Gyurkity Péter

Sony: 8 és 16 megapixel mobil eszközökben

A Sony két új CMOS-szenzorról rántotta le a leplet a napokban, amelyek közül a nagyobbik változat rekordot dönthet a mobiltelefonokban és egyéb hordozható eszközökben - amikor jövőre megjelenik.


IU081F (balra) és IU105F2
A hivatalos sajtóközleményből kiderül, hogy az Exmor R szenzorcsalád két újabb tagjáról van szó, amelyek várhatóan a következő év legelején, illetve a tavaszi hónapokban mutatkoznak majd be a különböző készülékekben. A megoldás nemcsak az állóképek, hanem a videofelvételek készítésében is nagy előrelépést jelenthet.

A közleményhez hasonlóan elsőként mi is a nagyobb testvérről számolunk be, hiszen a tervek szerint ez jelenik majd meg korábban, a sorozatgyártás ugyanis már januárban elkezdődhet. Az eddig IMX081PQ kódnéven, illetve most már Exmor R 1/2.8 hivatalos néven szereplő CMOS-érzékelő egészen pontosan 16,41 megapixel felbontást nyújt. Egy-egy pixel mindössze 1,12 mikrométer nagyságú, köszönhetően az alkalmazott új gyártástechnológiának, mindez pedig alacsony "zajjal", valamint a színek elmosódása nélkül vált elérhetővé. A fejlesztéssel valódi nagy felbontású (1080p) videofelvételt rögzíthetünk 30 fps mellett, a 720p felbontás esetében pedig 60 fps sem jelenthet gondot. Ezen példányok előállítási költsége jelenleg 30 dollár.


2011 áprilisában ezt egy újabb változat követi majd, amely 8,13 megapixelt tesz elérhetővé (1,4 mikrométer pixelméret mellett), illetve 30 fps-t a 720p felbontású videók esetében. Az IMX105PQ  kódnevű kistestvér természetesen olcsóbb lesz, így minden bizonnyal megfelelő kompromisszumot képvisel majd a vékonyabb pénztárcájú vásárlók számára. Mindkét érzékelő a cég saját gyártású moduljaiban kap majd helyet, ez utóbbiak megjelenése márciusban, illetve áprilisban esedékes. Itt szintén a kis méretet emelik ki előnyként, amely lehetővé teszi mindkét változat alkalmazását a mobiltelefonokban.

A Sony egyébként 2009 óta állítja elő nagy méretekben az Exmor R sorozat tagjait, elsősorban természetesen digitális fényképezőgépekben, illetve camcorderekben történő felhasználásra - a 300 milliméteres ostyákra alapozott új példányok most egy újabb szegmenst hódíthatnak meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AgentKis #13
    Engem nem zavarna, ha szoftver rajzolná, csak hasonlítson jobban a valóságra.

    Ha pl. 4 effektív pixelt használna egy ténylegeshez, a többit szoftverre bízná, rengeteg zavar kiszűrhető lenne, mondjuk akkor 4 és 2 megapixeles frankó képeket csinálna. Sajnos jelenleg a kisebb felbontásra kapcsolásnál sem lesz tisztább a kép, csak kevesebb pixelből olvas az elektronika. Nekem elég lenne, családi eseményeken, nyaralásokon, bulikon fotózáshoz. Igazából a mostani is elég, hagyni kell a szoftvernek időt, hogy dolgozzon, ezért csak önkioldóval használom, némi utómunka után egész "fogyasztható" a kép (na persze 3 ból legalább 1 tutira kuka). Én a szmenámmal annó szarabb képeknek is örültem, örülök ma is, ha megnézem őket.
    Kiállításra fotózáshoz, sporteseményen a pillanat elkapásra, esetleg csillagászati képekhez ne ilyesmibe gondolkodjunk, oda profi cuccok kellenek.
  • gosub #12
    ÁÁÁÁ kivágom a Nikon D700zamat a kukába, az csak xar 12MP-es!
  • Gerygrey #11
    Aztarohatt, tizenhatmegapixeles kamerásmobil? Húúú de menő, máris kidobom a szar 10 megapixeles DSLR-emet, és lecserélem egy ilyenre.

