SG.hu·

Úgy tűnik, megvan a harmadik Batman-film rendezője

Christopher Nolan végre minden figyelmét a Sötét lovag folytatásának tudja szentelni, s az eddigi kitérő válaszokat követően nemrég elismerte, hogy nyugodtan lehet abban gondolkodni, hogy ő rendezi a következő Batmant.

Bár szinte mindenki biztosra veszi, hogy ha elkészül az újkori Batman-reboot harmadik része, azt Christopher Nolan fogja rendezni, hivatalos bejelentés még nem hangzott el a Warner részéről. A rendező, aki az elmúlt egy évben inkább az Eredet című filmjével foglalkozott, a napokban az Empire filmes magazinnak tett nyilatkozatában erősítette meg kvázi, hogy valóban ő készítheti el a Sötét lovag folytatását.

"Azt hiszem, ezen a ponton nyugodtan feltételezhetjük, hogy én fogom rendezni a következő Batmant. Igen..., kezd elkerülhetetlenné válni, hogy úgy mondjam. Érzem, hogy egyre nagyobb a kedvem hozzá. Nagyjából már kialakult a film a fejemben és izgatott vagyok azzal kapcsolatban, amit elkészíteni tervezünk." - mondta Nolan. Időközben Michael Caine a BBC Radion-nak elmondta nagyjából május környékén kezdődhet a forgatás, a főgonoszra vonatkozó kérdésre pedig azt felelte, hogy csak a forgatókönyv írói, Chris és Jonah Nolan ismerik a kilétét.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Etinger2010. 10. 05.. 11:18||#19
"az idióta" szó jogosságát vitatnám, amúgy osztom a véleményed. Pont ettõl jók ezek a filmek 😊
© pokolfiu2010. 10. 04.. 11:36||#18
csak a "poén" az, hogy mind a nézettség, a kritika, meg a bevételek azt mondják, jól csinálta azt amit... s nekem gyerekkorom egyik legnagyobb karaktere a batman, de amin csak írni tudtam az azok a batmanok voltak ami a két elsõ klasszikus után jöttek, élen a bimbós-klúnis féle csecsebetmennel...

ezek igenis sokkal nézhetõbbek, de tény, kicsit újragondoltak... viszont ez ugye nézõpont kérdése, de sokkal jobb is lett ezáltal.
© Chocho2010. 10. 04.. 08:07||#17
Így van, csak sokan elfelejtik ezt. 😊 Mint ahogy azt is, hogy Batman IGENIS ÖLT a képregényekben, méghozzá egy csomószor. Nem is értem, Nolan miért nem vette ezt át. Oké, hogy erkölcsi tartás... de ha valaki már bemocskolja a kezét, akkor általában nem teheti meg, hogy csak úgy megmossa. Már A sötét lovagban is hülyén jött ki, hogy Jokert nem csinálta ki senki sem.
© winnie2010. 10. 03.. 19:37||#16
a batman alapból mindig is krimi volt, már ami a klasszikus batman képregényeket illeti. érdemes olvasni a batman füzetekkel párhuzamosan futó detective comics-ot, nemrég egy baromi érdekes sztory arc ért véget benne.
© richard452010. 10. 03.. 19:29||#15
LOL
© Ender Wiggin2010. 10. 03.. 18:18||#14
Teljes mértékben egyetértek...
© vg2010. 10. 03.. 17:34||#13
Nem fog tetszeni amit írok, de nekem soha nem tetszett amit ez a pali csinált a képregénybõl. Jó színészekkel és játékkal teli idióta krimi lett, semmi más(fõleg a második rész).
© Gurren2010. 10. 03.. 14:56||#11
csak ha Szekeres Viktor írja.
© WoodrowWilson2010. 10. 03.. 14:41||#10
Amikor azt olvassátok, hogy Bill Clinton vagy Jimmy Carter, akkor is tiltakoztok?
© Etinger2010. 10. 03.. 14:01||#9
Lehet, hogy Lucas a vezeték neve miatt adta a Skywalkernek a Luke nevet? 😊😊😊