Berta Sándor

Ausztria szigorúan büntetné a kéretlen telefonhívásokat

Nyugati szomszédunknál a közeljövőben léphet hatályba a módosított fogyasztóvédelmi és távközlési törvény, amely kiemelt figyelmet fordít a kéretlen reklámtevékenységekre.

A jogszabályok külön kitérnek majd a telefonon kötött szerződésekre, a telefonos reklámajánlatokra és azok elfogadásának módjára, valamint szerződést gátló tényező lehet, ha a hívó fél elrejti a telefonszámát. Gyakran előfordul, hogy a felhasználókat egy automata hívás során közlik: nyertek és semmi más dolguk nincs, mit hogy - ellenőrzési vagy adategyeztetési célból - megadják a személyes adataikat és a bankszámlaszámukat, ahová a nyereményüket átutalhatják. Sokan beleesnek a csapdába és örömmel kiadják minden adatukat, utána pedig várják a nyereményt, amely persze soha nem érkezik meg.

A VKI osztrák fogyasztóvédelmi egyesület adatai szerint a hívott személyek kétharmada belemegy ilyen beszélgetésekbe és 28 százalékuk elismerte, hogy a hívások után kapott különböző összegű számlákat. A legelgondolkoztatóbb az, hogy az emberek többsége nem gyanakszik, nem teszi fel magának a kérdést, hogy vajon, hol és mit is nyerhetett, s egyáltalán hogyan szerezték meg az adatait.

Az osztrák kabinet tavaly júliusban elhatározta, hogy az ilyen, úgynevezett Cold Calling hívások miatt az idei esztendő első felében mindenképpen szigorít néhány jogszabályon, köztük a fogyasztóvédelmi törvényen. A fő változások: minden nyereményt hirdető telefonhívással kapcsolatban kötött szerződés ezentúl semmis lesz és mindenkinek lehetősége lesz 7 napon belül minden ilyen típusú szerződéstől elállni.

A távközlési törvény módosítása után tilos lesz a hívó telefonszámát elrejteni vagy meghamisítani, ezáltal nem lesz lehetőség úgynevezett anonim hívások bonyolítására. A legfontosabb változás pedig, hogy 37 000 euróról 58 000 euróra növelik a Cold Calling hívások esetében maximálisan kiszabható pénzbüntetést. A kéretlen reklámcélú telefonhívások visszaszorításához ugyanakkor mindenképpen szükség lenne egy egységes európai uniós szabályozásra és egy a jelenleginél szigorúbb uniós fogyasztóvédelmi törvényre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Adatvédelem #6
    Maximálisan egyetértek és támogatom, akár az amerikai rendszert is. Megjegyzem, hogy központi "Robinson" vagy "Ne hívj" lista Ausztriában is van: http://www.adatvédelem.hu/2010/12/elektronikus-dm-ausztriaban/
  • JTBM #5
    Az US-ban ezt is jól megoldották, mint minden mást:

    Van egy központi "Ne hívj" lista, amire egyetlen telefonnal fel lehet iratkozni.

    Ezt megkapja az összes telemarketinges, reklámozós cég + a pártok is.

    Ha ezután mégis felhívja az ügynök, az $500-s telefon volt, amit a cégnek ki kell fizetni a hívottnak.

    A rendszer bevezetése óta nagyon kevés kéretlen hívás van, annak is örül a hívott, mert $500 per hívásért engem is szabad hívni akár egész álló nap...
  • torzsvendeg #4
    És sajnos ezek a marketinges hívogatók nem beszélik a kúltúrált magyar dialektust. Mert nem érti meg ha szépen mondod, hogy köszönöm szépen nem érdekel az ajánlata.
    Kénytelen vagy azt ordítani neki hogy: NA TEDD LE AZT A KIB...OTT TELEFONT, NE TARTSÁL FEL VAZZE!
  • ozdimorgo #3
    Politikus fejéből is pattanhat ki értelmes gondolat?
  • Atlax #2
    Egyáltalán miért is érvényes egy telefonos szerződés, amiről az ügyfél sokszor azt se tudja, hogy az??? Ráadásul az ügyfélnek erről nincs semmije, míg az eladónak ott van a hangfelvétel. Egy ilyen szerződésnek csak hagyományos papíros aláírós szerződés után szabadna életbe lépnie. Persze egy értékhatár után, nem pizzarendelésre gondoltam.
  • Szefmester #1
    Támogatom.. de én belevenném a telemarketinges baromságokat is..