Berta Sándor

Algoritmussal szűrnék ki a piros lámpán áthajtókat

A Massachusettsi Technológiai Intézet (MIT) kutatói egy olyan szoftvert fejlesztettek ki, amely egy számítási eljárásnak köszönhetően felismeri, ha egy autós a következő pillanatokban át fog hajtani a piros lámpán.

Az MIT adatai alapján 2008-ban az Egyesült Államokban 2,3 millió baleset történt az útkereszteződésekben és ezek 7000 ember életét követelték. A balesetek tíz százaléka egyértelműen azért következett be, mert az autósok áthajtottak a piros lámpán. Az áldozatok fele nem a vétkes vezetők, hanem más autósok, utasok, kerékpárosok és gyalogosok közül került ki.

A kutatók által kifejlesztett és bemutatott algoritmus az első kísérletek során rendkívül hatékonynak és megbízhatónak bizonyult, így érthető, hogy a szakemberek optimisták. A program a működése során megpróbálja azokat a vezetőket kiszűrni, akik nagy valószínűséggel át fognak hajtani egy piros lámpán. Az így nyerhető néhány másodperc elég lehet egy figyelmeztetés kiadására, ezáltal a balesetek jelentős részének megakadályozására vagy az áldozatok számának a mérséklésére.

A rendszer azonban csak akkor lehet valóban hatékony, ha megvalósul az egyes járművek közötti kommunikáció és a közlekedésben résztvevő gépkocsik folyamatosan megosztanák egymással az aktuális helyzetüket és a sebességüket "Amennyiben az autókban lenne egy szélvédőre vetített, un. HUD-kijelző, úgy ezeken megjelenhetnének a figyelmeztetések. Az alkalmazás javasolhatná, hogy ha a lámpa zöldre vált, akkor ne induljanak el azonnal, mivel egyes vezetők problémásan viselkedhetnek" - jelentette ki Jonathan How, az MIT munkatársa.

A szoftver képességeit több mint 15 000 kereszteződésnél tesztelték és az algoritmus 85 százalékos pontossággal végezte a dolgát, ami egészen kiváló eredménynek számít. A program különösen a lehetséges balesetek bekövetkezése előtt 1-2 másodperccel pontos. Bár ez az idő rendkívül kevésnek tűnik, arra tökéletesen elég lehet, hogy a veszélyben lévő vezetőknek figyelmeztetést lehessen küldeni és azok reagálhassanak, például lassítsanak, fékezzenek, vagy félrerántsák a kormányt. A cél most a megoldás továbbfejlesztése, hogy a jövőben - az adott vészhelyzetnek megfelelően - konkrét javaslatokat adhasson az autósoknak. Emellett a szoftvert elérhetővé tennék a légi közlekedésben is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • opeca #38
    Nem azzal az úriemberrel van a gond, persze vannak Pesten hiányosságok, de ha kimész éjfélkor az utakra, akkor kurva kényelmesen el tudsz vezetni.

    A probléma inkább ott van, hogy Budapestet nem kismillió autóra építették. Meg lehet nézni akár csak egy 20 éves videó felvételt, ahol a Hungárián csúcsidőben pár autó lézeng. Persze, tudom, akkoriban nehéz volt autóhoz jutni, de ez nem változtat azon a tényen, hogy Budapest centralizálásával, ami valahol a rendszerváltásnál kezdődött - ugye sorba számolták fel a vidéki gyárakat - léptünk arra az útra, ahol most tartunk, hogy Budapesten hajnali hattól éjfélig folyamatosak a dugók és a nagy forgalom.

    Már nagyon régóta ki kellett volna csábítani a cégek egy részét egyfelől az agglomerációba - ott is lehet irodaházat építeni, akár az önkormányzatnak is -, másfelől pedig vidékre, hogy ne sűrűsödjön be ennyire ennyi ember egy helyen.

    Csak most már lassan baszhatjuk, mert a legtöbb képzett munkaerő vagy Pesten van vagy Pestre vándorol a normális munka reményében.
  • kvp #37
    "A tömegközlekedésben is szép számmal nagy köbcentis sokat futott, erősen szennyező dízel üzemű buszok vesznek részt. Nem lehet mindenhova villamost, trolit, vagy vasutat építeni. Sőt a dízel mozdony is a nevéből adódóan dízel üzemanyaggal működik, a legtöbbjük nem is Euro 5-ös, de még Euro egyes sem."

