MTI

Alapvető akadályok a robotok fejlesztésénél

Rodney Brooks, a robotika egyik úttörője gyakran azzal kezdi előadásait, hogy zsebébe nyúl aprópénzért, kiválaszt egy negyeddollárost, majd megforgatja ujjai közt. A feladat végrehajtásához szinte nem is kell gondolkodnia, ám a mesterséges intelligencia kutatói számára betanítani egy robotot erre a műveletre jóval nehezebb, mint felkészíteni Watsont, a híres gépet a Jeopardy nevű kvízjátékra, amelyben az ember készítette szerkezet nagy visszhangot keltő győzelmet aratott az idén. Noha a robotok komoly sikereket érnek el az iparban, ahol a feladatok ismétlődnek, még nem tudják felvenni a versenyt az emberekkel, akik képesek megfogni a tárgyakat, és minden erőfeszítés nélkül mozogni a tárgyi világban.

Egy olyan robot, amely képes lenne a mozgás és az érzékelés alapvető funkcióira, forradalmi eredmény lenne a kutatók szerint. A kihívás még annál is nagyobb, mint a beszéd és a hallás reprodukálása. "Valahányszor olyasmit szeretnénk létrehozni, amit a biológia is lehetővé tesz - mint például az érzékelés, a tapintás, a tervezés vagy a felismerés - alapvető akadályokba ütközünk - jelentette ki Gary Bradsky, a szílicium-völgyi Willow Garage robotikai cég vezetője a The New York Timesnak. "Ez éppen azért tűnik mindig meglepőnek, mert az emberek olyan könnyedén meg tudják csinálni."


A DARPA, az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon csúcstechnikai projektekkel foglalkozó szervezete már az 1960-as években elindította a mesterséges intelligencia kutatását. Az ügynökség nemrég három versengő program támogatását hirdette meg olyan robotkar és -kéz kifejlesztésére, amely a jelenlegi, nem egyszer százezer dollárnál is drágább rendszereknek csak a tizedébe kerülne. Barack Obama elnök a nyáron felkereste a pittsburghi Carnegie Mellon Egyetemet, ahol 500 millió dolláros programot jelentett be olyan fejlett robotikai technológiák kidolgozására, amelyek elősegíthetik az ipar visszacsábítását az Egyesült Államokba.

Az olcsóbb komputervezérlésű mechanikus karok és kezek azonban csak az első lépést jelentik. Ma még arról is heves vita folyik, hogy egyáltalán hol kezdjék egy olyan robot tervezését, amely elég sokoldalú ahhoz, hogy képes legyen végrehajtani több emberi feladatot is: összehajtogatni a ruhát, főzni vagy tányért mosni. Ehhez olyan áttörésre lenne szükség, amely megközelítené az érzékelést.

A mai robotok gyakran alkalmasak egy-egy feladat végrehajtására bizonyos korlátozott feltételek között, de a kutatók szerint ez a képesség bizonytalan, a legkisebb változtatás esetén is csődöt mond. Ráadásul ahhoz, hogy valami mást tegyenek, ezeknek a gépeknek nehézkes és hosszú átprogramozásra van szükségük. Sok szakember az alapokból indul ki, és abban reménykedik, hogy sorra megtanítva a különböző feladatok végrehajtására végül olyan sokoldalúvá tudják tenni a robotot, hogy az végül le tudja már utánozni az ember képességeit. Mások kétségbe vonják ennek megvalósíthatóságát, szerintük igazán használható gépek tervezéséhez először olyan fejlesztés kell, amely lehetővé teszi a sokkal rugalmasabb érzékelést.


