SG.hu·

Lucas el fogja készíteni a Star Wars 3D-t

George Lucas úgy gondolja, hogy még bőven van mozis kereslet a Star Wars-sorozat filmjeire, így 2012-ben bemutatásra kerülhet a 3D-sre konvertált Baljós árnyak, hogy azt a sorozat többi tagja is kövesse.

Most már szinte biztosra vehető, hogy a Lucasfilm a filmélmény egy újabb dimenziójával fogja megajándékozni a legfanatikusabb Csillagok háborúja-rajongókat, hiszen 2012-ben moziba kerülhet az 3D-s Star Wars-sorozat első fejezete. A majd egy évig tartó 3D-s kovertálási folyamatot az Industrial Light & Magic fogja felügyelni John Knoll vezetésével, George Lucas ezzel a lépéssel is azt akarja elkerülni, hogy ne egy tucat konverziót kapjon a közönség. Knoll elmondta, hogy a jó konverzió titka a rá fordított idő, valamint az alapos, jó szemet igénylő munka. Azt, hogy a sorozat további öt filmje mikor kerül a mozikba 3D-ben, még nem lehet tudni.

A Star Wars-sorozat egyébként mindig is híres volt időtállóságáról, hiszen az eredeti film már két újrakiadást ért meg és a rajongótábornak köszönhetően ezek nem voltak sikertelenek anyagilag sem. Míg az eredeti, 1977-es 307 millió dollár bevételt hozott, 1982-ben újra bemutatták a filmet, melyre újabb 15 millió dollárt áldoztak a mozizók. Az 1997-es, digitálisan felújított változat pedig nem kevesebb, mint 138 millió dollárral gyarapította a film amerikai bevételét. Akkor, 13 éve ez a kiadás az év nyolcadik legsikeresebb filmje lett Amerikában, megelőzve az új Batman- és az új James Bond-filmet is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Csillagf3nyke2010. 10. 24.. 21:12||#43
Én is ugyanezt gondolom: amit utólag konvertálnak át 3D-be, az sohasem lesz olyan minõségû, mint amit eleve ezzel a technológiával rögzítenek...
Az Avatárt tuti nem fogja tudni felülmúlni...

Egyébként meg tervbe van véve egy új Star Wars trilógia is...

http://www.demonicplayer.hu/2010/10/24/george-lucas-uj-star-wars-trilogiat-tervez/
© gromgotth2010. 10. 04.. 23:54||#42
hülye sw
© m minnifield2010. 10. 04.. 15:28||#41
én már megelégednék egy fasza han solos tv-sorozattal is. gondoljátok el, a fireflybõl kivesszük a szereplõket a kapitány kivételével, berakjuk csubakkát, a serenityt kicseréljük a falconra és már kész is lenne...
© kistopi2010. 10. 04.. 08:49||#40
Mark Hamill nyilatkozta nemrég, hogy Lucas anno nem is három, hanem NÉGY trilógiát tervezett,az utolsót 2011 magasságába datálta, ebben feltûnt volna a már öreg Luke Skywalker. Mark alakításában.
© m minnifield2010. 10. 02.. 22:12||#39
hát... lucas 66 éves, kívánok neki mégegyszer ennyit, de kétlem, hogy 80 éves koráig akarja fejlesztgetni a teknikát. 😄 addigra már holoverzióban is láthatjuk 😄 az a mozi ahol én láttam, már meg sincs...
© bmw2010. 10. 02.. 21:37||#38
Lattam regebben meg 1980-81 kornyeken moziban.😊
En ugy ertettem, hogy ez a 3d meg nem olyan nagy szam mint pl lehetne majd talan vmikor....
Legalabbis En nem vagyok elajulva tole..
© m minnifield2010. 10. 02.. 20:02||#37
még mielõtt valamelyik agyoniskolázott beírná, hogy a videokazetta nem új technológia, nem, nem arra gondoltam hanem a 3d-re...
© m minnifield2010. 10. 02.. 20:00||#36
én arra értettem a videokazit, hogy mivel ez egy viszonylag új technológia, lucas meg ilyen technobuzi, egyértelmû, hogy meg fogja csinálni. amikor elõször láttad a filmet videokazettán(már ha olyan idõs vagy, hogy láttál még olyat<#nevetes1>) akkor odáig voltál tõle. aztán jött a felújított verzió, persze, hogy látni kell, hisz jobb a kép meg a hang. bejön a dvd? huhh, azon még faszább a kép, üvölt az 5.1, kellkellkell. hd? atyavilág, persze, hogy megcsinálják abban is, látni akarom jabba összes ráncát. na most értünk a 3d-hez.csillagrombolók, tie vadászok, hülye figurák, ezt a filmet vétek nem 3d-s változatban kiadni. hát ezért nem értem a kérdésedet, hogy "minek?" fejlõdik a technika(jórészt pont lucas cége miatt)ha nem kívánnánk a fejlõdést akkor még mindig hangalámondásos videokazettán néznénk a star warst...
na remélem így már érthetõ.

© bmw2010. 10. 02.. 19:15||#35
Mert Te irtad a vhs dolgot m minnifield.
Szeriontem erre irta, hogy elerheto mar maskepp.....
Es igen meg mindig Minek??
Semmi ertelme ennek a 3d manianak nem vmi nagy durranas...
Ugy ertem, hogy meg sokat kell fejlodnie...
© WoodrowWilson2010. 10. 02.. 17:26||#34
Szövegértelmezés megy? Nem csak a Baljós árnyakat akarja megcsinálni, de valahol el kell kezdeni. Nyilván lehetett volna kezdeni a 4. résszel, de inkább ez lett. Ha nem tetszik, vársz a következõre.
Ezt a sok @ jelet meg hanyagold, ha kérhetlek.