    Hasznalhatnak helyettuk legalabb gazuezmu autokat. De ha mar mindenkeppen olaj alapu meghajtas, akkor legyen kulso egesu stirling. Szepen, stabil langgal egetheti az uzemanyagot es amennyiben egy generatort hajtunk vele, akkor kaptunk egy hibird autot (az olcsobb valtozatbol ki lehet hagyni az aksit es az energia visszanyerest, ez tobbet fogyasztna, majdnem annyit mint egy robbanomotor). Masik elonye, hogy a kazantol fuggoen barmilyen egheto anyaggal megy, tehat akar szennel, faval, szemettel vagy akar haztartasi tuzeloolajjal is. (a modern gyors inditasu automata vezerlesuek gazosak vagy hto-sak) A rendszer kesobb penztarca fuggvenyeben bovitheto aksikkal a visszataplalas es a konnektoros toltes kihasznalasara. Masik elonye, hogy barmilyen regi elavult jarmube beszerelheto utolag, amihez kaphato elektromos atalakito keszlet.

    "Pénzt szüljek, izzadjak, vagy lopjak hozzá? Komolyan, egyikőtök ad rá pénzt, holnap megyek akksis autót venni, a robbanómotorosat meg vágom ki a francba."

    Olcsobb es jobb lenne a varoshatartol a tomegkozlekedest hasznalni. Az allamnak csak a parkolasi lehetoseget kellene biztositania. Mondjuk az autos havi berlet araba epitve az orzott parkolokat a tomegkozlekedesi halo szelen, jo nagy betonozott palaccok formajaban a varos szeli bevasarlokozpontok mellett. Igy aki autoval jon a varoshatarig, az tomegkozlekedessel tud bejonni, munka utan visszamenni az autojahoz es meg be is tud vasarolni a parkolo melletti boltban, mindezt a haviberlet araert. Sok varosban erre alltak ra, pl. vancouver-ben is ez a strategia. A metrok kulso vegallomasai bevasarlokozpontok mellett vannak, hatalmas ingyenes, de orzott parkolokkal. Bevalt, mert a legtobb embernek ez megeri (anyagilag meg kenyelem szempontjabol is)...
  • aaaaa #36
    Tiltsuk be a dízelt, járjunk 40-50 literes fogyasztású benzines teherautókkal és buszokkal. A szállítást nem tudod mindenhol kiváltani tömegközlekedéssel. A tömegközlekedésben is szép számmal nagy köbcentis sokat futott, erősen szennyező dízel üzemű buszok vesznek részt. Nem lehet mindenhova villamost, trolit, vagy vasutat építeni. Sőt a dízel mozdony is a nevéből adódóan dízel üzemanyaggal működik, a legtöbbjük nem is Euro 5-ös, de még Euro egyes sem. :) Lehet okoskodni meg álmodozni, de a teherforgalomban nem sok benzines autó fut nálunk. Nem is volna a okos gondolat visszatérni rájuk, ismerve a benzinmotorok ilyen területen nyújtott jóval rosszabb hatásfokát.
    Trabant meg már csak mutatóban van, kár sírni miattuk, az a pár darab ami még megmaradt, már semmi érzékelhető kárt nem okoz környezetnek.
  • duke #35
    "Vagy azt hiszitek, hogy aki 30 éves autóval jár, az direkt kibaszásból teszi, hogy hadd dögöljön a természet?!"

