SG.hu·

Az első hivatalos kép a jelmezes Supermanről

Alig egy nappal az első lesifotókat követően a Warner előrukkolt Superman új kinézetével. Aki alaposan szemügyre veszi a képet, az láthatja, hogy a jelmez dizájnjában történt pár változás az előző részhez képest.

Tegnap megjelentek az első lesifotók a civil Supermanről, illetve az őt játszó színészről, Henry Cavillről, ma pedig a Warner Bros. Pictures és Legendary Pictures kiadta az első hivatalos képet a Man of Steel című Superman-reboothoz, mely a szuperhőst ábrázolja, akinek a jelmezét is megvizsgálhatjuk közelről. A Zack Snyder által rendezett film további szerepeiben igen elismert színészek lesznek láthatóak, például a háromszor is Oscar-díjra jelölt Amy Adams (Lois Lane), illetve az ugyancsak Oscar-jelöléssel rendelkező Laurence Fishburne (Perry White) és Diane Lane (Martha Kent). Mellettük még az a Kevin Costner (Jonathan Kent) és Russell Crowe (Jor-El) is benne lesz a filmben, akik már nyertek aranyszobrocskákat.

Klikk ide!

A mondhatni állandó Superman-szereplők mellé érkeznek epizodisták is: Superman fő ellenfelei ugyancsak a Krypton bolygóról származnak, túlélték annak pusztulását: Michael Shannon Zod tábornokot, míg Antje Traue Faorát fogja alakítani. Mellettük még Harry Lennix fog feltűnni, mint Swanwick tábornok, valamint Christopher Meloni Hardy ezredes.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© adampierson2011. 08. 07.. 22:22||#24
Aham...fasza... Nem Szolnokboy írására válaszoltam, hanem Axlkenobiéra. Ámbár, Bosworth kisasszonnyal kapcsolatban egyet kell értsek.
© adampierson2011. 08. 07.. 22:19||#23
Egyet kell értsek. Tökéletesen így érzek én is. 😊
© fu892011. 08. 06.. 00:51||#22
Tiszta Crysis nanosuit ez a superman-ruha, ott vannak rajta a kis méhsejtek.<#nevetes1>
© Axlkenobi2011. 08. 05.. 23:47||#21
Igazából 200-at sem tapsoltak el rá, csak nekik számolták el azokat az ablakon kidobott tízmilliókat is, amelyeket a korábbi, meg nem valósult projektekre költöttek.

Egyébként szerintem a "Returns" a tökéletes Superman-film. Tetszett, hogy a karakterekre ment rá és nem agyatlan, végeérhetetlen csimm-bumm lett, ráadásul tökéletes folytatása volt a két eredeti Donner-filmnek is, csak persze valamivel komolyabb hangvétellel.

A karakterek és a sztori engem nagyon megfogott, valamint az egészben az a régimódi, kissé melankolikus hangulat is hihetetlenül jó volt. Nem volt benne az égvilágon semmi trendi és ez iszonyatosan tetszett.

Szóval nálam a '78-as, a '80-as (kihangsúlyoznám a sokkal jobb Donner-változatot), valamint a '06-os filmek tökéletes Superman-trilógiát alkotnak.

Nagyon várom az új filmet is, roppantul kíváncsi vagyok, hogy Snyderék hogyan közelítik meg a karaktert meg az õt körülvevõ világot.
© Szolnokboy12011. 08. 05.. 20:35||#20
szerintem a legnagyobb baj az volt, hogy eltapsoltak 250 misit a nagy semmire. mert az a film nem volt látványos, csak unalmas és hosszú. még a routh gyerek jó is lett volna (ha nem arra a belsõ infóra megy rá a public, hogy túl nagy a f@sza), de Spacey életében elõször ripacs volt, Bosworth pedig elfuserált Lois. Egyáltalán minek kellett már bele Luthor, mikor annyi más érdekes ellensége van még? Én sokat várok ettõl az új remake-tõl, talán végre kapunk egy rendes, látványos modern Superman feldolgozást.
© opeca2011. 08. 05.. 16:08||#19
Miért, mi baj is volt a Superman Returns-el?
© lcee2011. 08. 05.. 13:22||#18
Ha Zack Snyder csinálja akkor ha nem is lesz jó de látványos biztosan, már azért is érdemes lesz megnézni.
Lehet hogy ez lesz az elsõ jó superman. 😊
Ha vmi lényt nem lehet megvalósítani, Zack Snydernél akkor is lesz 😊
© wraithLord2011. 08. 05.. 11:07||#17
Khm... Christopher akart lenni.
© wraithLord2011. 08. 05.. 11:06||#16
Szerintem Chavill semmivel sem (vagy nem szembetûnõen) sötétebb bõrû, mint Crhistofer Reeve, vagy az elõzõ Superman volt. Vagy mint Tom Welling. És mindegyiknek nagyon sötét haja van(/volt)...
Ezenfelül Superman nem ember, úgyhogy tökmindegy, hogy hogy néz ki.

Egyébként nem értem, hogy mire jó 23 évvel a 3. rész után folytatni, most meg rebootolni.
© opeca2011. 08. 05.. 10:57||#15
Hát elég vicces ez a kopaszodó szuperman.