjeikhez, hanem hogy a kínai célközönség az õ filmjeiket is ugyanolyan könnyen leszedheti a netrõl, mint a nyugati produkciókat.
© Merces2012. 05. 04.. 15:19||#4
..kusoljá milyen dolog már az hogy a fogyasztó becsmérelni meri a terméket, tee gondolatbûnözõ, mocskos antivadkapitalista te<#banplz>
© lordsithlord2012. 05. 04.. 08:15||#3
Ennél szerintem sokkal jobb, hogy a hongkongi emberkék olyan filmek miatt pattognak, amik a helyi mozikban éppen vetítés alatt vannak 😄

Arról persze nem szól a fáma, hogy akkor ebbõl a 40 millió nézõbõl a valóságban hány jutna hozzá ténylegesen a filmhez (azaz ténylegesen ottani lakos) és hány olyan van, aki mûkedvelésbõl nézi meg ezeket a filmeket 😄 Gyanítom, hogy ha ezt is néznék, máris nem lennének olyan brutálisak azok a számadatok...
© IMYke2.0.0.02012. 05. 03.. 15:34||#2
Aham, tehát bemegyek egy moziba, megnézem az aktuális slágerfilmet, ami még kicsit érdekelt is, de kiderül, hogy hulladék - hazaérve pedig emlékeztetõül, vagy elriasztásul megmutatom a Youtube-on a havernak, a filmet, átpörgetve, akkor miféle kárt is okoztam?
Illetve, mi biztosíték van arra, hogy azok, akik a Youtube-on megnézték elmentek volna moziba is a film kedvéért?!
Ezeket a millió/millárd dolláros károkat érdekesen számolhatják ki...
+1
© Cat2012. 05. 03.. 13:40||#1
Itthon is tele van komplett filmekkel a youtube.





A jobb hasábban szépen végig lehet menni rajtuk, rengeteg van.