Berta Sándor

Ausztriában jogdíj kerül a merevlemezek árába

Az osztrák szerzői jogvédő társaságok újabb bevételi forráshoz szeretnének jutni, ez azonban a felhasználókon kívül már a helyi gazdasági kamarának sem tetszik.

Ausztriában a szerzői jogvédő egyesületek úgy döntöttek, hogy idén október elsejétől jogdíjat vetnek ki a merevlemezekre. Mindez azt jelenti, hogy egyaránt drágulhatnak az asztali konfigurációk, a notebookok, a netbookok és a tábla-PC-k. A javaslat hallatán a felhasználók mellett a kereskedők is felháborodtak, hiszen - érthetően - a forgalmuk csökkenésétől tartanak. A legkeményebben az Osztrák Gazdasági Kamara reagált az elképzelésre: a szervezet azonnal jelezte, hogy támogatna egy a szerzői jogvédő társaságok ellen indítandó pert.

Az Austro mechana egyesület tájékoztató anyaga szerint nyugati szomszédunknál jelenleg minden olyan adattároló után szerzői jogdíjat kell fizetni, amely alkalmas a szerzői jog által védett tartalmak felvételére, tárolására vagy lejátszására. Így díjkötelesnek minősülnek az audio-, a video- és a DAT kazetták; a minidiszkek; az egyszer és többször írható audio és adat CD-k, illetve DVD-k; a digitális kamerákban használható kazetták; az integrált és cserélhető adattárolókkal rendelkező MP3-lejátszók; az MP3-lejátszókba, asztali DVD-felvevőkbe, műholdvevőkbe és más hasonló készülékekbe szerelhető merevlemezek; az asztali PC-kbe, notebookba, netbookba és tábla-PC-kbe építhető winchesterek; a külső hagyományos és multimédiás merevlemezek, továbbá az USB-kulcsok.

A hét ausztriai szerzői jogvédő társaság által kidolgozott és nyilvánosságra hozott tarifatáblázat alapján egy 500 gigabájtos asztali vagy notebook HDD után 12, egy annál nagyobb tárolókapacitású után 15 euró jogdíjat kellene fizetni. A hagyományos külső merevlemezek esetében ez az összeg 1000 GB felett 18 euróra nőne, míg a multimédiás winchesterek esetében a tárolókapacitás függvényében 17,10 és 24,30 euró között változna.


"A PC a háztartásokban a szórakoztató anyagok fő tárolóegységévé vált és sok esetben a szerzői jog által védett tartalmakkal töltik tele. E tartalmak után pedig mi nem kapunk pénzt" - indokolta a lépést Ursula Sedlacek, az Austro mechana igazgatója.

Ulrich Fuchs, az Osztrák Gazdasági Kamara számítógépes rendszerekkel foglalkozó szövetségi testületének elnöke szerint ha a módosított szabályozás életbe lép, akkor az ágazatnak akár 30 millió eurós plusz terhet is jelenthet. A szakember nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy az érintett cégekkel közösen pert indítanak az osztrák legfelsőbb bíróságon az Austro mechana és a másik hat egyesület ellen. "Úgy véljük, hogy a merevlemezek nem jogdíjkötelesek, mivel a használatuk során elsősorban nem zeneszámokat és filmeket tárolnak rajtuk a felhasználók" - nyilatkozta Fuchs.