    Nem csak a 30 eves autokkal van gond, elavult hulladek a tegnap gyartott null kilomeres sok millios auto is, ha olajat eget. Mert alacsony hatasfoku, szennyezi a levegot, zajos, gazdasagi fuggoseget okoz. Sot, szennyezes tekinteteben, egy 50 eves trabant kevesbe problema, mint a mostani ""modern"" dizelek. Mert mennyisegeben a trabant tobb fustot ereget, de a ""modern"" dizelek, a 10ppm es kisebb meretu korom reszecskek miatt, nagysagrendileg veszelyesebbek az egeszsegre.
  • Artyy #34
    Az emberi figyelmetlenség bárkinél lejen lehet még a legprofibb sofőrben is. Egy számítógép által vezérlet autó meg nem tudna figyelmetlen lenni vagy elfáradni. Ez a lényege. Semmi köze ahhoz, hogy ki tud vezetni. A vírusos dolog meg hülyeség, millió dolog függ már így is a számítógépektől és automata rendszerektől még se dőlt össze a világ és nem hátráltatja a technológiafejlődést holmi vírus.
  • JMáté #33
    Ja persze. Lenne egy nagy "központ", nevezzük skynetnek ami az összes autót irányítaná, és ha kapna egy vírust attól nem lefagyna, hanem öntudatra ébredne és átprogramozná magát úgy hogy kisgyerekes anyukákat tudjon elgázoltatni az autókkal. Kicsit sok scifi-t nézel, nem?
  • JMáté #32
    "A Hybridek sem épp problémamentesek, egy haveromat majdnem elütötte egy egyszer, mert nem hallotta, igaz úgy tudom azóta terveznek előírni valami hanggenerátort. Sajnos amúgy már mai "korszerű" benzines autók között is előfordul jónéhány típus, aminek 2500-3000 RPM alatt alig van hangja, ezekkel is kéne valami kezdeni, nem minden tulaj fog önként sportkipufogót tenni rájuk, ugyancsak nem fognak a gyalogosbiztonság érdekében önként benzinégető módban végig 1-esben közlekedni a városban, hogy lehessen hallani őket."

    Szörnyű! Egy jármű ami nem károsítja súlyosan a hallást! Talán meg kéne tanulni közlekedni. Mind autóval, mind pedig gyalogosan.
  • who am I 7 #31
    Ilyen hülyéket mint te...még sz@arni is egy program vigyen kisszékbe, ok?meg mindenhova.Nincs semmi probléma ezzel, nem mozgás "korlátozását" az emberek birkává változását kellene csinálni.Hanem a motorokat fejleszteni, és olyan embereknek adni csak jogosítványt, akik tényleg tudnak vezetni.VÉgtelenül egyszerű a dolog.A teherszállítást pedig vágányra vinni, és csak a lokális boltokba való kiszállítást megoldani kipihent intelligens sofőrökkel.Ez sokkel intelligensebb megoldás, mint a robot rabszolga mód.Jellemző, h az ilyen emberek csak, a "jövőlátásukat" akarják "villogtatni" ilyen hülyeségekkel.A robot rendszernek is van veszélye...főleg, ha hirtelen egy kis vírus szabadul be a központba.......
  • hdo #30
    Agyamat eldobom az ilyen hozzászólásokon, hogy:

    "Az emberek tobb tonnas 100 eve elavult, szakadt roncsokkal foglaljak es szennyezik a varosokat."

    "Szerintem pedig varosba ne mehessenek be a robbanomotoros jarmuvek. Valakinek vagy kornyezetbarat (nem fustolo, varoson belul automata) autoja van vagy jarjon tomegkozlekedessel."

    Pénzt szüljek, izzadjak, vagy lopjak hozzá? Komolyan, egyikőtök ad rá pénzt, holnap megyek akksis autót venni, a robbanómotorosat meg vágom ki a francba.

    Kurvára felesleges azon agyalni, hogy mi lenne ha, ha a végfelhasználónak nincs pénze a korszerűsítésre! Vagy azt hiszitek, hogy aki 30 éves autóval jár, az direkt kibaszásból teszi, hogy hadd dögöljön a természet?!
  • NEXUS6 #29
    Amúgy van egy érdekes megoldás asszem Tatabányán, amikor közeledsz a település felé és nem csökkentetted le sebességet, akkor a település táblánál elhelyezett lámpán pirosat kapsz. Pszichológia, mindenki lelassít.
    Ha azt még talán be is vállalod, hogy majd talán jön egy csekk, azt viszont már nem hogy ott helyben a mögötted jövő a tükörből szemmel ver, anyádat meg permanens csuklásra kényszeríti. Igényesebbek akár ki is pattannak egy bézbólütő társaságában és előre jönnek megbeszélni veled a KRESZ-t.