SG.hu·

649 millió eurós pénzbírság kartellező LCD-gyártóknak

A legújabb európai ügyben összesen hat társaságot gyanúsítottak meg kartellezéssel, azonban az egyik cég vállalta, hogy a hatóságoknak információkat nyújt, ezért cserébe megúszta a felelősségre vonást.

Brüsszel összesen öt ázsiai LCD-gyártót vont büntetett meg amiatt, mert 2001 október és 2006 február között megállapodtak az általuk forgalmazott termékek áráról, egymás között felosztották a piacot és ezzel súlyosan megsértették a szabad piaci versenyt elvét, valamint becsapták a fogyasztókat. A felek egyeztettek az árrésről, a minimális árakról, valamint megosztották egymással a gyártástervezési, a jövőbeli kapacitás-kihasználási és más üzleti információikat.

A felelősségre vont gyártók képviselői 2001 és 2006 között havonta találkoztak Tajvanon. Az itt kötött mindegyik megállapodás illegális volt és ezzel az érintettek pontosan tisztában is voltak. A cégek az LCD-kijelzőket vagy önmagukban vagy számítógépekbe és televíziókba beépítve értékesítették, s több mint 7 milliárd eurós forgalomra tettek szert. Joaquin Almunia, az Európai Unió versenyügyi biztosa közölte: "Az európai társaságokhoz hasonlóan a külföldi vállalatoknak is tisztában kell lenniük azzal, hogy be kell tartaniuk a fair play szabályait, ha a kontinensünkön szeretnének üzleteket kötni. Ebben az esetben a piaci szereplők pontosan tudták, hogy tetteikkel megsértik a versenyügyi szabályokat és megpróbálták eltitkolni törvénysértő viselkedésüket. Ugyanakkor megértjük azokat, akik feljelentenek egy kartellt és segítenek bennünket a bizonyítékgyűjtésben." A politikus utolsó mondatával a Samsung Electronics vezetőire utalt, akik együttműködésük miatt megúszták a pénzbüntetést.

Az Európai Bizottság tavaly májusban tájékoztatta hivatalosan a gyártókat az ellenük felhozott vádpontokról és lehetőséget adott nekik álláspontjaik kialakítására, illetve meghallgatta képviselőiket. A bűnösnek talált cégeknek összesen 648 925 000 eurót kell kifizetniük büntetésképpen. A legrosszabbul a Chimei Innolux Corporation és az LG Displays járt. Előbbinek 300 millió, utóbbinak 215 millió eurótól kell megválnia. Az AU Optronics 116 800 000, a Chunghwa Pictures Tubes 9 025 000, míg a HannStar Display Corporation 8 100 000 eurós büntetést kapott.

Az LG Display, az AU Optronics és a Chunghwa Pictures Tubes esetében ugyanakkor figyelembe vették, hogy a vizsgálatok során végig együttműködőek voltak. Az eset komolyan érintette a vevőket, hiszen a legtöbb LCD-képernyő - akár televíziókról, akár számítógépekről van szó - Ázsiából érkezik Európába. Az Európai Unió idén immár a hetedik kartellügyi döntést hozta meg és összesen több mint 3 milliárd euró pénzbüntetést szabott ki.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© pTk2010. 12. 13.. 05:57||#10
Bocs, de azért kaptak ekkora büntit, mert azt már beszedték az emberektõl, ugyanis nem volt verseny, így magasabb áron adhatták a termékeiket.

Tehát az kéne történjen, hogy az árak lejjebb mennek, mivel most már van verseny. Persze nem ez fog, mert valószínûleg újra megegyeznek a fenti cégek és minden megy tovább.
© MrImy2010. 12. 13.. 02:17||#9
😄
Nem gondolod komolyan ugye?

Most szépen emelkedni fognak az árak, mivel a bírságot ki kell fizetni valamibõl. Ez az ügyben nem érintett társaságokra nézve azt jelenti, hogy õk is emelhetik az áraikat, extraprofitot termelve, mivel még így is a "piaci" ár alatt maradnak.

Nézz utána, hogy anno mi történt a RAM árakkal a bírság után.
© l300d2010. 12. 11.. 11:55||#8
na es mi lett azzal a 650 millio euroval?😊 az lcd gyartoknak is maradt nyereseg akik ugymond a nep neveben megbuntettek oket meg szepen lenyultak a penzt. Szoval gratulalok a cikkhez. Amig van barom aki elhiszi hogy ettol neki jobb lett addig meg is erdemeljuk az ilyen szar cikkeket😊
© kecskeszeme2010. 12. 10.. 12:57||#7
En, aki 2004-ben vasaroltam pl. LCD monitort, pontosan mennyit is kapok abbol a 3 milliard euronyi beszedett birsagbol?
Van egy tippem...
© MsUser2010. 12. 10.. 07:26||#6
Milyen érdekes tavaj 180.000.-Ft ért vettél LCD-t középszintût, most meg 68.000.-Ft ért. És ez még lehet olcsóbb, mivel olcsóbb az elõállítási költsége mint a CRT, vagy Plazma TV-nek, és ez igaz minden új fejlesztésre, elõbb jól megvágnak, aztán harmad áron megkapod.
© sanyicks2010. 12. 09.. 23:34||#5
De van.
Ja cenzúrázzák a feltöltéseket, bár hogy mi szerint nem tudom mert tele van illegál dolgokkal, viszont más illegál dolgokat meg rövid úton törölnek.
© Ferrer2010. 12. 09.. 23:17||#4
Nincs konteo.
A Piratebaynek tényleg vége?
© sanyicks2010. 12. 09.. 17:53||#3
konteo!
© Ferrer2010. 12. 09.. 16:35||#2
Én azt várom, hogy a magyarországi kartellezõ mobilcégek kapjanak legalább ekkora bírságot. De úgyse fognak.
© bino5122010. 12. 09.. 14:29||#1
csökken az áruk...zsir😄