SG.hu

Nyárra 200 helyen lesz szupergyors mobilinternet

Elindult a Magyar Telekom mobilhálózatának újabb nagyszabású modernizációja, amelyhez a piacvezető infokommunikációs vállalat ismét az Ericssont választotta partneréül.

A cég közleménye szerint a modernizáció első lépéseként a T-Mobile ügyfelei számára már idén nyártól 200 új HSPA+ állomás bekapcsolásával Budapest több pontján és több vidéki településen is elérhető lesz a 21 Mbps sebességet kínáló mobilinternet, 2013-ra pedig Magyarország közel 100%-án elérhető lesz a HSPA+. Az Ericsson által biztosított LTE (4G)-képes új berendezésekkel a Magyar Telekom felkészül arra is, hogy a szükséges frekvenciák elérhetőségének függvényében akár már 2011-től LTE szolgáltatást is kínáljon ügyfeleinek.

Az új hálózati fejlesztéssel a Magyar Telekom hazai beruházásai 2005 óta az 500 milliárd forintot is meghaladják. A hálózatmodernizációt Dr. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter jelenlétében Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója, Maradi István műszaki vezérigazgató-helyettes és Nils de Baar, az Ericsson Deutsche Telekom Csoportért felelős globális kereskedelmi igazgatója közösen jelentették be.

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója elmondta: "Piacvezető infokommunikációs vállalatként elkötelezettek vagyunk a hazai információs társadalom dinamikus fejlesztése mellett és készen állunk arra, hogy meghatározó szerepet vállaljunk az ország digitális megújításában. Ennek keretében kiemelt prioritással kezeljük a fejlődés motorját jelentő szupergyors mobilinternet elterjesztését. A világszínvonalú technológiák meghonosításával a Magyar Telekom a kezdetektől fogva úttörő szerepet töltött be ezen a téren is, elősegítve, hogy a hazai telekommunikáció európai összehasonlításban is kiváló ütemben fejlődhessen. Évekkel ezelőtt elsőként mi tettük hálózatunkban elérhetővé az 3G-t, majd a még gyorsabb HSPA-t ügyfeleink számára, s a mai napon bejelentett modernizáció újabb mérföldkő a minőségi mobilinternet hazai történetében. Célunk, hogy 2013-ra Magyarországon szinte 100%-os országos lefedettséggel nemzetközi összehasonlításban is kiváló szupergyors mobilinternetet nyújtsunk. A modernizációt pedig azonnal, a mai nappal el is kezdtük."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • FoodLFG #2
    A megszorítások miatt még nem az volt korábban, hogy nem fejlesztenek itt semmit és különben is ?
  • jeti00 #1
    ámen! :D