A navigációs készülékeket gyártó cég információkat adott el a holland kabinetnek. A fájlok a helyi rendőrkapitányságokra kerültek, amelyek felhasználták azokat a traffipaxok elhelyezéséhez.
A TomTom NV komoly kritikával kénytelen szembenézni, miután kiderült, hogy a holland rendőrség a cég HD Traffic rendszeréből származó felhasználói adatok segítségével meg tudja állapítani, hogy általában hol hajtanak a megengedettnél gyorsabban a vezetők és ezért hol érdemes elhelyezni a traffipaxokat. A vállalat gyenge üzleti negyedévet zárt és közölte, hogy az információk eladásával akarja növelni a bevételeit. Az ügyről az Algemeen Dagblad számolt be.
Harold Goddijn, a társaság vezetője előbb e-mailben, majd közleményben és videóüzenetben kért elnézést az ügyfeleiktől és hozzátette: abból indultak ki, hogy az információkat a kormány majd más módon, elsősorban a közlekedésbiztonság javítására, az infrastruktúra-fejlesztésekhez vagy a közlekedésirányítás hatékonyabbá tételéhez használja fel. "Nem láttuk előre, hogy ilyen módon is hasznosítani lehet az adatokat és hogy sok ügyfelünk emiatt rendkívül szerencsétlenül érzi majd magát. A jövőben licenckorlátozásokkal fogjuk megakadályozni a hasonló esetek bekövetkezését" - nyilatkozta a férfi.
A TomTom számára ez már a második csapás rövid időn belül, hiszen az előző üzleti negyedévben egy százalékkal, 265 millió euróra csökkent a cég bevétele, a mobil navigációs eszközök piacán pedig a bevételcsökkenés mértéke elérte a 16 százalékot. Ez azt jelenti, hogy a vállalat éves forgalma 1,52 milliárd euró helyett várhatóan "csak" 1,425 milliárd euró között lesz.
A cég egyébként hangsúlyozta, hogy minden átadott adatot anonim módon tárolnak, azokból tehát nem lehet megállapítani, hogy mikor és ki hajtott a megengedettnél gyorsabban. Mindez persze az ügyfeleket egyáltalán nem érdekli, ők valószínűleg rendkívül bosszúsak az adataik kiadása miatt.
érdekesek a vélemények... 😊 valaki szerint vannak szabályok de minek...
Hát kérem én sztem: ha valaki szabálytalankodik viselje a követkeményét. Én is szoktam gyorsan menni, volt már fotóm is több, de soha nem akarom menteni magam. Szabálytalan voltam, bukta, ennyi.
TomTom: messzemenõen elitélem azt amit a cég mûvelt és szarok rá, hogy anonim. Gy.k. az adataimat kiszolgáltatta úgy, hogy errõl nem tájékoztatott. Bünti.
Õ is kihagyott egy szabályt.
Büntetési tételek: sztem egy büntetésnek olyannak kell lenni amit meg is érez az illetõ. Példa: én 400.000nettó/hó bérrel rendelkezem. Te 120.000nettó/hó-val. A bírásg mind a kettõnknek 30ezer lenne. Csahogy ez a Te bérednek a negyede nekem meg még a 10%-a sincs... Akkor kivel baszott ki a rendszer?
Én pl. támogatom, hogy a vérhez legyen igazítva a bünti. Okés, tudom nálunk nrengeteg minimálbéres rohangál több 10millás vasakkal. Hát akkor egybõl jönne az adórendõrség is: honna van a kocsi, ha nincs béred. És még lehetne fokozni ezeket.
Mindent meg lehet oldani. De az is tény, hogy ameddíg indokolatlanúl vannak kint táblák, addíg nincs mirõl beszélni. Azkoat mikor fogják megbüntetni?
Pár éve mentem a 76-on Zegre és valami régi bontás miatt a sávszûkités és a 30-as korlátozás kint maradt... És ugye vagy elágazás vagy tábla oldja fel. Hát is speciel egy kb. 10km-es szakaszon egy darab elágazás sincs. 10km 30-al????
Idióta barmok. Na ilyen helyzetben meg büntetném azt aki kinthagyta. LEgyünk csak következetesek. Aki vét a zabályok ellen az szopni fog.
De, hogy mindíg milegyünk a fasz rossz oldalán azért az már kicsit unalmas.
Egyéb iránt nem lehet minden szabályt betartani... Vagy hülyén vannak a táblák, vagy az adott helyzetben ez lehetetlen, vagy balesetet okoznánk vele. pl Van hogy olyan nagya forgalom egy autópályán hogy az autók akadályozzák egymást és mondjuk konstans 80 -al halad mindenki. Ha ilyenkor valaki kitalálja hogy most õ 70 -el fog menni és önkéntes rendõrt játszik, megjárhatja mert igen komoly baleseti forrás, mivel fullon van a pálya, amelett hogy még fel is tartja a forgalmat.
Gyerekek komolyan a menet közben esetleg rendszámra fröccsenõ sár ekkora probléma? Csak halkan mondom el hogy télen egy komolyabb hóviharban az elsõ rendszám olvashatatlan az összes jármûvön... Kötöszködni lehet de azért tart ott az ország ahol, mert mindenkinek a másik szúr szemet mert annak van autója, igaz hogy az fele annyiba sem kerül mint a másik világ körüli utazása évente... Nem is fog sehova sem haladni ez a balkáni ország ameddig a nagy többség ilyen marad...
