SG.hu·

A Chrome-fejlesztők példáját követik a Mozillánál

A Mozilla Alapítvány megjelentette a Firefox 4 utolsó, tizenkettedik bétaváltozatát. A szakemberek azzal indokolták a sok kiadást, hogy a böngésző legújabb verziója már magába foglalja a Firefox 5, 6 és 7 alapvető elemeit is.

A Firefox 4 végleges verziója - több hetes csúszás után - várhatóan márciusban jelenik majd meg. Ezt megerősítette Tristan Nitot, a Mozilla Europe elnöke is, aki közölte: immár elérhető a Firefox 4 utolsó, tizenkettedik bétaváltozata, amelyet igyekeztek még stabilabbá tenni és amelyben megoldottak számos Flash-problémát is. "Szeretnénk mielőbb megjelentetni a Firefox 4-et, ami elsősorban a sebesség tekintetében, de a tabmenedzsment tekintetében is számos javítást fog tartalmazni. A csúszások oka az, hogy a következő verziókban megváltozik a böngésző frissítési stratégiája" - nyilatkozta a szakember.

A legfontosabb újdonság az lesz, hogy a Mozilla Alapítvány munkatársai a jövőben szeretnék követni a Chrome-fejlesztők példáját. Ennek köszönhető, hogy a szervezet az idén további három böngészőverziót is megjelentet. Még az idén érkezik a Firefox 5, 6 és 7. Ehhez azonban szükség volt némi előkészítő munkára, hiszen az átállás nem valósulhatott meg napok alatt, a frissítési és fejlesztési részleteket a háttérben hozzá kellett igazítani a jelenlegi rendszerhez, ami viszont csúszásokat okozott a Firefox 4 kiadásában.

"A célunk az, hogy a Firefox 7 még az idén megjelenjen" - jegyezte meg Nitot. Ehhez viszont elsősorban a program indulását kell gyorsabbá tenni és tovább kell optimalizálni a kiegészítő rendszereket is. Már a Firefox 4 is tartalmazni fogja azt az újítást, hogy a frissített kiegészítők telepítése, vagy éppen eltávolítása után nem lesz szükség a böngésző újraindítására. De lesznek más újdonságok is. Az új verzió lehetővé fogja tenni, hogy a gyakran látogatott oldalakat és használt szolgáltatásokat egy úgynevezett alkalmazástab keretében helyezzék el a felhasználók, így azokat nem kell bezárni és mindig elérhetők maradnak. Az újítások között van az intelligens címlista, amely egy fogalom beírásakor nem csak a webet kutatja át, hanem a könyvjelzőket és az előzményeket is.

A Firefox 4 első bétája tavaly júliusban készült el. A Mozilla szakemberei a fejlesztések során a fő hangsúlyt arra helyezték, hogy a böngészőt még gyorsabbá tegyék. Az új verzióban egyszerűbb lesz a megnyitott ablakok közötti váltás, a telepített kiegészítők önálló folyamatokként működnek és a hibáik nem rántják magukkal az egész alkalmazást. Az új böngésző hardveres gyorsítással jeleníti majd meg a HD-videókat, függetlenül attól, hogy azok HTML5-objektumok vagy WebM formátumú felvételek és a végleges verzióba bekerül egy teljes képernyős megjelenítést biztosító API is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© [HUN]FaTaL2011. 03. 02.. 09:41||#28
A hardwares gyorsítást elõször az opera vetette fel, csak úgy mellékesen megjegyezve. De nem implementálták. 😊
© aronvirginas2011. 03. 01.. 09:57||#27
"hardware-es gyorsítás 😊
http://my.opera.com/core/blog/2011/02/28/webgl-and-hardware-acceleration-2"

Ez azért nem egyenértékû azzal, hogy a Chrome-tól vagy neadjisten az IE 9-tõl vették át. Ez egy mindenki által elõrelátható fejlesztés, melyen már jóideje dolgozik minden böngészõgyártó.

A Firefox 4 GUI-ja viszont egy olzan szembetûnõ Opera-nyúlás, amit talán még Mitchell Baker sem merne tagadni:
http://www.stealthsettings.com/images/2010/SeapropieFirefox4.0_13A0/FirefoxandOpera.jpg
© psishock2011. 03. 01.. 00:46||#26
majd elfelejtettem, még néha bekukkanthatsz a:
c:\Users\felhasznaloi nev\AppData\Local\Temp\
be is, a flash videókat a flash plugin ide szokta cache-elni.
© psishock2011. 03. 01.. 00:28||#25
nem minden esetben másol a hdd-re fájlokat a ff, van hogy a memóban tárolja. Lényegében próbáld kikapcsolni az opcióknál az automata cache szabályozást és próbálj beírni egy tetszõleges maximum értéket, pl 512mb, vagy hasonló.

A második kérdésedre, szerintem sokkal ésszerûbb ha nem a hdd+memó közötti megosztott töredék fájlokból próbálod kihámozni a videóid, hanem egy erre kifejlesztett kiterjesztést használt (példa https://addons.mozilla.org/en-us/firefox/addon/download-flash-and-video/), vagy esetleg egy tetszõleges greasemonkey szkriptet. Az elõbbi támogat egy rakat populáris megosztó portált.

Sokkal kevesebb munka, fejfájás és vacakolás.
© halgatyó2011. 03. 01.. 00:08||#24
Látom a hozzászólásaidból, hogy nagyon értesz a FF-hez, lenne egy kérdésem.
Hogyan lehet elérni azt, hogy 66MB-nál nagyobb file is meglegyen a Cache-ben?

(én is FF-t használok, és amikor egy videó a keshelés közben eléri a kb. 66MB-ot, eltûnik a Cache-bõl.)

Másik kérdésem: amikor egy lejátszás alatti videó a Temp-ben egyáltalán nem vagy 0byte-osként jelenik meg, azt hogy lehet kitrükközni, hogy rendes file legyen belõle?
© cousin3332011. 02. 28.. 23:00||#23
Az Opera meglehetõsen régóta kiegészíthetõ bizonyos funkciókkal. Ha a másik oldalról nézzük, akkor FF-féle kiegészítõk most sincsenek hozzá.

Ami a HW gyorsítást illeti, az Opera kb. 3 éve adta közre az elsõ videót, amin már ment a HW gyorsítás. Nyilván erõs kötöttségekkel és sokkal butábban, mint most, de akkor is...
© tricky2011. 02. 28.. 21:19||#22
igazad van
én nem írtam, de aki ismeri az FFet, az tudja hogy miket vett át az Operából,
ha nem tudja, akkor csak abban az álom világban él hogy az FF csapata találta ki az érdekesebbnél érdekesebb funkciókat, pedig nem 😊 nem mindet
© veghlaci052011. 02. 28.. 21:08||#21
Nem akarok kötekedni de a kettõ pontosan kettõvel több a nullánál amit te írtál. Legközelebb figyelj jobban hátha mégis látsz ilyen fejlesztéseket, mert ez most így fail.
© tricky2011. 02. 28.. 20:59||#20
kettõ, tovább......
© psishock2011. 02. 28.. 20:57||#19
"ok ez EGY, írj még többet....."

hardware-es gyorsítás 😊
http://my.opera.com/core/blog/2011/02/28/webgl-and-hardware-acceleration-2