A kamara 2005-ben már sikeresen vette fel a harcot egy hasonló elképzeléssel szemben. Akkor az osztrák legfelsőbb bíróság elutasította a szerzői jogvédők érveit. Ursula Sedlacek azonban most nem tart a pertől. A jogvédő elmondta, hogy előterjesztésük aktuális piaci elemzéseken alapul és ezek alapján állítják: a merevlemezek többségén igenis találhatók a szerzői jog által védett anyagok. Ezért azt szeretnék, hogy ezen plusz bevételekből a művészek is részesedjenek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ozdimorgo #46
    Koszhadt tolvajok ezek mind. Akárhogy forgatjuk is a szavakat, egygyenlőre ők lopnak meg engem, és nem fordítva. Ki kéne lőni mindet a holdra, a komcsikkal együtt...
  • Mcsiv #45
    Míg csak töltesz, addig esélytelen. Ha ne adj isten, terjesztőként működsz közre, illetve te magad állítod elő ezeket a tartalmakat (pl boltban veszed, aztán begrabbeled majd kirakod bárhova), akkor követsz el jogsértést.
    A letöltése nem, a terjesztése az illegális Magyarországon (ezért üldözik a torrent/sms warez/ftp szervereket).
  • drzen #44
    Nem hiszem el, hogy ennyire nehéz elképzelni mennyi variációja lehat annak, hogy valakihez kimennek. Nem egy. De hagyjuk ezt, azt csináltok amit akartok.
  • Mcsiv #43
    pont ezért fizet mindenki átalányt az adathordozókra, hogy a szellemi tulajdon részét kifizesd a pl.: letöltött hanganyagnak.
    Magyarán, ebben az esetben nem igazán vannak termékek (termék lenne, ha letöltenéd a korongot, dobozostól). Amíg ezt nem tudod megtenni, addig úgy nevezik hogy média, melynek a legális magánhasználat (nem kereskedelmi célú tevékenységre gondolok), a fent említett adó formájában fizeted meg.
  • morden #42
    Vajon mennyi az esélye annak, hogy magánházhosz kiszáll a rendőrség meg az asva és végignézik a 320GB vinyódon az 5 játékot meg meg a 10 filmet, hogy honnan van ?
  • tntmax #41
    szélhámosok
  • hdo #40
    Marha nagy téveszméid vannak, de ebbe most ne menjünk bele.

    Arról meg egy büdös szót nem mondtam, hogy milyen aktuális jogszabályok vonatkoznak a letöltött tartalmakra a magyar törvényben, tényként közöltem, hogy a jogdíj nem egyenlő a termék vételárával, annak csak egy része, tehát ha a jogdíjt kifizetted, azzal még nem fizetted ki a terméket ...

    szöveget értelmezni meg tudni kell ugye!
  • drzen #39
    Rossz helyre ment a válasz. B0nFire kommentjére reagáltam.
  • drzen #38
    Ezt én értem és nem a jogvédelem mellett kampányolok de nem annyira egyszerű ez. Csak addig az amíg egy napon bele nem csöppensz egy lefoglalós kalandba. Tudom az ember ezerszer végig gondolja mi lenne ha, van TrueScript, ártatlanság védelme meg minden fszom amit csak akarsz. Aztán élesben minden más. Ott sorakoznak a gépeden a filmek amiket nem torrentel töltöttél le. Akkor honnan? Mutasd meg. Ja, hogy nem tudod, mert nincs meg már rapidon vagy tökmindegy hol. Érdekes mert torrenten meg fenn vannak. Hát bukó. Ez kb. ennyi volt.

    Azt ne higgye senki, hogy nem vezetik meg ha meg akarják. Mert mikor el kell tölteni előzetesben pár napot olyanok között akik nem letöltögetés miatt vannak ott, ha érted mire gondolok, akkor sok mindennek más megvilágításba kerül. Persze ha van lóvéd és fasza ügyvéded akkor lehetsz tökös is.
  • B0nFire #37
    Milyen tehát? A letöltött fájlból az honnan állapítható meg, hogy torrentklienssel, vagy éppen FTP letöltésvezérlővel töltöttem le? Sehogy. Ott van a merevlemezemen, oszt jónapot. A torrent valóban jogsértő a visszaosztás miatt, de nem erről van szó. Nem azt szajkózzák, hogy "illegálistorrent", hanem azt, hogy "illegálisletöltés", ami nyilvánvalóan egy oltári nagy hazugság, mert vannak, akik sosem torrenteznek, mert kvázi bonyolultnak tartják és nem értik, hogy működik. Mindent FTP-ről, rapidshare-ről, megauploadról, 4shared-ről, datáról, addátról, hotfile-ról, hellshare-ről szednek le. Ebben az esetben nem oszt vissza semmit senkinek, és mint mondottam: a letöltött fájlból nem lehet megállapítani, hogy mivel töltötték le. Böngészővel, UDownloaderrel, vagy µTorrenttel.

    Többek között pont ezért nem is zaklatják a magánfelhasználókat, amíg nem kezd el kereskedni a cuccal. Gyűjtögetni szabad. Nálunk legalábbis. Hogy Ausztriában ez törvényes-e vagy nem, azt nem tudom, de nálunk még egyelőre törvényes.

    Ezért kértem, hogy ne hintsük a téveszméket, amiket ezek a majom szervezetek szajkóznak. Egyet kell megjegyezni: Torrent — piros; FTP — zöld.