Ez nem volt szép húzás a TomTom tól. Hollandiában azért a rendõrök nem nagyobbik része a rosszindulatú, nállunk meg inkább a nagyobbik része. Komolyan sajnálom néha azokat akik jóindulatúak. Milyen sanyarú sorsuk lehet bent az örsön...
Valamilyen szinten megértem ezt a sebeségbetartási mizériát, de alapvetõ dolgokat nem vesznek figyelembe azok akik ezt szemellenzõ mögül éjjenzik. Egy sofõr sem robot. Elõfordul, hogy figyelmetlenségbõl, méregbõl, is gyorsabban hajt a kelleténél, de elõfordulhat hogy azért kell, hogy elkerüljön egy kisebb nagyobb balesetet. Ugye telepakolják az autópályákat trafipaxokkal, az iskolák ovodák környékén egy sincs. Ha valaki szeret sportosabban vezeti és néha ki akarja élni eme hajlamát, és büntit sem szeretne ezek miatt a fõutakon fogja ezt megtenni. Olyan helyek sajnos nincsennek ahol ezt büntetlenül meg lehetne tenni. Nem mindenki akar gyorsulási versenyre járni. Autópályán a kutyát se zavarja ha néha valaki megtapossa és ne adj isten 160 -at megy, még balesetet sem okoz ezzel, de ha elkapják itt a közvélemény már lincselni akar. De majd városban és fõutakon csinálja ezek után az jobb lesz. A hivatásos sofõrök egyrészét még figyelembe se vettük. Megkapják hogy az adott napra ennyi van igaz hogy nem fér bele, de ha nem csinálja meg akkor sanyi a fizujának. Sok éle van ennek a fegyvernek. Alapvetõen nem baj ha figyelik a forgalmat és kiszûrik az igazán veszélyes elemeket, esetleg figyelmeztetik, vagy büntetik, de ez itt nállunk pénzbehajtásról szól... Akinek pénze van rá azt nem érdekli úgy sem, a mási részühöz meg el sem jut a büntetés egy szlovák rendszámú autó ott parkol ahol akar, és annyival megy amennyivel akar a büntit sosem kapja megy...
A rendszernek az a legfõbb hibája, hogy nem a nevelési célzattal büntet, hanem lehúzási céllal. 5-10-20 ezres büntetések is bõven megteszik a hatásukat a legtöbb esetben, ahogy régebben is. Az, hogy van egy 0,1 %-os gazdag réteg akinél nem, az meg nem igazán érdekes, ott a 100 ezer sem lényeges, röhögve befizetik azt is. De pitiáner szabálysértésekért anyagilag romba dönteni egy szegényebb család életét, egyszerûen aljasság.
A gyalogosoknak csak akkor szép az élet, ha 6-7 méter széles járdán sétálgathatnak, és ha szentségtörést elkövetve felállsz a járdára, úgy hogy még bõven elférnek, (marad nekik 2-3 méter) akkor már egybõl betámad a közterület felügyelet. Persze ha ugyanitt fizetõ parkolóhelyeket is ki tudnak alakítani megoldják, hogy felálhass a járdára, gyorsan felfestik a csíkot úgy is, hogy szinte alig férnek el a gyalogosok. Akkor természetesen már nem gond. Számtalanszor állnak fel, soha senki által nem használt földes részekre is, amirõl elõszeretettel kitalálják, hogy az "zöldterület" és ezen a címen húzzák le az autósokat.
Most nem a a keresztezõdésbe beállásra gondoltam, és nem is a másikra való ráparkolásra, mert az tényleg bunkóság.
De az utolsó mondatod nem igaz. Igenis egy csomó helyen mindössze azért tilos parkolni, hogy ezáltal kevesebb parkolóhely legyen, rákényszerítve ezzel az embereket a fizetõ helyek használatára. Az évek során miközben folyamatosan nõ az autók száma, egyre több parkolóhelyet építenek be. Számtalan helyen teljesen feleslegesen széles járdákat alakítanak ki, teljesen megtiltva az adott útszakaszon a parkolást. Ahol lehet, elõszeretettel szüntetik meg a még meglévõ pakolóhelyeket.
Az meg hogy megállsz tilosban mert szorít az idõ, ez meg többnyire önzõség.
Megállsz, mert neked probléma az idõ, de közben nem foglalkozol vele, hogy a többi 100 autóssal cseszel ki, aki nem látja be emiatt a keresztezõdést, ez plusz veszélyforrás. Vagy esetleg egy másik autós nem tud kiállni a kocsijával. Nekem például volt ez utóbbi, nem tudtam használni a kocsimat, mert bekerítettek.
Nem azért tilos egyes helyeken parkolni, hogy szopassák a népet.
Nem mondom, hogy tökéletes a rendszer, mert messze nem az, de azért illene magunkban is észrevenni a hibát. Ez lenne a legfontosabb, mert ezen egyedül is képesek vagyunk változtatni. A rendszer hibáin meg lehet sírni, de azzal nem sokra megyünk. Ehelyett mégis inkább mindenben mások felelõsségét keresi mindenki.
Ezeket a dolgokat mind olyanok írják, akiknek nem munkaeszköze az autó. Mutass egy hivatásos sofõrt, taxist, aki képes évi 100 ezer km mellet minden kis szar szabályt maradéktalanul betartani. Nem fogsz egyet sem találni. Mindamellett ezek a sofõrök annak ellenér,e hogy tízszer annyit vezetnek mint az átlag, jóval kevesebb balesetet okoznak, mint az itt okoskodó "ne száguldozzunk", vasárnapi sofõrök.