MTI

Az emberek teljesen elszakadtak a természettől

A vadőrök szerint a nemzeti parkok látogatói nincsenek tisztában azzal, hogy az új generációs "elektronikus kütyük" milyen kellemetlen, sőt életveszélyes helyzetbe sodorhatják őket.

Az amerikai Cathy Hayes saját kárára viccelődött, amikor kísérőjével becserkészett egy legelésző bölényt a Yellowstone Nemzeti Parkban. A találkozást videokamerán rögzítette, és felvétel közben tréfásan még is megjegyezte: "Donaldnak most fogják vérét ontani!". A férfi ugyanis megpróbált egészen közel settenkedni az egytonnás vadállathoz, hogy képeket készítsen saját gyűjteménye számára. Másodpercekkel később azonban bölény hirtelen leszegte a fejét, patájával néhányszor megkaparta a földet, majd nekirontott - Cathynek.

"Kilenc-tíz méterre lehettünk, éppen ráközelítettem a kamerával. Sajnos nem voltam elég messze, mert ezek az állatok roppant gyorsak" - emlékezett vissza a nő a YouTube videomegosztó portálra feltöltött beszámolójában a szörnyű élményre. Zúzódásokkal és kisebb sebekkel sikerült megúsznia a támadást. Az ilyen és hasonló esetek egyre szaporodnak az amerikai nemzeti parkokban. Az Egyesült Államok páratlan szépségű nemzeti parkjaiban se szeri, se száma az "elcsábult" látogatóknak, akik medvéket etetnek, fényképek kedvéért bölények hátára ültetik gyerekeiket, gejzírekbe mártóznak, noha tábla figyelmezteti őket a víz forró hőmérsékletére.


A vadőrök szerint a korszerű technológia sokszor sodorja veszélybe a látogatókat. Nemrég egy francia tinédzser szenvedett súlyos sérüléseket, amikor 25 métert zuhant a Grand Canyon egy szakadékába. A fiú egy fotó kedvéért addig-addig hátrált a sziklán, míg végül elfogyott lába alól a szilárd talaj. A parkőrök számtalan olyan esetet tudnak említeni, amikor látogatók mobilon hívták őket valamelyik hegytetőről, frissítőt vagy útbaigazítást kérve.

"Azt hiszik, azért, mert vannak elektronikus eszközeik, elkövethetnek mindenféle butaságot, úgyis megmentjük őket - fogalmazta meg véleményét Jackie Skaggs, a wyomingi Grand Teton Nemzeti Park szóvivője a The New York Timesnak. "Nem egyszer kapunk hívásokat olyanoktól, akik felkapaszkodtak a hegy tetejére, de közben rosszra fordult az időjárás, így nem tudják, hogyan ereszkedjenek le, ezért azt kérik, küldjünk valakit, hogy lekísérje őket. Általában az a válaszunk, hogy bizony fenn kell tölteniük az éjszakát..."

A nemzeti parkszolgálat nem tartja nyilván, hogy kereső- és mentőakcióik - amelyek 2009-ben tetőztek 3500 bevetéssel - milyen mértékben állnak összefüggésben a technológiával. Az viszont érezhető, hogy háttérbe szorultak az olyan "régimódi", megszokott indokok, mint például a sötétség beállta vagy állatok váratlan felbukkanása. A szolgálat persze elismeri, hogy az új technológiák előnyöket is rejtenek, és akár életet is menthetnek, ha valaki valóban nagy bajba került.

A parkok is élnek a modern eszközök alkalmazásával, többek közt vannak olyan helyek, ahová kamerákat telepítettek, hogy az érdeklődők online figyelhessék meg a természeti csodákat. Így buktak le azok a férfiak, akik a Yellowstone park Old Faithful nevű gejzírébe vizeltek. Az ott elhelyezett kamera ugyanis élőben közvetítette csínytevésüket, és a számítógépek előtt ülők értesítették a parkot.

Egy olyan korban, amikor az emberek csak televíziós műsorok révén ismerik meg a vadont, nemigen tudják felbecsülni a rájuk leselkedő veszélyeket. Áprilisban két Las Vegas-i fiatalember halt meg a Utah állambeli Zion Nemzeti Parkban, ahol saját maguk eszkábálta hajóval akartak raftingolni a Virgin folyón. A vizsgálat felfedte, hogy nem volt gyakorlatuk sem a vadvízi evezésben, sem pedig a táborozásban. Nem volt náluk elég étel, mint ahogy az éjszaka átvészeléséhez alkalmas felszerelés sem. Mint kiderült, a fiatalok egész útjukat videóra akarták venni, hogy aztán a felvételeket beküldjék a Man vs. Wild (Ember a vadon ellen) című műsorba.

A parkőrök szerint előfordul az is, hogy valaki helymeghatározó készülékkel és mobiltelefonnal, de vajmi kevés felszereléssel, például kis mennyiségű vízzel érkezik táborozni, aztán egyszer csak bajban találja magát. "Láttunk már olyat, hogy a látogató inkább a GPS készülékére támaszkodott, ahelyett, hogy hitt volna a józan eszének, térképet vagy iránytűt igénybe véve" - idézte fel Kyle Patterson, a Sziklás-hegység nemzeti parkjának szóvivője.


A parkőrök számára az egyik legidegesítőbb és legzavaróbb az a műholdas eszköz, amellyel tulajdonosa képes vészjelzéseket küldeni, ám kétirányú kommunikációra nem alkalmazható. Az illető bármikor megnyomhatja - akár véletlenül, akár megfontolatlanul - a pánikgombot, a hatóságok pedig ilyenkor kénytelenek a vészhelyzetnek megfelelő előírások szerint cselekedni - még akkor is, ha valójában nincs is vészhelyzet.