A mai bonyolultabb robotok korlátait jól érzékelteti az a törülközőhajtogató bemutató, amelyet tavaly a berkeleyi Kaliforniai Egyetem diákjainak egy csoportja tett fel az internetre. A videón a robot kísértetiesen emberi mozdulatokkal, ügyesen összehajtogat egy csomó törülközőt, elsimítja a ráncokat és szépen halomba rakja őket. Képességeinek korlátai csak akkor válnak nyilvánvalóvá, amikor a néző megtudja, hogy a felvétel a tényleges sebesség ötvenszeres felgyorsítása volt. A diákok maguk is elismerték, hogy az ingek és a zoknik hajtogatásával járó bonyolultabb feladatok megoldásával csak ezután fognak kísérletezni.

A sokkal ambiciózusabb és költségesebb robotkar-fejlesztési kutatás sem hozott még lenyűgöző eredményt. Brooks szerint különös "a tyúk vagy a tojás legyen előbb" helyzet alakult ki. "Senki sem tudja, milyen szenzorokat és érzékelési algoritmusokat alkalmazzon, mert nincs még működő mesterséges kéz, és mivel nincs a fogásra szolgáló stratégiánk, senki sem tudja, hogy milyen kezet tervezzen" - magyarázta. A kutató által 2008-ben létrehozott Heartland Robotics cég azonban már azon munkálkodik, hogy kifejlessze az olcsó robotok új nemzedékét. A DARPA által finanszírozott három robotkar- és kézfejlesztési program - SRI International, Sandia National Laboratories és iRobot - szintén némi reményt ad a bizakodásra.

Még mindig nincs azonban olyan szoftvernemzedék, amely elég erős és rugalmas ahhoz, hogy az emberek által oly könnyedén megoldott feladatokat teljesítse. Gill Pratt komputertudós, aki a DARPA ARM rövidítéssel jelölt önálló robotmanipulációs programjának a menedzsere, ennek létrehozását nehezebbnek tartja Watson kifejlesztésénél. "A világ olyan tárgyakból áll, amelyeknek formái sokfélék, következésképpen zavarhatják saját azonosításukat. Egy érzékelési rendszernek azonban tudnia kell azt, amihez különben egy hatéves gyermek józan esze elegendő: felismerni a dolgokat" - fejtette ki Pratt.


A Fehér Ház tudomány- és technológiabizottságának támogatásával a Willow Garage kutatói olyan hétköznapi feladatok robotizálásán szorgoskodnak, mint a sör kivétele a hűtőből vagy a bevásárolt áruk átrakása. Bradsky tízezer dolláros díjat ajánlott fel az első olyan csapatnak, amely olyan robotot hoz létre, amely képes felismerni legalább száz árucikk 80 százalékát egy szupermarketben. Egy sanghaji robotikai konferencia alkalmából megrendezett versenyen ez egyik csapatnak sem sikerült. A legjobban a berkeleyi egyetem törülközőhajtogató robotja szerepelt: egy kisebb, 50 tárgyból álló halmaz 68 százalékát azonosította.


A csoport vezetője most új, ambiciózus célt tűzött ki: olyan robot létrehozását, amely egymaga elvégzi a mosást a szennyes egybegyűjtésétől a vasalásig.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • johnsmitheger #30
    Nehogy az alvó macskát ruhának nézze. Ahogy látom, van szufla benne és ide-oda csavargatva hamar hidegre teszi a házi kedvencünket :)
  • Globalmaster #29
    "Baromság."

    Baromság.

    Legközelebb érvelj is az álláspontod mellett.
  • duke #28
    "Sok szakember az alapokból indul ki, és abban reménykedik, hogy sorra megtanítva a különböző feladatok végrehajtására végül olyan sokoldalúvá tudják tenni a robotot, hogy az végül le tudja már utánozni az ember képességeit."

