SG.hu·

Gyakori vendégek voltak a Nortelnél a kínai hackerek

A távközlési konszern esete bizonyítja, hogy a kínai hackerek által jelentette fenyegetés nagyon is valós és hogy az elkövetők sokkal célzottabban támadnak, mint azt korábban a szakemberek hitték.

A legújabb információk alapján kínai hackerek tíz éven keresztül kémlelték ki a Nortel Networks hálózatát. A bűnözők műszaki feljegyzéseket, kutatási eredményeket, könyvelési adatokat és e-maileket egyaránt megszereztek. A támadások elsődleges célja a vezető menedzserek jelszavainak megszerzése volt, majd a hackerek egyre mélyebben ásták bele magukat a rendszerbe. Az elkövetők Sanghajból és Pekingből végezték a tevékenységüket. Minderre azután derült fény, hogy ismertté váltak a Nortel belső vizsgálatának eredményei.

Brian Shields, a vizsgálatot vezető menedzser szerint a hackerek gyakorlatilag minden információhoz hozzáfértek. Az adatok között voltak műszaki dokumentációk, fejlesztési jelentések, üzleti tervek, e-mailek, kutatási eredmények és könyvelési információk. "Rengeteg idejük volt. Csak ki kellett keresniük azt, ami érdekelte őket és amit meg akartak szerezni" - tette hozzá Shields. A megszerzett hét jelszó közül az egyik a társaság akkori vezetőjéhez tartozott. A támadókat soha nem sikerült azonosítani. A kémprogramok olyan mélyen beágyazódtak a számítógépes rendszerekbe és olyan profi módon elrejtették őket, hogy évekig tartott, mire a Nortelnél rájöttek: komoly baj van. A betörést csak 2004-ben vették észre. Ezután számos olyan számítógépet sikerült azonosítani, amelyek a rajtuk tárolt adatokat állandóan sanghaji címekre továbbították.


A Nortel volt vezérigazgatója, Mike Zafirovski szerint sosem hitték el hogy ez komoly probléma lenne

. A jelentés készítője szerint a legnagyobb probléma az volt, hogy a Nortel eleinte gyakorlatilag semmit sem csinált. Az egyetlen óvintézkedés az volt, hogy megváltoztatták a hét jelszót. Mike Zafirovski, a Nortel korábbi első embere úgy nyilatkozott, hogy a témát sokáig nem vették komolyan. 2009-ben eljuttatott az akkori cégvezetőnek egy 15 oldalas jelentést, amelyben arra figyelmeztette hogy: "a kínaiak még mindig a hálózatban vannak, valójában soha nem távolítottuk el őket onnan."

A társaság 2009-ben ment csődbe, a tulajdonában lévő szabadalmakért komoly harc kezdődött. A legnagyobb szabadalomcsomag tavaly júliusban 4,5 milliárd dollárért kelt el. A 6000 szabadalmat és szabadalombejegyzési kérelmet tartalmazó csomag egy hat céget tömörítő konzorcium tulajdonába került, amelynek tagja a Sony, az Ericsson, a Research in Motion (RIM), az EMC, továbbá az Apple és a Microsoft. Shields most azt mondta, hogy a Nortel nem tájékoztatta a hat vállalatot sem a kémkedésről, miként azt sem lehet tudni, hogy sikerült-e megoldani a problémát.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© w32blaster2012. 02. 16.. 18:40||#5
"miért azt gondolták a szakértõk eddig, hogy teljesen céltalanul támadnak? "majd bejutunk, ahova bejutunk" felkiáltással bepróbálkoznak mindenhová? 😊"

Naponta átlag 50-100 támadás jön a szervereink felé amelzekrõl tudunk. Ezek mind véletlenszerüen találnak meg mint lehetséges célpont. Látják, hogy nem mûködik és tovább lépnek. Nyílván vannak célzott támadások is, de a többség véletlen szerû.
© Cat2012. 02. 15.. 23:08||#4
"gondolom a cégvezér meg felvette az éves bónuszokat és hónapokat töltött vmi paradicsomban"

Nem a cégvezetõ feladata a hálózat védelme, ezért lennének elvileg fizetne az informatikusok.
© okosan gyerekek2012. 02. 15.. 21:03||#3
a rohadt büdös kurva anyjukat!
© mcganyol2012. 02. 15.. 12:51||#2
"hogy az elkövetõk sokkal célzottabban támadnak, mint azt korábban a szakemberek hitték"

miért azt gondolták a szakértõk eddig, hogy teljesen céltalanul támadnak? "majd bejutunk, ahova bejutunk" felkiáltással bepróbálkoznak mindenhová? 😊
© nlght2012. 02. 15.. 10:51||#1
szánalmas... de úgy igazán... gondolom a cégvezér meg felvette az éves bónuszokat és hónapokat töltött vmi paradicsomban... elképzelem, ahogy megkapja még az elsõ jelentést: "a kínaiak a spájzban vannak", erre õ: ki nem szarja le, valaki hozzon még egy koktélt és üzenem a kínaiaknak, hogy most már húzzanak onnan, mert hívom secusokat. Gondolom a jelszava meg 12345 volt, mint a szíriai kormánytagoknak <#eplus2>
+1