SG.hu·

Az FBI igazgatója a kibertámadások veszélyére figyelmeztet

Robert Mueller, a Szövetségi Nyomozó (FBI) igazgatója figyelmeztetett, hogy a kibertámadások rövidesen az egyik legnagyobb fenyegetést jelentik Amerika biztonságára, a fenyegetettségük szintje a terrorizmusét is meghaladhatja.

Mueller erről számítástechnikai biztonsági szakemberekkel találkozva beszélt. "A nem távoli jövőben számíthatunk arra, hogy az internetes fenyegetés az első számú veszély lesz az országunkban" - mondta Mueller az RSA 2012 San Franciscó-i konferencián csütörtökön. "Le kell vonnunk a terrorizmus tanulságait, és alkalmaznunk kell azokat a kiberbűnözésre" - tette hozzá. Mueller megemlítette, hogy az Egyesült Államok elleni kiberhadjárat részeként az al-Kaidának, a szomáliai al-Shabaabnak és más csoportoknak egyre fejlettebb műszaki ismeretek állnak a rendelkezésére. A fenyegetés másik része a külföldi államok és a szervezett bűnözői csoportok által végzett digitális kémkedésben nyilvánul meg.

"Államtitkainkra és kereskedelmi titkainkra törő hacktivistákkal, szervezett bűnözői szindikátusokkal, ellenséges külföldi államokkal, valamint pénzért hackelő zsoldosokkal állunk szemben" - szögezte le Mueller. Az FBI igazgatója felszólította a magánszektort, működjön együtt a kormánnyal a kiberbiztonság területén, különös tekintettel az Anonymous nevű hackercsoportnak a Stratfor amerikai székhelyű magán hírszerző cég elleni támadására, illetve a Wikileaks portál által meghackelt és közzétett elektronikus levelekre. Hozzátette: az FBI olyan szövetségi törvény elfogadását szorgalmazza, amely arra kényszeríti a jó hírnevüket féltő magáncégeket, hogy tegyenek jelentést a hackelésekről a kiberbiztonsági és rendvédelmi szerveknek, valamint a fogyasztóknak.

A csoport nevének említése nélkül Mueller kitért az Anonymoushoz hasonló csoportok által a nemzetbiztonságra jelentett veszélyre is. "Az egykor elszigetelt hackerek egyesítették erőiket és bűnszövetkezeteket hoztak létre" - mondta. Az Anonymous FBI-ellenes kampányával (FuckFBIFriday) jelentős zavart okozott, az egyik például az FBI és a Scotland Yard telefonos konferenciáját hallgatta le és tette közzé a YouTube videomegosztó portálon. Az Anonymous Mueller kijelentéseire a Twitteren is válaszolt, és azzal vádolta az FBI-t, hogy a félelmet szítja, amikor a csoportot olyan terrorista szervezetekhez hasonlítja, mint az al-Kaida. "Szóval az FBI új logikája szerint egy vállalat meghackelése ROSSZABB, mint egy olyan esemény, mint a 9/11, amely ezrek halálát vonta maga után?" - állt a tweetben.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© lordsithlord2012. 03. 06.. 00:49||#4
Azért az valóban érdekes dolog, hogy a kiberbûnözést a terrorizmussal teszik egy lapra az FBI-nál. Valójában pont, hogy ketté kellene választaniuk a két dolgot, mielõtt valamelyik szervezet vérszemet kap és ténylegesen terrorra használja a dolgot és emberek halálát okozza így.

Ezek a nyilatkozatok ugyan valós veszélyeket mutatnak meg, de ugyanakkor el is túlozzák a jelenlegi helyzetet. Valóban a hackelés komoly biztonsági probléma, de jelenleg még nem okoz közbiztonsági veszélyt. Ugyanakkor ha nem teszik meg a megfelelõ lépéseket, valóban elõbb vagy utóbb elõállhat olyan helyzet, mikor egy elszántabb, megszállottabb szervezett nem csak efféle "borstörést" csinál, hanem ténylegesen embereket fog veszélyeztetni (pl. közlekedési irányító rendszerek irányításának átvétele, közmûvek irányításának átvétele, stb.). Ezek mellett a lehetõségek mellett eltörpülnek azok a cselekmények, melyek mostanában történnek. Mégse ezen lehetõségek veszélyeire figyelmeztetnek, hanem puffognak azon, hogy pár ember most tör borsot az orruk alá.

Én, mint informatikus inkább az ilyen jövõbeli veszélyekre hívnám fel a közvélemény és a szakértõk figyelmét, mivel ha valaki ezeket a fentebb említett dolgokat megteszi, az már ténylegesen terrorizmussal egyenértékû lépés lesz.
© finizlik2012. 03. 05.. 18:18||#3
Ezért kellett volna megtúráztatniuk a pénzt pár országon át, és ember legyen aki vissza tudja szerezni akármilyen jogi úton 1 éven belül
© nlght2012. 03. 05.. 14:28||#2
utánanéztem és nem kapták meg a segélyszervezetek a pénzt, mert a kártyakibocsátók visszautalták a stratfornak a pénzt... shame... pedig jó befejezés lett volna a storynak...
© nlght2012. 03. 05.. 14:22||#1
"különös tekintettel az Anonymous nevû hackercsoportnak a Stratfor amerikai székhelyû magán hírszerzõ cég elleni támadására"

Errõl még nem is hallottam eddig, amúgy egy hírszerzõ ügynökségnek illene normális IT biztonságot használnia és akkor nem bõgtek volna le ilyen csúnyán...

Na utánanéztem közben, pont egy sg-s cikkbõl idéznék:

"Ugyancsak december 24-ei hír szerint az Anonymous hackercsoport tagjai elloptak e-maileket és hitelkártyaadatokat a Stratfor honlapjáról. A cég weboldalán megmaradt egyetlen oldal azt közölte, hogy "a webhelyen jelenleg karbantartási munkálatok folynak, kérjük, látogasson vissza késõbb". A hackerek azt mondták, hogy megszerezték a cég ügyféllistáját, és lopott hitelkártyaadatokkal adományokat juttattak el jótékonysági szervezeteknek, így a Vöröskeresztnek, a Save the Childrennek és a CARE-nek. A hackerek azt állították, hogy több mint 200 gigabyte-nyi adatot szereztek meg. Mint mondták, a Stratfornak "ötletei sincsenek ... az adatbázis biztonságát illetõen". A jelszavakat nem titkosították, és sok jelszó egyszerûen a vállalat neve volt, ami Zoe Fox CNN-riporter szavai szerint "zavarba ejtõ hiba egy biztonságra szakosodott cégnél".

forrás

És ez a cég néhány amcsi politikus aranytojása, nem csoda, hogy felkapta az FBI a nevét...