SG.hu·

Pénzbüntetésre ítélték a Google-t könyvek digitalizálása miatt

Napi 10 ezer euró, azaz 2,7 millió forintnyi kártérítés megfizetésére kötelezte a Google-t egy párizsi bíróság mindaddig, amíg az informatikai óriásvállalat le nem veszi keresőszolgálatának kínálatából az engedély nélkül digitalizált francia irodalmi műveket.

A Google továbbá 300 ezer euró kártérítést köteles fizetni a francia La Martiniere kiadónak, amely a francia könyvkiadókat képviselve perelte be a kaliforniai központú vállalatot. Alexandra Neli, a Google ügyvédje kijelentette, hogy fellebbezni fognak a döntés ellen. Számos európai és amerikai kiadó tiltakozott a Google azon terve ellen, hogy digitalizál és a világhálón elérhetővé tesz több millió könyvet.

A mostani ítéletet a kiadók örömmel fogadták. "Ez is azt mutatja, hogy a Google nem a világ ura és nem tehet meg mindent kénye kedvére" - mondta Serge Eyrolles, a francia lapkiadók szövetségének elnöke. A Google eddig 100 ezer francia könyvet vitt fel adatbázisába, ezeknek 80 százaléka szerzői jogvédelem alatt áll - hangsúlyozta Eyrolles. A francia lapkiadók továbbra is részt vennének a Google digitalizálási munkájában, ha az amerikai vállalat tiszteletben tartja a szerzői jogokat - tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Komolytalan2009. 12. 23.. 08:25||#4
Ha én ilyen léptékben warezolok mint a google, engem 2000 év kényszermunkára, és ciánba mártott uránmagvas lövedékkel való tökönlövésre ítélnek. Szóval nem 300ezerm hanem inkább 300 millió euro kártérítésre kellett volna õket ítélni.
© Calisius2009. 12. 21.. 10:05||#3
Nagyobb büntetést érdemeltek volna?!
Inkább örülne a francia állam, hogy egy cég önköltségen bedigitalizálja a mûveit. Arról az egyszerû tényrõl nem is beszélve, hogy röhejesek napjaink jogvédõs törvényei. Csak egy példát mondok: ma egy kiadó, akár az 50-60 évvel ezelõtt írott könyv után is szedhet még jogdíjat. Lehet, hogy az írója már rég halott, az akkori kiadóban dolgozók is elhaláloztak már, de a könyvért még jogdíjat kérhet az utódkiadó is. Hát ez így nagyon nincs rendben.
Én igenis drukkolok a Google-nek. Remélem mások is felfogják majd, hogy szükséges napjaink elvadult információdzsungelét rendbe tenni. Hajrá Gugli!
© Dark Angel 6662009. 12. 20.. 11:37||#2
elég olcsón megúszták , nagyobb büntetést érdemeltek volna
© readswift2009. 12. 19.. 10:50||#1
na én pottyantanék a csigazabáló fejükre, naponta ennyi köbméter híg állagú nekikvaló dolgot _DD