SG.hu·

Mérnökhiánnyal küzd a Szilícium-völgy

A Szilícium-völgyre a legtöbb esetben nem csak technológiai centrumként tekintenek az amerikaiak, hanem úgy gondolják, hogy komoly foglalkoztatási régió is. Napjainkra azonban ez utóbbi már koránt sem igaz.

A munkanélküliség leküzdése az egyik legfontosabb feladat világszerte. Az ember joggal hihetné azt, hogy a Szilícium-völgyben található társaságok az egyik legaktívabb és legnagyobb résztvevői ennek a küzdelemnek. Azonban az internet és a távmunka térhódításával, továbbá a gyártási kapacitások külföldre kihelyezésével a Szilícium-völgyi cégközpontok szerepe fokozatosan háttérbe szorult. A Google vagy éppen a Facebook a világ különböző tájain hozzák létre a szerverközpontjaikat, ráadásul ezek már közel sem több ezer személyt foglalkoztatnak, hiszen a cél az, hogy ezek a létesítmények minél kevesebb szakember felügyelete mellett működjenek. A legnagyobb problémát jelenleg az Egyesült Államokban a mérnökhiány jelenti, a Google+ például plakátokon keresett szoftvermérnököket.

Barack Obama rendszeresen ellátogat a Szilícium-völgybe és az egy évvel ezelőtti találkozón részt vett például Mark Zuckerberg és Steve Jobs is. Az elnök feltette a kérdést az Apple vezetőjének, hogy miért nem viszik vissza a gyártás egy részét az USA-ba, hiszen így is rekordprofitra tesznek szert. Jobs akkor elmondta, hogy nem csak a költségekről van szó, hanem a szakemberhiányról. A Walter Isaacson által megírt önéletrajzi műben külön kiemeli, hogy azért mentek Kínába, mert a cégnek sürgősen legalább 30 000 mérnökre volt szüksége és ezeket hiába is keresték volna az Egyesült Államokban. Majd hozzátette: csak azután tudnának újra amerikai üzemekben gyártani a készülékeiket, ha Obama változtat ezen a helyzeten.


Obama jobbján Mark Zuckerberg, balján Steve Jobs

Tehát a probléma nem az, hogy nincsenek tehetséges szakemberek, hanem hogy hiány van jól képzett mérnökökből. Sőt, ezek száma nem, hogy nőne, hanem fokozatosan csökken. 2008-ban világszerte kétmillió mérnök végzett az egyetemeken, 34 százalékuk egy kínai intézményben tette mindezt. Európában 17 százalékuk, az USA-ban mindössze 4 százalékuk végzett, ráadásul az utóbbiak legalább egyharmada az Egyesült Államokban tanuló külföldi diák volt. A doktori címet is szerzőknél ez az arány majdnem 50 százalék volt. Súlyosbítja a helyzetet, hogy sokan inkább hazatérnek, mintsem az USA-ban helyezkedjenek el, mivel a hazai munkalehetőségek az amerikaiknál jobbak vagy hasonlóan vonzóak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© narumon2012. 02. 20.. 19:25||#10
"2008-ban világszerte kétmillió mérnök végzett az egyetemeken, 34 százalékuk egy kínai intézményben tette mindezt. Európában 17 százalékuk, az USA-ban mindössze 4 százalékuk végzett, "

Ez a lényeg az egész cikkbõl.

Felhívnám a figyelmet az utolsó mondatra. "Szegény kizsákmányolt kínai" valahogy mégsem akar az USA-ban maradni. Ajánlom Morden barátunk figyelmébe.
© DanielGray2012. 02. 20.. 15:54||#9
Igen.. Van még a biztonságtechnikai szakmunkás(magyarul lakatos),téglaipari kunzultáns(kõmûves vállalkozó),de nem ritka az erõszak mentesítõ asszisztens sem,akit a hétköznapi ember csak rendõrnek nevez.
© mad mind2012. 02. 20.. 08:02||#8
Nem is tudtam, hogy a két lépéses feladatokhoz a szalag mellett, 4+évet kell tanulni és minimum mérnöki diploma kell.
© Zoli0072012. 02. 19.. 23:03||#7
Újabban mindenkit mérnöknek hívnak. Olyan, mint a manager.
© Praetor2012. 02. 19.. 19:32||#6
Nekem is jelzett a bullshit detektorom... <#rolleyes>
+1
© gombabácsi2012. 02. 19.. 17:11||#5
"mert a cégnek sürgõsen legalább 30 000 mérnökre volt szüksége"

ja, persze, 30k mérnökre... persze.
-1
© Cat2012. 02. 19.. 12:49||#4
Ti csak írtok, vagy olvastok is?
© 505thZajcev[PT]2012. 02. 19.. 12:13||#3
Azert ez egy nem mindennapi kep <#eljen>
© Wolwerine2012. 02. 19.. 09:14||#2
© Wolwerine2012. 02. 19.. 09:06||#1
Steve Jobs 2011.október 5.-én hunyt el. Vannak kétségeim a cikk frissességét illetõen...