    Nem unják még a gyártók ezt a megapixel-baromságot? Nekem asszem 5 megapixel van a Galaxy S-ben, telefonhoz képest kiváló képeket lehet vele készíteni, és gyönyörű 720p videót vesz fel. Mondjon bárki bármit, telefonba 5 millió pixelnél többet teljesen értelmetlen bezsúfolni.

    A fejlesztéssel valódi nagy felbontású (1080p) videofelvételt rögzíthetünk 30 fps mellett, a 720p felbontás esetében pedig 60 fps sem jelenthet gondot.

    Ez meg nem CPU függő inkább, hogy milyen gyorsan képes on-the-fly tömöríteni a képkockákat?
  • nagylzs #10
    Szerintem ennek semmi értelme. Több értelme lenne egy akármilyen kis optikát beépiteni a gépekbe. Ezek a fix fókuszos, gyakorlatilag objektiv nélküli gépek teljesen mindegy hogy hány csillió pixelt tudnak menteni. Egy picike optika is sokkal sokkal többet segitene rajtuk. Na persze, akkor az már nem 30 dollárba kerülne...
  • Glutamin #9
    Egyszerűbb kompaktokkal érdemes azért hasonlítgatni. Hétköznapi dolgokhoz elég lehet. A k800i, majd a k850i óta ritkán használom a kis kompakt Samsungomat.
  • mrlujoak #8
    Nagyon kíváncsi leszek a képminőségre.
    Természetesen a mobiltelefonos viszonylatban, mert ugye nagy butaságra vallana, ha más léptékkel bíró fényképezőgépek képességeivel hasonlítanám össze...
  • bestpixel #7
    A jó képminőséghez legalább 5-6 mikrométeres pixelek kellenek (meg persze jó és elég nagy objektívek). Ennél kisebb méreteknél már inkább a szoftver "rajzolja" meg a képet. De a fenti képszenzorok így is bőven jók a mobiltelefonokba, főleg mozgófilm rögzítéséhez (ehhez sokkal rosszabb képminőség is elég, mint fotóhoz). Legalább lesz mivel vagánykodni a 12 éves tulajoknak: "Némá', 16 megapixeles telóm van!" Másra úgysem jó.
  • Ender Wiggin #6
    Itt a megfejtés! De akkor ne mondják már azt, hogy 16 megapixel effektíve...
  • Ender Wiggin #5
    A jó minőséghez nem csak a szenzorméret kell, hanem az objektívek is. Az pedig telefonban még jó ideig nem lesz (főleg ilyen kis pixelmérethez, ideális esetben komoly lencse kéne, hogy kihozzák a maximumot). Úgyhogy értelmetlen ez a megapixel-háború, épp úgy, mint a kompakt gépek tekintetében. De parasztvakításnak azért jó.
    Az 1/2.8-as szenzor sokkal kisebb, mint pl. az N8-as 1/1.83-asa, aminek ugyan nagyobb a pixelmérete, de nem ekkora megalkuvással készült. A kis pixelnek akkor volna értelme, ha csak foton zaj lenne, de mivel ez nem így van, elég kérdéses, hogy ez nem csak marketing-e? Arra is kíváncsi lennék, hogy miként győzik le a fizikát? Az 1,12 mikron már a kék fény zóna közelében van, ami elég érdekessé teszi a dolgot...A részletgazdagság továbbra is a full frame-nél kezdődik.
    Továbbra tartom, egy jó telefonnal elsősorban telefonálni lehessen. Ezt pedig lassan már istenkáromlásnak tekinti minden gyártó, a minél több irodai alkalmazás bezsúfolása mellett.
  • Szefmester #4
    Vagy legalábbis ha nem max felbontást használsz akkor gyorsak és tiszta képet készítenek.