SG.hu·

Újabb infók a Róma című sorozatból készülő filmről

Sokan szerették az HBO 100 milliós költségvetésű történelmi sorozatát, a Rómát, azonban a széria a 2 évad alatt szinte mindvégig az elvárások alatt teljesített, közepesen gyenge nézettséget hozott, így nem folytatódhatott - a készítője pedig új sorozatba vágott, ami jelenleg is Amerika egyik legnézettebbje.

Bruno Heller példája tipikusan a "minden vég, egy új kezdet" mondást erősíti, hiszen az író jelenleg A mentalista című krimisorozat főírója, s talán már nem is bánja, hogy a Róma véget ért. Azonban szerencsére, mint arról már több helyen is olvasni lehetett, régóta tervezi, hogy befejezze valamiképpen első alkotását.


És ezt szerencsére a minap Kevin McKidd is megerősítette, aki jelenleg bár a Grace klinikán gyógyít és keveredik szerelmi kalandokba (jelenleg a Jack Bauer csaját alakító Kim Raverrel), de a Rómában magát Luciusz Vorénuszt alakította. Az ő elmondása szerint a mozifilm forgatókönyve már elkészült (állítólag nagyon jó) és jelenleg a készítők stúdiót próbálnak keresni, mely szívesen finanszírozná és legyártaná.

Természetesen, aki a sorok között olvas, annak nyilvánvalónak tűnik, hogy McKidd karaktere nem halott.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tower Guard2009. 11. 24.. 21:05||#5
Igaz én csak az elsõ évadot láttam, de tényleg hihetetlen jól megcxsinálták!
© pixx2009. 11. 23.. 00:31||#4
A Róma az egyik legjobb sorozat volt, nekem top 10-ben benne van, annak ellenére, hogy a töri könyvbõl tudod, úgy is mi lesz...mégis sikerült valami igazán extrát hozzáadni...

Sanyix teljesen egyetértek veled, mert nagyon sok nyomozós sorozat van, és egyik rosszabb, mint a másik az elsõ CSI kb.5-6. évadig volt, a többi meg csak gyenge utánzat...a Bones meg a legalja kb.3 részt bírtam megnézni belõle...
Az igényes sorozatra nincs igény, csak arra, hogy USA polgárai, hogy ölik meg egymást hétrõl hétre, bár ez a hírekben is benne van...
© Sanyix2009. 11. 22.. 20:09||#3
há persze a kokszalámiknak nemkell ilyen sorozat, jó a 45353x helyszínelõs gonoszterroristásgyilkosos sorozat újabb rókabõre 😄

De azé milyen hogy kb 40 éve mióta a tv úgy nagyon elterjedt az örök favorit a gyilkososnyomozós... hogy nem unják már...
© immovable2009. 11. 21.. 22:37||#2
Nekem tetszett. Meg is vettem mindkét évadot dvd-n.
© Szolnokboy12009. 11. 21.. 21:39||#1
jöjjön csak, várjuk szeretettel!!