    Az lesz a problema, hogy elobb utobb rajonnek, hogy mesterseges intelligencia nelkul, nem mukodik a dolog. Hogy akarat, es szandek nelkuli programokkal, nem lehet megoldani azt, amit egy ember tud. Viszont ha letrehoznak valamilyen mesterseges eletet, ami tanulni akar, aminek akarata lesz, onantol kezdve a folyamat megallithatatlan, es tenyleg jonnek majd a terminatorok. Es nem is direkt csinaljak majd, hanem apro lepesek eredmenyekent eljutnak oda, hogy a robot nem csak probalja, hanem meg akarja oldani a feladatot. A kovetkezo lepesben, pedig a robot, mar a Sajat szandeka szerint fog akarni. Es akkor jaj nekunk :)
  • duke #27
    "amikor a néző megtudja, hogy a felvétel a tényleges sebesség ötvenszeres felgyorsítása volt"

    Az amcsik hulyek.
    Epitettek 100 millioert egy robotot, ami fel nap alatt osszehajt par szalvetat ?
    Ennyire nem lehetnek lustak.
  • kvp #26
    "Ez a Star Trek kommunizmusa, amit paradox módon szinte alig vesz észre egy néző."

    Abban a vilagban tobb eltero tarsadalom is letezik. A foldi inkabb kommunalizmus, a joleti szocialdemokracia egyik formaja. Jelenleg ezt svajc kozeliti meg a legjobban. De ott vannak a tenyleg kommunista klingonok, a kapitalista ferengik, a fasiszta romulanok, stb. Mindegyiket egy letezo politikai/gazdasagi rendszerrol masoltak. Egyebkent az alapotlet az, hogy a Foldon a replikator technologia miatt annyira sok eroforras van, hogy minden alapveto szuksegletet ki tudnak elegiteni ingyen. Ez kb. annak felel meg, hogy mindenki kap annyi 'segelyt', hogy meg tudjanak elni belole. Viszont a ritkabb dolgok tovabbra is penzbe kerulnek, ugyanis csak annak van penzbeli erteke, amibol korlatozott mennyiseg all rendelkezesre. Ilyen pl. az energia, a regisegek, a muveszeti alkotasok es a valamilyen oknal fogva nem szintetizalhato anyagok. Az allam altal szetosztott, nem tarolhato eroforrasokra kredit-eket hasznalnak (egyfajta jegyrendszer), a tobbire pedig limitalt mennyisegu anyagokat, pl. latinumot. Vegul egy vicc: Az egyik reszben valaki megkerdezi, hogy miert ertektelen aranytombokben taroljak a latinumot? A valasz: Aki kitalalta annak valoszinuleg elege lett abbol, hogy szemcseppentovel fizessen...
  • Alfa Of NS #25
    "technológiai szingularitás"

    Baromság.
  • gombost #24
    "a romai birodalomban mukodott, igaz hogy nem robotokkal hanem rabszolgakkal de az mindegy, a polgarok eltek , muveszkedtek "

    A római birodalom összeomlásának egyik oka (persze más tényezők is hozzájárultak)pont az volt, hogy a római polgárok a rettentő nagy kényelemben elképesztően dekadensek lettek. Egyszerűen esélyük sem volt tovább fent maradni.

    Tudom, hogy hülye példa, de aki olvasta Asimovtól az Alapítvány és Földet és emlékszik a Solaria-ra, az nem akar robot rabszolgákat.
  • szasz85 #23
    Ha embereket helyettesíteni képes robotokat akarnak, akkor pontosan azt kell csinálni amit a természet tett.
    Az emberek se a földből ugrottak elő, kell egy robot evolúció, persze nyilvánvalóan egy gyorsított változat. Lépésről lépésre kell őket kifejleszteni a primitívtől haladni a fejlettebb felé.
    Nem kell egyből embert csinálni.
    A Wright testvérek se A380-al kezdték.
  • Globalmaster #22
    technológiai szingularitás:P

    (Vers is ezt vetette föl...)
  • Doktor Kotász #21
    Először próbáld megérteni, hogy mit mondtak a többiek.
    Mert innen úgy tűnik, hogy csak vagdalkozol annak érdekében, hogy az legyen az igaz, amit te hiszel. Gyakorlatilag nem is gondolkodtál a számodra ismeretlen új információn.