SG.hu·
Sikerfilmek hasaltak el itthon

Nem sokakat érdekeltek a hétvégén az új filmek.
Közepesen jó kezdés után az A Hail Mary-küldetés remekül tartotta magát hétvégén a magyar mozikban a Filmforgalmazók Egyesülete becsült adatai alapján, ami konkrétan azt jelenti, hogy a premier hétvégéhez képest csak 12%-kal esett a nézettsége, ami 35 263 néző volt, így máris jobban áll a film szénája, ami az összbevételt illeti, hiszen az eredmény jó szájhagyományt jelent.
Erre a jó szájhagyományra lesz szüksége a múlt heti újoncoknak is, mert sem az Amerikában nemrég 100 millióssá váló GOAT - Will, a bajnok, sem pedig a kultfilmes folytatás, Aki bújt 2: Jövök! nem mozgatott meg tömegeket, pedig mindkettő nagyon jól sikerült, előbbi ráadásul eredeti, így nem csoda, hogy nem érdekelt sokakat - a filmek 15 401 és 12 656 eladott jeggyel a hétvégi toplista 4. és 5. helyét szerezték meg. Újoncként még a Meg fognak ölni debütált kongó mozitermek mellett, hiszen nagyon ritka, hogy egy 45 moziban vetített premierfilm csak 2 914 embert érdekeljen hétvégén. Ez a kilencedik helyre volt elég.