SG.hu·

Újabb infók a készülő Amerikai pite 4-ről

Egyre inkább körvonalazódik az Amerikai pite 4, a gondot csak az fogja jelenteni a készítők számára, hogy miképp tudják a már megismert színészeket ugyanakkorra összetrombitálni.

Arról már korábban hírt adtunk, hogy a Kalandférgek, azaz a Harold & Kumar sorozat készítői Jon Hurwitz és Hayden Schlossberg rendezhetik a negyedik Amerikai Pite-filmet, s most már az is bizonyossá vált, mint azt a ComingSoon megtudta, hogy nem rebootról vagy remake-ről lesz szó, hanem igazi folytatásról.

A tervezett film producere elmondta, hogy a legtöbb régi szereplőt megpróbálják visszacsábítani a filmbe, de persze sok minden függ attól, hogy a színészek mennyire fognak ráérni, hiszen például Alyson Hannigan (Michelle) nemrég szült, és egyébként is van egy sikeres tévésorozata, mely lefoglalja ideje nagy részét, ugyanez a helyzet (mármint a sorozatos) Eddie Kaye Thomasszal (Finch), de Jason Biggs (Jim) új tévés komédiája, a Mad Love is tavasszal startol Amerikában.

A szereplők visszacsábítására természetesen azért van szükség, mert a készítők szeretnék elmesélni a közönségnek, hogy vajon mi történt az évek során a sokak által megkedvelt karakterekkel. Természetesen a főhősök korosodása miatt másfajta humorral kell számolnia a közönséggel, de az alkotók ígérik, hogy a film továbbra is leginkább fiataloknak fog szólni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© bippo2010. 12. 02.. 15:43||#4
Teljesen nézhetõek voltak. B kategóriás bulifilm DVD-re, csöcsökkel, pukival, stb.
Nem véletlenül nem rendes Amerikai Pite néven futott, de meg akarták lovagolni azt a vonalat.
© winnie2010. 12. 02.. 14:35||#3
mennyi pénzt? ha pedig tudod, milyenek, akkor te is láttad õket, nem? ergó az olyanokat érdekelhette, mint te.
© Graxon2010. 12. 02.. 12:50||#2
Nah jah, az valami elképesztõen borzalmas / botrányos kreálmány, nem is értem ki volt hajlandó ennyi pénzt kidobni az ablakon olyen gyenge szarokra.
© Etinger2010. 12. 01.. 13:45||#1
Remélhetõleg az American Pie Presents vonalat kilométerekre elkerülik.