Tavaly ősszel két férfi, akik tinédzser korú fiaikkal túráztak a Grand Canyon Nemzeti Parkban, nyomta meg a pánikgombot. A parkőrök helikopterrel indultak megmentésükre, ám kiderült, hogy csak víz kellett nekik. A kirándulók következő este ismét leadták a vészjelzést. A nemzeti park mentőhelikoptere azonban a sötétedés miatt már nem tudott felszállni, így az arizonai közbiztonsági szolgálat gépe emelkedett a magasba éjjellátó felszereléssel. A személyzet megtalálta a csoportot, amelynek tagjai bevallották: csak féltek a dehidratálódástól, mert sósnak érezték a vizet...

Az esetről szólva a park képviselője elmondta, hogy a helikopteres mentés óránként 3400 dollárjukba - közel hétszázezer forintba - kerül. Így nem lehet azon csodálkozni, hogy amikor a túrázók a rákövetkező reggel is működésbe hozták a gombot, a parkőrök felszólították őket, hogy haladéktalanul hagyják el a park területét, a csoport vezetőjét pedig bíróság elé idézték "veszélyes körülmények teremtésének" gyanújával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • T0nk #28
    Nem kamu. Ez az eset hívta életre a csillagos égbolt rezervátumok intézményét. Magyarországon a zselici csillagos ég rezervátum volt az első európai ilyen 'intézmény'.

    Több infó:
    http://fenyszennyezes.csillagaszat.hu/
  • Merces #27
    ...a legtöbb jóság némi kockázattal jár a fatális esetek meg be vannak épitve akármikor meghalhatunk, az hogy biztonságban érzed magag még nem jelenti azt hogy biztonságban is vagy .Lásd vörösiszap.
  • Balintos #26
    Ez nem a technológia miatt van, szimpla emberi idiótaság. Maximum az ilyeneket régebben még fiatalabb korukban megették a medvék.
  • Gabesz amdx2 #25
    az kemény...sok idióta tudatlan :D
  • Rotyoka #24
    Semmi felelőtlenség sincs benn ha tudod mit csinálsz. Ez hogy egyedül minden veszélyes ami nem modern dolog csak beléd van nevelve, ugyan úgy mint hogy minden arab Tenorista.
  • Madve #23
    Csodálkozok, hogy egyik képen sincs iphone.
    Amúgy meg nem igazán látom ebben a cikkben a technika negatív hatását. Én inkább az elkényelmesedett buta amerikai embert látom, aki hozzá van szokva, hogy kiszolgálják, és minden sarkon van egy bolt, vagy étterem, és eszébe sem jut, hogy van olyan hely, ahol ez nem így van. Az ilyen hamarabb perelné be a parkot azért, hogy kiszámlázták a víz kiszállítását neki, minthogy felfogja, hogy az ő saját hülyesége miatt került bajba. A technika meg jól jöhet, ha tényleg vészhelyzet lenne, mivel tud segítséget hívni az ember, nem kell napokat várni mire elkezdik keresni. Az amerikaiknak meg két megoldás van hogy megtanulják mit vigyenek magukkal:
    1., Komoly szabályokat felállítani az ilyen helyeken, és komolyan bírságolni a hasonló eseteket és ennek persze hatékony hírverést kelteni, esetleg egy a cops-hoz hasonló tvsorozatot csinálni belőle.

    2., Minden nagyobb fánál építenek egy túra- és élelmiszer boltot hotdog standdal és mindent minimum dupla áron árúsítanak. Ebből az emberek megtanulnák, hogy jobb, ha van náluk, kevesebb lenne a vészhívás is, a park meg hülyére keresné magát. :)
    Amúgy meg az ilyen hülyéket hagynám ottpusztulni, de legalábbis várnék a vízzel egy másfél napot...
  • Retechegér #22
    center>
  • mynameisbence #21
    Tudom hogy felelőtlenség de én mindig is vakmerő voltam, sose féltem az ilyen dolgoktól:D de nem is ez a lényeg hanem hogy nem haltam bele abba ha pár órát eltöltöttem mindenféle technologia nélkül.
  • Komolytalan #20
    Egyedül elég nagy felelőtlenség elindulni bárhová is, ahol ha valami baleset ér, ritkábban jár ember, minthogy belehalnál a sérülésbe. Bárhol megcsúszhatsz egy ösvényen, mondjuk 20 méterrel lejjebb megfog egy fa vagy egy szikla, eltöröd a lábad, és ott döglesz meg szomjan, ha nem találnak rád. A Zemplénben meg van keresztes vipera is, igaz nem sok és alapvetően félnek az embertől, de ha egy szundikálóra rálépsz egyedül akkor megint csak rosszul jártál.

    Az persze igaz, hogy tájékozódáshoz GPS-t csak a lámák használnak, térkép+iránytű bőven elég, de anélkül is simán ki lehet mindenhonnan keveredni (max nem az optimális útvonalon).
  • mynameisbence #19
    én GPS-t még csak a Media Marktban láttam mégse tévedtem el soha. Legutóbbi nyaraláson a Zemplénben gondoltam egyet és elindultam túrázni. 4 órát voltam oda pólóban és farmerban mindenféle víz meg táborcucc nélkül és élve visszajöttem. De utána persze rohadt szomjas voltam:D De nem szartam össze magam és nem tévedtem el. Szóval nem értem ezeket a hülye nagyvárosiakat hogy lehetnek ilyen bénák pedig én se járok túl sokat a természetben.