SG.hu·

Csak 30. helyen nyitott Peter Jackson új filmje

Majd fél évet csúszott a Gyűrűk ura rendezője által készített új film, a Komfortos mennyország amerikai premierje, de végül sor kerülhetett rá. Azonban a várt siker egyelőre csak tiszteletreméltó eredmény formájában jelentkezik.

Bemutatkozott az amerikai mozikban (szám szerint háromban) Peter Jackson új filmje, a Komfortos mennyország (Lovely Bones). A 100 milliós alkotás 116 ezer dollárig jutott, ami 38 ezer dolláros vásznankénti átlagot jelent, ami..., nem túl jó hír, hiszen egy hete az Oscar-esélyes Egek ura (Up In The Air) George Clooney-vel 15 moziban 78 ezres átlagot produkált. Mindez azt jelenti, hogy az Egek urának jóval nagyobb az esélye a legsikeresebb filmek közé kerülnie a karácsonyi hétvégén, amikor több mint 1000 moziba kerül be.


A Komfortos mennyországot egyébként azért mutatták be csak kevés moziban, mert bevett szokás, hogy az Oscar-versenyben is indított filmeket eleinte csak kiemelt mozikban játsszák, hogy beinduljanak a lehetőleg pozitív nézői mendemondák, s generálják a közönséget az esetleges további, szélesebb körben lebonyolított előadásokra.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© csgj2009. 12. 19.. 11:43||#2
Jó lesz, jó lesz! 😊
© gulyasandras2009. 12. 18.. 20:17||#1
So after the blockbuster years comes the freedom to do what you want?

Jackson:

Yeah it was. This is definitely a movie where I just thought, well I can do something that isn't trying to be anything more than an interesting little movie - "little" obviously being a subjective term. It cost US$58 million which is not too bad and I kept it low-ish so the expectations from the studio perspective don't have to be too great and we can be risky.

a teljes interjú

Ráadásul az 58 millióból 20 millió csak a rendezõi gázsi volt. (Marketing félretéve.)

Számomra az a lényeg, hogy végre eljutott a mozikba. Még egy hónap és itthon is megnézhetjük.