SG.hu·

Megszületett minden idők legnagyobb 3D-s bukása

3D ide vagy oda, úgy tűnik, hogy a Pirosszka folytatását nem moziban kellett volna bemutatni, a bukás mellett az is utal a film DVD-s kvalitásaira, hogy némely főszereplő hangját is le kellett cserélni.

Nem sokáig birtokolhatta a Gulliver utazásai a legkisebb érdeklődést kiváltó 3D-s film címét, hiszen Amerikában pénteken bemutatkozott a +int Pirosszka!: Ellenrossz a rossz ellen (Hoodwinked Too!: Hood vs. Evil), s ezt totális kudarc kíséretében tette. A viszonylag olcsó, csak 30 millió dollárba kerülő filmet 2505 moziban kezdték el vetíteni, s ezek csak 4,1 millió dollár bevételre tettek szert péntektől vasárnapig, ami mindössze a hétvégi toplista hatodik helyére volt elegendő - no meg a minden idők legrosszabb 3D-s startja címének megszerzésére.


Nálunk eredetileg még tavasz végén, nyár elején került volna bemutatásra a második Pirosszka, azonban a Fórum Hungary elhalasztotta a premiert szeptember nyolcadikára. Bár elnézve az animációs film amerikai teljesítményét, azon sem fogunk meglepődni, ha szép csendben lekerül a tervezett hazai bemutatók listájáról.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Spirit2011. 05. 10.. 11:49||#16
Felveszünk egy új integer változót "Pirosszka nem kettõspont" néven, melynek kezdõértékét "Ellenrossz a rossz ellen"-re állítjuk. 😄 Csak hogy trendik legyünk.
© Mardel2011. 05. 04.. 17:52||#15
Trendiség van. Tercsi Fercsi fürcsi szercsi Kata Klára lávolva lájkolja.
© stremix2011. 05. 03.. 20:21||#14
Soha az életben nem jöttem volna rá h mit jelent ha nem írod ide... Szóval tényleg hülye cím.
© Loverman2011. 05. 03.. 16:29||#13
winnyogó ez elég szar duma, mindig is az volt. valahogy a folytatásoknak is volt elsõ részük, ami sikeres volt, nem? na az vajon miért lett sikeres? mert folytatás volt? Nvm
© viasz2011. 05. 03.. 12:50||#12
Volt elsõ rész? 😄
© Broafka2011. 05. 03.. 11:53||#11
az elsõ rész nemvolt azért annyira vészes, én kifejezetten jól szórakoztam rajta
© skiryo2011. 05. 03.. 11:35||#10
Sírás helyett inkább nézzetek jó filmeket 😉
Szutyok pirosszka helyett ott van pl. a Rango.
Régen is ugyanennyi szar film volt, semmi sem változott, jó filmre kell beülni, és kész.
© Laza2011. 05. 03.. 10:33||#9
Az elsõ rész is borzalom volt, nem vártam ennél többet.
A filmipar egyre mélyebbre ássa magát ... pedig manapság a technika bõven adott ahhoz, hogy bármit a vászonra álmodjanak, mégis borzalmak jelennek meg.
© leeloodallas2011. 05. 03.. 09:21||#8
Válságban van a filmipar, és rossz úton (3D) erõltetik azt "kifelé". Kifejezetten idegesít, hogy borzalmasabbnál borzalmasabb, filmnek nevezett tákolmányokat próbálnak meg a torkunkon lenyomni, ezzel is siettetve az idõskori elbutulást, ráadásként hülyének nézve a szórakozni vágyó embereket, mondván: ez való nektek, ez a szintetek. Egyre kevesebb a nézhetõ/élvezhetõ film, és milyen buta állat az ember: még ebben a helyzetben is igyekszik alkalmazkodni, "hozzá butul" az elé tett "etalonhoz".
© Yutani2011. 05. 02.. 21:22||#7
Szerintem is jópofa volt az elsõ rész. Sok film rosszabb ennél. Szerintem.