Alex

Ilyen lehet az iPhone 5 fényképező-modulja

A Sony három új mobiltelefonokba szánt hátsó megvilágítású CMOS szenzort jelentett be, melyek nagymértékben javíthatják ezen apró készülékek képminőségét.

Az iPhone 4S-ben a Sony 8 megapixeles chipje van, mellyel a cég rendkivül elégedett, így nem nagy merészség kijelenteni, hogy valószínűleg utódjába is a japán cég fogja gyártani a fényérzékelő lapkát. A most bejelentett kevés külső fényhez optimalizált chipek a cég közlése szerint gyorsabbak és kevesebb áramot is fogyasztanak a jelenlegieknél. A két 8 és egy 13 megapixeles szenzorok ezen kivül képesek lesznek HDR (High Dynamic Range) videók felvételére és RGBW kódolást alkalmaznak.


Az RGB rövidítés a vörös-zöld-kék angol nevéből származik (red-green-blue), ehhez jön a white, azaz fehér pixelekkel egészítik ki a képet, ezekkel javítva a fényérzékelést, ami viszont lehetséges, hogy problémákat okozhat majd az éjszakai felvételeknél. Képfeldolgozás terén semmilyen módosítást nem igényel az alkalmazása, azaz könnyű implementálni. A Kodak egyébként már 2007 óta házal egy ehhez hasonló technológiával, tehát nem új felfedezésről van szó.


A HDR videózási lehetőség viszont valóban szívderítő, és látványos végeredményt ígér. Egy felvétellel demonstrálják a változást, melyen észrevehetjük, hogy a "normál" mód mintha ki lenne mosva, a HDR pedig határozottan gazdagabb látványt nyújt anélkül, hogy túlhangsúlyozná a színeket. A Sony sajtóközleménye megjegyzi azt is, hogy a három bejelentett CMOS szenzor egyikét beépített jelfeldolgozóval egészítették ki, melyet egyébként külön szerelnek. A vállalat márciusban fogja megkezdeni a szállítást, a HDR/RGBW verziók pedig júniustól lesznek elérhetők a mobiltelefon-gyártók számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • muerte2 #8
    8MP 4x Dzoomnal eleg ratyin nez am ki
  • zola2000 #7
    Nos a legtöbben maximum monitoron/tvn nézik meg a fényképeket, ami maximum 2 megapixel még fullHDn is, tehát 8 megapixeles mobilkameránál mehet a 4Xes digitális zoom nyugodtan.
  • levelhun #6
    Ha a szenzor felbontása nagyobb, mint az elkészült felvételé, akkor a digitális zoomnak van létjogosultsága.
  • Sony90210 #5
    Már rég megtudnák oldani, ha nagyon akkarnák. Csak azért nem teszik mert akkor végérvényesen megölnék kompakt fényképezők piacát.
  • sanyicks #4
    már megtették... digitális zoom (tehát egy nagy rakás kula).
  • r0ach #3
    Ja, igazad van. Bár nekem az optikai zoom irtózatosan tud hiányozni fényképezésnél/videózásnál ha telefonnal kell dolgozni. Remélem erre is kieszelnek valami mágiát.
  • tucky1 #2
    Lassan kiváltják a telefonok az olcsóbb HD kamerákat is, nem csak a kompakt fényképezőket. (nem profi munkára persze, de ezeket amúgy sem arra használják) Már most is vannak, amik egész kellemes HD videót vesznek fel. Főleg az amelyikben stabilizátor is van ;).
  • narumon #1
    A HDR video a legjobb dolog szerintem (a DSLR videon kívül) az utóbbi idők videózásában.