SG.hu·

Itt Lucasfilm új látványfilmjének előzetese

Jövő év elején új filmmel fog jelentkezni a Lucasfilm. George Lucasék ezúttal a Red Tails című háborús akciófilmet készítették el Prágában, hogy minél többen megismerhessék a Tuskagee Airmen pilótáinak történetét.

A Lucasfilm bejelentette, hogy sokak által várt háborús akciófilmjük, a Red Tails a 20th Century Fox forgalmazásában január 20-án fog moziba kerülni. A dátum persze Észak-Amerikára vonatkozik, arról még nem tudni, hogy az Intercom bemutatja-e az eddig leginkább tévésorozatok rendezőjeként ismert Anthony Hemingway filmjét. (A film egyik producere egyébként a Star Wars-filmekben is közreműködő Rick McCallum volt, George Lucas pedig executive producerként jegyzi a Red Tails-t.)


Mint ahogy az az előzetesből is kiderült, a Red Tails az első afroamerikai légi egységről, a Tuskegee Airmen-ről fog szólni, azok II. világháborús hőstetteit mutatja be. Az Industrial Light & Magic effektmágusainak igencsak aktív részvétele mellett készült filmben olyan színészeket láthatunk, mint Cuba Gooding Jr., Terrence Howard, Bryan Cranston, Nate Parker, Method Man, Andre Royo és Ne-Yo.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Axlkenobi2011. 07. 30.. 14:05||#12
Már unalmas a CGI-technika fikázása. A divatfikkantóktól friss, újszerû, eredeti kommenteket várnék. Dehát csupa sablon az összes...

Hogy az elõzetesrõl is írjak: Szerintem baromi látványos és hangulatos. Nyilván sok lesz a digitális trükk, de ne felejtsük már el, hogy 2011-et írunk, manapság már nem fognak egy rakás II. világháborús gépet csak úgy leakasztani és azokkal forgatni. Ami fennmaradt, az max. mutatóba van, semmi többnek. Esetleg földi, állóképekhez használhatják, mint ahogy tették ennél a filmnél is, mert megnyugtatom a CGI-fikkantókat, hogy nem minden digitális ám ebben a filmben sem.

Mindenesetre az elõzetes látványvilága, hangulata, valamint Lucas és Terrence Howard neve engem kilóra megvett. Alig várom a filmet.
© nessboth2011. 07. 30.. 12:41||#11
Én a látványról beszélnék, mert egy perctõl kezdve mérhetetlenül gagyinger CGI!
© NEXUS62011. 07. 30.. 11:50||#10
Anno egész teccett. Asszem az volt az alapszitu, hogy a vezetés szerint a fekák nem nagyon alkalmasak vadászpilótának. Úgy tûnik nem csak a náciknak voltak fajelméleteik. Na mindegy.

Monnyuk megtudokõrülni a Hhamargedeon óta, amikor a hõsök csapatostul lassítva begyalogolnak a kamerába. Nem hittem volna, hogy valaki ezt a a közhelyet még elsüti, pláne egy nagy költségvetésû filmben, pláne Lukács.
<#unalmas>
© Zolivok2011. 07. 30.. 11:47||#9
jepp amikor láttam USAF címert má tudtam h milyen tipusú film lesz
© FoodLFG2011. 07. 30.. 11:15||#8
Újabb amerikai hõsdráma, ráadásul fekákkal. pff.
© Kopiati2011. 07. 30.. 11:12||#7
Meg a vak szerencsén😊
© kissssss2011. 07. 30.. 11:03||#6
azért azt is tegyük hozzá hogy a pilótán is sok múlik.
© Inquisitor2011. 07. 30.. 01:34||#5
© Inquisitor2011. 07. 30.. 01:31||#4
Én emlékszem rosszul vagy a témában volt egyszer egy film? Rémlik, hogy láttam is, nem is egyszer.
© Kopiati2011. 07. 30.. 01:05||#3
Szegény Me-262 sajnálom, nem jött át a valójában forradalmi mivolta a gépnek, egybõl lelövik😊, pedig bõven gyorsabb stb, mint az amcsi...